BUDAPEST Kiemelt MAGAZIN Motorsport SPORT

Bereczki Dávid – Egy újabb magyar tini Olaszországban

Bereczki Dávid Zsolt még csak hét esztendős, de már most egy professzionális versenycsapat tagjának mondhatja magát. 2019-től ugyanis abban a csapatban fog versenyezni, ahol egykoron Valentino Rossi és Marco Simoncelli pályafutása is indult. A RXP Team névre hallgató olasz gárdában – Luca Pasini és Alessandro Falzone szakemberek vezetésével – a Minimoto sorozat Junior „A” kategóriájában pallérozódhat tovább a fiatalember.

Dávid motorozás iránti szerelme már egyéves korában körvonalazódott, mikor édesapja vett neki egy pocketbike-ot. Ugyan még a nevét sem tudta kimondani, de minden áldott nap legalább kétszer le kellett vinni a garázsba, hogy szemügyre vehesse a technikát.

Csupán négyéves volt, mikor kapott egy nagyobb motort, amivel elkezdték edzeni a kistarcsai gokart pályán, és ez hamar függőséget eredményezett a család férfi tagjainál. Ezen a nyáron elhatározták, hogy a következő szezonban rajthoz állnak a MAMS (Magyar Motorsport Szövetség, a szerk.) által szervezett Közép-Európai bajnokság PW 50 kategóriájában, ahol a kis srác az első perctől kezdve remekül teljesített.

A versenyek alatt rengeteget fejlődött, megtanulta kezelni a nehéz helyzeteket, küzdeni az utolsó méterekig, amíg át nem halad a kockás zászló alatt. Egy ekkora gyereknek még óriási kihívás megélni a kudarcokat, azt, hogy az utolsó métereken előzik meg, és esetleg ezen múlik egy dobogós helyezés.

Bereczkiék néhány hónapja megismerték a már Olaszországban szereplő Kecskés Bencét és családját, akik meghívták őket Bence egyik versenyére. Ez újabb mérföldkőnek bizonyult, hiszen akkora szeretettel fogadták őket, hogy erősen elgondolkodtak rajta, ezentúl gyakrabban kilátogatnak majd a csapathoz.

A következő alkalommal Dávidot egy szezon utáni tesztre invitálták: az egyhetes gyakorlás nagyon hamar elszaladt, de a fiatal pilóta minden percben rengeteget tanult és fejlődött. A teszt végül olyannyira jól sikerült, hogy a gyermek aláírt szerződéssel a zsákban indulhatott haza Olaszországból.

“Hálásak vagyunk a Kecskés családnak, legfőképp Eszternek és Gábornak, hiszen nélkülük most nem tartanánk itt. Köszönöm Kecskés Bencének és Tamásnak, hogy az első perctől barátjukként tekintenek a fiamra, és a közös edzések alkalmával, őszinte szenvedéllyel tanítják őt. Csodálatos érzés ehhez a csapathoz tartozni. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Surányi Zoltánnak és Surányi Balázsnak is!” – lelkendezett Bereczki Zsolt, Dávid édesapja.

Hozzászólás írása