AUTÓ & MOTOR FLYBUZZ Kiemelt MAGAZIN Motorsport PROGRAMAJÁNLÓ SPORT SPORT

Duplán érdekes versenyhétvége következik a magyar motorsport rajongói számára

Sebestyén Peti Magny-Coursban a Superport- világbajnokságon, Görbe Soma pedig Jerezben a Spanyol Bajnokságon bizonyít majd a nemzetközi mezőny nagymenői ellen.

A Sport&Events Academy pilótái nagyon készültek szeptember utolsó versenyhétvégéjére, hiszen mindketten azt a célt tűzték ki, hogy a szezon utolsó fordulóin minél jobb eredményeket érjenek el.

Sebestyén Peti harmadik versenye következik a CIA Landlord Insurance Honda csapat színeiben, Görbe Soma pedig egy hosszú szünet után tér vissza a European Talent Cup következő versenyére, Jerezbe. Mindkét pilóta számára az a cél, hogy az utolsó fordulókon az egész éves tapasztalatokat kamatoztatni tudják. Sebestyén Peti Magny-Cours-ban  a pontszerzést és azon belül is a top 10 közeli helyezést veszi majd  célba, Görbe Soma pedig szeretné minél jobb helyre kvalifikálnia magát és a teljes versenyt végig csatázni, technikai hiba nélkül.

Stefano Favaro, a Sport&Events Academy alapítója is nagy reményekkel várja a hétvégét:

„Először is nagyon büszke vagyok rá hogy a Sport&Events Academy színeiben 2 ilyen kiemelkedő bajnokságban képviselhetik Magyarországot a fiúk, akárhogy is nézzük az, hogy ők ott vannak már önmagában egy óriási dolog, amiért rengeteget dolgozunk a háttérben. Görbe Soma számára a prioritás, hogy folytassa az év eleje óta tartó munkát, gyorsan alkalmazkodjon a számára ismeretlen pályához, tudja magát kvalifikálni és végig menjen a versenyen. Sebestyén Peti számára Portimao elég balszerencsésen alakult, de most Magny-Coursban kedvező időt jósolnak, ami könnyíti majd a helyzetet és remélem nyugodt marad és pontszerző helyen ér célba. Nem feltétlenül a Top10-re kell egyelőre fókuszálnia, hanem hogy minél magabiztosabban a legjobbat hozza ki magából lépésről lépésre! Ez még mindig csak a 3. verseny a Hondával, ezért számára is fontos, hogy minél többet motorozzon.”

Görbe Soma spanyol bajnoki futama jövőhét csütörtök este kerül majd adásba 19:40-től a  Spíler1 TV műsorán Stefano Favaro és Mezei Dani kommentálásában, a Supersportot pedig vasárnap élőben 13:40-től  követhetik a szurkolók a Spíleren!

Hozzászólás írása