BUDAPEST Kiemelt MAGAZIN Motorsport SPORT

Dobogóval zárta Rossi Moor a CIV Ohvale Olasz Bajnokságot

Egy hete még kérdéses volt Rossi Moor részvétele a CIV Ohvale Olasz Bajnokság zárófordulóján. A Sport&Events Academy versenyzője ugyanis edzés közben óriásit bukott, aminek következtében eltörte a bal kezét. Szerencsére a törés nem volt nagyon komoly, de úgy nézett ki, a sikeres felépülés érdekében inkább kihagyja a versenyhétvégét.

 Mivel Rossi úgy érezte a keze nem fogja őt hátráltatni, illetve nem voltak nagy fájdalmai, először Magyarországon kérték ki az akadémiával egy ortopéd specialista véleményét, majd Olaszországban a bajnokság hivatalos orvosa is megadta neki a rajtengedélyt. Így folyamtaos kontrol és kezelések mellett részt vehetett az utolsó fordulón, ahol tőle megszokottan ismét dobogóra állt.

 „Nagyon örültem, hogy megengedték, hogy versenyezzek, az orvosi kezelés segítségével egyáltalán nem voltak fájdalmaim és csak a motorozásra koncentráltam. Szombaton 5 szabadedzésem volt az egyiken szétment a blokkom, a másikon pedig esett az eső, de szerencsére a többin tudtam a beállításokat próbálni és tanulni az új pályát.Vasárnap 2 kvalifikáció és 2 verseny várt rám. A kvalifikációkon kicsit hosszú volt az áttétel, ezért csak a 7. helyre lett elég az időm. Az első versenyen nem sikerült az élre törnöm, így csak ötödikként értem célba, a második futamot viszont nagyon élveztem, tudtam menni az élen álló 5-ös bollyal és az utolsó körben megelőztem az előttem haladókat, így második lettem, összesítésben pedig 3. Nagyon szépen szeretném megköszönni a Sport&Events Academy-nek, hogy egész évben részt vehettem az Olasz Bajnokságban és hogy támogatták a versenyzésem és a felkészülésem”- mondta a 10 éves pilóta

 Stefano Favaro, a Sport&Events Academy alapítója is a helyszínen segített Rossit, és nagyon elégedett volt a fiatal pilóta teljesítményével:

„Mielőtt megengedtük Rossinak, hogy menjen az utolsó fordulón több orvosi véleményt is kikértünk és csak megfelelő kezeléssel mehetett, hiszen még nagyon fiatal. Szeretném megköszönni  Dr. Mérai Andrásnak a Honvéd kórházból és Dr. Portello Antonionak, aki a CIV hivatalos orvosa a segítségüket és  szakszerű hozzáállásukat. A hétvégén  Rossi bebizonyította, hogy már ilyen kicsiként is úgy tud viselkedni, mint egy profi. Az új pályán sok idő elment a beállításokkal, de végig betartotta a taktikát és a második verseny utolsó körében az 5. helyről feljött a másodikra, a 16 résztvevős futamon. Büszke vagyok Rossira, hogy a korosztály legkeményebb bajnokságában bizonyított és 8 versenyhétvégéből 6-on dobogón állt. Jövőre maradunk az Olasz Bajnokságban, de fellépünk majd a 190 cc kategóriában, ahol erősebbek a motorok és a súly különbség sem fog hátrányt jelenteni.”

 Rossi Moor számára most egy kis pihenő következik, a Sport&Events Managemnet másik tehetsége, a 12 éves Görbe Soma pedig hamarosan Jerezben versenyez a European Talent Cup következő fordulóján.

Hozzászólás írása