Egyéb

Christopher Interjú

Mesélj kicsit magadról. Hogyan kerültél kapcsolatba a zenéléssel ?

Az egész akkor kezdődött amikor megtudtam, hogy létezik olyan hogy “Pacha” és house zene. Első Pacha klubot Budapesten keresztszüleim nyitották, ami akkor még Váci úton üzemelt. És az itt értékesített Promo lemezeket hallgattam éjjel-nappal. Ez volt az első löket ahoz, hogy elkezdtem elektronikus zenét hallgatni. Ezután jöttek a sulibulik és első komolyabb fellépésem is amikor 12 évesen állhattam először nagy tömeg elé megmutatni tudásom egy igazi klubban, ahol Bárány Attilát warmupoltam 1500 ember előtt. Emlékszem, nem értem fel a pultot és egy műanyag széken álltam. Amikor Attila megérkezett körbenézett, és mondta, “ Ez most komoly? Azonnal kérek ide egy fotóst”….Ezt követték később a zongora, dob és szolfézs órák. Ennek hatására kezdtem el foglalkozni a zeneírással, amit most már 8 év űzök és hajtok gőzerővel.

Sok zenét szereztél ez idő alatt ?

Rengeteget. Egyszer volt, hogy elkezdtem összeszámolni a projecteket, és 1000 után abba hagytam. Ebben az időszakban annyira beszippantott a zeneírás világa, hogy képes voltam nem aludni és úgy elmenni iskolába, hogy előző este befejeztem 2 zenét is. De volt, hogy “becsempésztem” magammal a laptopot az iskolába csak, hogy szünetekbe is tudjak alkotni. Ez idő alatt rengeteg zenét meg is jelentettem nemzetközi kiadóknál, amik elég szép helyeken landoltak listákon és fesztiválokon is egyaránt.

Milyen stílusok hatnak rád a legjobban ? És mi kedvenced ?

Stílusilag nem határolom be magam, nagyon szeretek széles skálán mozogni. Egyaránt a filmzeneket, komoly zenét, de még jazzt és balladát is hallgatok. Viszont Funky az a világ amit nagyon magamévá érzek, szeretem ha egy dal megmozgat jó hangulatot kelt és ki tud rá az ember kapcsolni. Szerintem ez fontos ugyanis ezáltal tudok nagyon sok dolgot hasznosítani az elektronikus zenében. 

Mesélj kicsit a “Dancing” című szerzeményedről, mit kell róla tudni ?

Az érdekesség ebben a zenémben, hogy semmi tervem nem volt vele. Ezt magamnak csináltam, ugyanis a nagy “Minimal” láz miatt nehéz volt átvenni a klubbokban másoktól a szettet, hogy annak megmaradjon a dinamikája, és az emberek ne érezzenek ebből semmit. Ezért írtam egy olyan zenét amit bármelyik időpontban, bárhol, és bármire rá tudok majd keverni. Késöbb rengeteg üzenetet kaptam, és jöttek oda zenélés közben a pultba telefonokkal, hogy mondjam meg a címét ennek a zenének. De legjobb fogadtatás az Coronita Aftereken, volt ahol már az első 10 másodperc után, hogy megszólalt, fütyögtek és ordítottak az emberek. Ezért úgy gondoltam, hogy elérhetővé teszem mindenki számára ingyenesen.

Ha már felhoztad, mesélj kicsit milyen érzés a Coronita csapat tagjának lenni ? Ha jól tudom te vagy ott a legfiatalabb. 

Igen én vagyok a magam 21 életévével 🙂 Nagyon jó, és megtisztelő ahoz a brandhez tartozni, ami nagyban hozzájárult magyarország elektronikus zenei multjához és az én stílusomhoz is. Nagyon szeretek itt zenélni, mert teljesen ki tudom magam élni a szettekben és a közönség mindenhol nyitott és befogadóképes az új dolgokra. Emiatt nekem is ad mindíg egy motivációt, hogy folyamatosan hozzam és teszteljem az új dolgokat. Ez úton is szeretném megköszönni a csapatnak, és a vezetőségnek, hogy rám gondoltak. 

És végezetül. Tervek a jövőre tekintve ?

Rengeteg van. Annyi, hogy már fel kell írkálnom az ötleteket, és szelektálni köztük, hogy mire fordítok időt, és mire nem. Ami most rövid távon szeretnék, az egy szezői albumot kiadni mert annyi értékes dalom van, hogy egyszer leültünk a barátaimmal egy összejövetelnél és 6 órán keresztül csak az én zenéimet hallgattuk, ekkor jöttem rá, hogy “úristen” mennyi zenét szereztem már. Ezeket szeretném összefogni és egy album keretein belül kiadni, ugyanis itt benne van az életem majdnem minden szakasza idáig. Emellett folymatosan dolgozom külföld fele is, lesz jó pár jelenés újra nemzetközi kiadóknál amiket most még nem árulnék el. Valamint dolgozunk gőzerővel az új közös Techno formációnkon is Daniel Nike barátommal, ami a “Horisone” nevet kapta.

Köszönjük.

Hozzászólás írása