INTERJÚK NIGHTSHIFT

DJ Newl: „Nem maxolódhat ki jobban egy ember életében a zene.”

DJ Newl nevére több generáció is felkapja a fejét, nem véletlenül, hisz a magyar zenei élet meghatározó alakja a ‘90-es évek óta gazdagítja a hazai, elit lemezlovasok táborát.

Kevés olyan DJ van kicsiny hazánkban, aki minden területen letett már valamit az asztalra. Több mint 25 éven át állandóan vezetni a zenei ranglistákat, ráadásul több műfajban is, igen komoly munkát igényel. Ahogy az is elismerésre méltó, hogy valaki egyszerre bizonyít az ország legnívósabb klubjaiban, a TV képernyőjén zenei műsorokban és rádiókban is. S ha ez sem volna elég, DJ Newl alapítóként, frontemberként és az együttes dobosaként vállal igen komoly szerepet az ország egyik, ha nem a leghíresebb együttesében, a New Level Empire-ben. Emellett külföldi és hazai szereplések, 5 mixlemez, 2 szerzői album, megannyi videóklip és megszámlálhatatlan átmixelt éjszaka áll kedvencünk mögött, akit faggattunk egy kicsit munkásságáról és a zenéről.

Melyik korszak áll közelebb a szívedhez, a Bank!-os vagy a mostani Minimal Madness-es?
A Bank! korszakában voltaképp a DJ karrierem csúcsán jártam, nagyon népszerű volt akkoriban a techno, aminek egyik képviselője voltam, és páran talán az én munkásságom miatt kedvelték meg a műfajt. A mostani Madness-kort azért szeretem, mert a minimal hasonlóan népszerű a mai fiatalok körében, mint anno a techno, és kicsit visszaadja a régi élményt számomra, így a rendezvénysorozaton keresztül újra bejárhatom a régi utam.

Mi hiányzik a legjobban abból az időszakból, amikor elkezdted pörgetni a korongokat?
Hiányolom a gyakorlást. A mai technikai innováció igencsak megkönnyítette a DJ-k életét, és nem jelent kihívást egy zenei szett összeillesztése. Kimaradnak olyan folyamatok, amit akkoriban csak három lemezjátszóval, komoly technikai tudással és felkészülten, gyakorlással lehetett megvalósítani. Ezért is tértem vissza a doboláshoz, hogy legyen zenei kihívás az életemben, és magas szinten, kemény munkával adhassak értéket a közönségemnek.

Megvalósultnak érzed az életedben a zenei beteljesedést?
Hát, tulajdonképpen nem maxolódhat ki jobban egy ember életében a zene! Legyen szó a lemezlovasságról, a New Level Empire-ről, a rádiózásról, a TV-műsorokról vagy bármiről az életemben, voltaképp az alváson kívül csak a zenével foglalkozom.

Reméljük, hogy még sokáig élvezhetjük azt a sokoldalúságot, amivel DJ Newl ajándékoz meg bennünket a zenén keresztül. Egy biztos, a Flyerz csapata vele tart április 1-jén egy időutazásra a Bank! Dance Hall Classic Partin, ahol újra belekóstolhatunk a legendás klub és a hamisíthatatlan techno életérzésébe!

Hozzászólás írása