ZENE

Egy szolid szülinapi buli változtatta a focistát lemezlovassá

Grasshopper

Annak idején el sem tudtuk képzelni, hogy ne lássuk egymást hétről hétre a Mammut2 második emeletén, a Dokk Café-ban, abban a klubban, mely sokak második otthona volt. Most újra átélhetjük a régi feelinget, pont úgy, mint akkor, ott, a második emeleten, anno a Dokk Café-ban! Az este nem lenne tökéletes, ha a lemezjátszók mögött nem a Dokk Café két emlékezetes lemezlovasa, a csütörtöki rezidens, DJ Miller és a hétvégék állandó házigazdája, DJ Fat állna!

DJ Millert korábban már tüzetesen is bemutattuk azoknak, akik esetleg nem ismerték még őt, most következzen DJ Fat!

Kramer Ádám 1973. április 20-án született Budapesten. A Felvinci úti óvoda, a Törökvész úti és Szemere utcai általános iskola után – rettentő kudarcként – a Rippl-Rónai utcai KGSZI, majd az újpesti Bródy Imre Gimnázium voltak „fejlődéseinek” állomásai. A focilabdával már apró srácként barátságot kötött, az Úttörő Stadion után a Volán SC.-nek volt igazolt labdarúgója. Az ígéretes futball karrierről 1990 tavaszán mondott le a ZENE miatt. Ez év elején kötött ismeretséget Korda Tamással, aki a nyári szezonra meginvitálta őt a balatonlellei Y-Disco-ba, majd ősszel áttették székhelyüket a gödöllői Átrium Club-ba.

1993 tavaszáig itt pörgette a bakelitkorongokat, mikor is Schulz meghívására ellátogatott a Kékgolyó utcai Rács Klubba. A szolid születésnap kissé elfajult, így barátja kérésének eleget téve az est második felében ő állt a disco pultban. Ez volt az a mérföldkő, mely után Bakai Mátyás munkát ajánlott neki, először a Rácsban, később pedig a sokak által a mai napig szentélyként emlegetett Fortunában.

Pályafutásának néhány (jelentősebb) állomása

1993 – 2. Magyar DMC – III. hely – Mash Team (Jutasi, M-Sky, Fat)
1994 – Schulz beajánlotta Fat-et a Juventus Rádióba – műsor hétfőnként
1995 – Indul a Roxy Rádió – műsor minden hétfőn 20 órától
1996 – Fortuna, MadeInn, Port Side
1997 – Bezár a Fortuna, irány a Cocktail Club
1998 – Első vidéki fellépések, pl: Meli Disco – Veresegyház
1999 – Bamboo Club, szilveszter a Bank Dance Hall-ban
2000 – Bank Dance Hall, minden péntek, szombat
2001 – Szerdák a Club Medúzában
2002 – Sláger Rádió „Péntek esti láz”, „Szabad szombat”, zenei szerkesztés
2003 – Radio Café Lounge megnyitás, decemberben érkezett a felkérés a Dokk Cafe-tól
2003 és 2011 között állandó péntek-szombati rezidens DJ-je volt a Dokk Cafe-nak, 2004 nyarától minden hétvégén a Dokk Beach-en pörgette a lemezeket.

Az elmúlt kilenc év során megfordult további olyan nívós klubokban, mint a Moulin Rouge, Studio, White Angel, Dokk Club, Prestige, Bed Beach, Club Cool – Debrecen, Dokk Beach – Debrecen.
2012 őszétől számos budapesti és vidéki klubban, valamint a Magyar DJ Válogatott tagjaként országszerte találkozhatunk vele.

Első „zeneszerzési” próbálkozása 2000-re nyúlik vissza. Ekkor készült Brunner Zsolt és Schrank Doma közreműködésével a „Guitar Play” című maxi, mely a DJ Service gondozásában bakeliten látott napvilágot. 4 verzió, funkhouse stílusban, a remixekért pedig köszönet illeti ezúton is Bárány Attilát és Bakis Jovánt.

2002 nyarán elkészítette a „Jól szól” című demo-t, mely – mint később kiderült – előfutára lett egy maxinak, egy video klipnek és egy meg nem jelent albumnak. Az „első magyar nyelvű latin hip-hop” lemez címe LATINO, melynek bemutatkozó kislemeze és videoklipje a SZOMBAT ESTE című dalból készült. Az albumon további 11 dal található, néhány ember szerint nem is rossz. Kár érte!

Március 25-én, szombat este 10-kor találkozunk vele is a belváros egyik kedvenc klubjában, a MAD-ben! Add tovább, hogy a hír minden régi barátunkhoz eljusson!

Kapunyitás: 22:00
Belépő: 2.000 Ft
Info: +36 70 772 2325
Asztalfoglalás: +36 70 434 1515