INTERJÚK NIGHTSHIFT

Bármikor átvettem a DJ pultot a „vonat” ment tovább, és az emberek nem akartak leszállni róla! – Canard

Írta Fly Nagy

Közeledve a szombat esti 15. Coronita születésnaphoz, Canarddal volt szerencsénk egy kicsit megemlékezni az eltelt évekről, valamint megosztotta velünk élményit is, amik a Corohoz köthetőek.

Immáron 15. születésnapját ünnepli a Coronita, az elmúlt évek során mit emelnél ki igazán, mely élmény a legkedvesebb számodra?
Nagyon nehéz kiemelni a rengeteg pozitív élmény közül egyet, hiszen minden alkalommal amikor a Coronita diszkós pultjában álltam egyszerre dobogott a szívem és emelkedett a hangulatom a közönséggel.

Talán egy-két alkalom volt ami jobban szívembe záródott. Egyik Sunday Callingon az utánam érkező DJ zárta volna az estét de technikai okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen. Így nekem kellett az este végéig zenélnem, ami összesen kb. 5 órás dj szettet jelentett. A közönség a végén megtapsolt és sorban jöttek gratulálni. Többen megjegyezték, hogy azon az estén kiemelkedően jól válogattam a dalokat és sokaknak egy életre szóló élmény adtam. Szinte teljesen belepirultam.

Vagy például amikor Steffano Nofferini buli volt a Dokkban és volt szerencsém az Arénában előtte zenélni. Utána pedig, én nyitottam a Coronitában és Ő nem ment vissza a szállodába hanem, bulizott velünk tovább. Különösen jó érzés volt számomra hiszen akkor jelent meg az egyik saját dalunk a “The Making of You”, amire Stefano Noferini is készített remixet.

Az eltelt évek tekintetében milyen szinten változott a zenei stílusod az elejéhez képest?

A hangzásom alkalmazkodott a jelenlegi trendekhez ugyan, de a stílusom továbbra is a Tech-House. Ma már kevesebb hangszert tartalmaz ez a stílus és egy kicsit lassabb is, de én úgy gondolom ez javára vált, hiszen az alapok üresebbek ezáltal az elektronikus hangok jobban érthetőek. Jelenleg több hangsúlyt kap egy “hatásos” dinamikus hang, így teltebben is tud megszólalni amitől jobban átjön az embereknek a zene atmoszférája. Szóval még mindig meg van az a sajátos energikus, lüktető hangulata, amit a mai napig képviselek.

Szerinted miért szeret/szeretett a közönség a Coronitába járni?

Mindenképpen ki kell emeljem azt, hogy az a hangulat ami hétről-hétre fogadott a clubban az egyedülálló. Mindig érezhető volt az energiaáramlás, ami körülvette a Coronita falait. Bármikor átvettem a DJ pultot a „vonat” ment tovább és az emberek nem akartak leszállni róla. Ez nekem is segített abban, hogy a hangulatot tovább tudjam fokozni. Szerintem ez az életérzés ejtette rabul a közönséget és persze engem is.

Az első évek és napjaink között milyen mértékben érzel változást akár zeneileg, akár közönség szinten?

Véleményem szerint napjainkban kevesebb teret kap a zene. Ebben a stílusban pedig főleg. Hétről-hétre rengeteg új jelenik meg. Minden nap követni kell a megjelenéseket és van, hogy  egy dalt csak1-2 alkalommal teszek fel, hiszen annyi promót kapok. Régen ez nem így volt. Emlékszem még azokra az időkre, amikor igazi közösségi helyeknek számítottak a lemezboltok. Volt olyan, hogy hetekig nem találtam semmit, ami tetszett volna vagy éppen nem tudtam beleépíteni az akkori  hangzásomba. Ma már főleg  online történik a dalok vásárlása és ezért sokkal tovább is tart meghallgatni azokat, hiszen rengeteg a “töltelék” zene. Az online zene pedig, elérhető a hétköznapi emberek számára is így még nehezebb megfelelni vagy éppen egy új dalt bevezetni a club életbe.

Miért várod leginkább az április 22-ei Coronita születésnapi bulit?

Biztos vagyok abban, hogy ismét sikerül visszahozni a Budapesti éjszakába az előbb említett atmoszférát és újra átélhetem azt az energiaáramlást ami körülvette a Coronita falait, a legjobban azért is várom nagyon a 22-ei ünneplést.

Esemény:

Coronita 15 éves születésnapi parti a Coronita Allstar csapatával