INTERJÚK ZENE

Dóka Attila – “A zene számomra létszükséglet!”

Zenét ír, énekel, gitározik. Mindezt már régóta teszi, méghozzá saját dalokkal, magas színvonalon. A hangjegyek világán kívül az autósport is beszippantotta, benzingőz is csörgedezik muzikális vénáiban. Dóka Attila mesélt nekünk arról, mi inspirálja az „úton”!

Mi fejez ki számodra a zene, és mi az, amit te igyekszel kifejezni vele?

A zene számomra a legfontosabb dolog, létszükséglet. Már 13 éves korom óta próbálom a világban látott, az életemben engem ért impulzusokat dalba átültetni. Nagyon jó a zenét hallgatni, de még jobb zenét szerezni. Olyan fontos témákat képviselhetek, melyek mindannyiunkkal, így velem is megtörténnek. Komoly motivációt, és egyben élményt is jelent a színpadon állva közvetíteni ezt a hallgatóságnak!

Honnan származtathatóak azok a stílusjegyek, amit képviselsz?

Úgy gondolom, ez mindenkinél gyermekkorban kerül „kódolásra”. Ez érkezhet a szülőkön keresztül, vagy egy társaságból, baráti körből. A felmenőim nem állnak közvetlen kapcsolatban a zenével, ezért én a testvéremmel együtt bontogattam a szárnyaim. Ő klarinétozott, furulyázott, majd gitározni kezdett, és útközben engem is elkapott a gépszíj. Régi Beatles és Illés lemezeket hallgattunk együtt, ezután átváltottunk dallamos rockzenére, Guns N’ Rosesra és Bon Jovira – elkezdtük összeszedni a zenei gyökereinket. És közben megalapítottuk a saját zenekarunkat is.

Van olyan zenész, aki tinikorodban inspirált, „úgymond pályára állított”?

Gitározom, és az első pillanatoktól fogva szólógitárosként is funkcionálok. Így talán nem meglepő, hogy óriási hatással volt rám Slash, a Guns N’ Roses zenésze. Nagyon jó zenét csináltak Axl Rose-ék, és Slash ebben alapkő volt, egy egészen kivételes képességű szólista. Mindig is nagyon tetszett a játéka, ahogy vegyítette egymással a bluest és a dallamos rockot. Sokan mások hagytak még bennem nyomot, de rám vitathatatlanul Slash tette a legmélyebb benyomást. Itthonról pedig a Pál utcai fiúk muzsikája az egyik legkedvesebb nekem. Ugyanakkor nagyon érdekes kérdéskör, hogy az ember milyen zenészekért lelkesedik, majd aztán milyen zenét csinál. Testvérem az alternatív-musical kombó kifejezéssel definiálta a munkásságom. Összetett versszerű szövegek, musicales dallamok, így igaz, valóban ez vagyok én!

Sosem gondolkodtál azon, hogy egy szál gitárral a nyakadban világnak mész, és meghódítod azt?

Szerintem minden gitáros fejében megfordul ez. Kicsiben én ezt véghezvittem, hiszen mindig hajtott a vágy, hogy utcazenéljek. Ezt Németországban sikerült megvalósítanom, és bár szórakoztató és jövedelmező tevékenység is volt egyben, be kellett látnom, hogy nem ez a végcélom. A cél az, hogy amit leírsz, amit fontosnak tartasz elmondani a világról, azt eljuttasd az emberekhez. Ehhez kell megtalálni a megfelelő eszközt, ami adott esetben lehet a nekem rendkívül szimpatikus, egy szál gitárral történő „útkeresés” is!

Egy elütő műfajban is otthon vagy. Hogyan csöppentél az autó/motorsport világába?

Érdekes módon az autók sokkal hamarabb megszólítottak, mint a zene. Rendszeresen jártak hozzánk külföldi rokonok, és mindig hoztak nekem ajándék gyanánt matchboxokat. Gyerekként naphosszat ezeket tologattam, játszottam velük. Megnyugtattak, örömet szereztek. Volt egy kis Porsche köztük, amit mindenhová magammal hurcoltam. Azt hiszem, innen indult el a szerelem! Később már apukám ölében ülve vezettem a Trabantunkat, fiatalon a Skodánkkal köröztem a földúton. Folyamatosan erős volt ez a motorizációs érdeklődés, autókat rajzoltam, újságokat vásároltam, majd lett saját járművem. Természetesen aztán megérkezett a motorsport is, mint kapcsolt áru. Végül akkora lett bennem a versenyzés utáni vágy, hogy még egy könyvet is írtunk Juhász Melinda kolléganőmmel a magyar motorsport hőseiről.

Mi a legkevesebb, ebbe a témába vágó emléked?

Ez a könyvünkhöz fűződik, és a mai napig a legkedvesebb élményeim egyike. Amikor egy profi versenyző körülírja, hogyan viselkedik egy versenyautó a pályán, és hogy számára mi a leggyorsabb kör titka. Az említett könyvben szereplő Wéber Gábor szakmaisága, felkészültségének szintje lenyűgöző volt, de Kiss Norbert egyedi meglátásai és közvetlensége is mély nyomott hagyott bennem. Ezek olyan pillanatok, amikről mindig szívesen beszélek, és tekintek rájuk vissza.

Zárókérdésünkkel élesen visszakanyarodunk a zenéhez: a karriered szempontjából mi lehet az a plafon, amit szeretnél megugrani?

Ez egy jó kérdés. Talán az, hogy minél több emberhez eljuttasd azt, amit te magad személy szerint meglátsz a világból. Írtam már angolul is szöveget, de elsősorban a magyar nyelv, és a lehetőségei nyújtják azokat a tág határokat, amik között én igazán szeretek kalandozni. A nyelvünk dinamikája és szépsége remek alapot biztosít a tömör „képeknek” és metaforáknak. Realistán gondolkodva, a helyem itthon, és talán a mainstreamen picit kívül van. A cél pedig ezen belül az, hogy minél nagyobb publicitást nyerjenek a dalaim!

Képek: Juhász Melinda