INTERJÚK Kiemelt MAGAZIN SZÉPSÉG

Fogpatika – a szájhigiénia mindenkinek jár!

Eve
Írta Eve

Te hányszor mosol fogat egy nap? Na, és megvan a szükséges időtartam is, ameddig a tisztítás tart? Nem is gondolnád, de ezek nagyon fontos kérdések. Ráadásul személyenként eltérő igényeink vannak, melyeket nem árt szakemberre bízni. Kicsit tájékozódtunk a Fogpatikánál, és azt kell mondjuk: a szájápolás igencsak összetett feladat!

Az elnevezésetek rendkívül frappáns és sokatmondó. Mondhatjuk, hogy olyan teljes körű szolgáltatást nyújtó fogászat vagytok, ahol – ha már ott járunk – be is vásárolhatunk?

Igen, úgy alakítottuk ki a patikát, hogy a fogászat mellett röntgen és CT-vizsgálatokat is tudunk végezni, majd a kezelés után a fogorvos által ajánlott termékeket is be tudja szerezni a páciens.

A fogászati ellátást nagyon széles körben nyújtjátok. Lefeditek a teljes korosztályt, 0-99 éves korig?

Teljes mértékben! Sőt ha úgy nézzük, már a születés előtt, a kismamáknál kezdjük, hiszen van egy külön csomagunk is a számukra, ami tartalmaz egy fogkőleszedést és egyéni tanácsadást, a kisbabára és kismamára kiterjesztve. Ezután gyermekekkel, felnőttekkel és természetesen az idősebb korosztállyal is foglalkozunk.

Miben nyilvánul meg a prevenciós szolgáltatásotok, mely elérhető felnőtteknek és gyermekeknek is?

Leginkább a személyre szabott szájápolási tanácsadásban. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy mindenkinek egyénileg elmondjuk és megmutassuk, hogyan és mivel ápolja fogait. Mivel az egyéni tanácsadás nem mindig összeegyeztethető, ezért – főként kisebb korban – szoktunk előadást tartani óvodákban és iskolákban egyaránt a helyes szájápolásról.

Ti hogyan látjátok: kezd végre divatba jönni a fog-és szájápolás kultúrája hazánkban?

Abszolút! Egyre trendibb a szájápolás, amit nagyban köszönhetünk annak, hogy minden nagyobb cég a megelőzésre fekteti a hangsúlyt, és ennek megfelelő termékeket dobnak a piacra. De az sem elhanyagolható, hogy egyre szélesebb a választék, és már divat a szép mosoly.

Egy időben felröppentek olyan rémhírek, hogy a fogfehérítés nem csak fájdalmas, de igazából káros is a fogakra nézve. Eloszlatnád az ezirányú kétségeket? Ti milyen eljárással dolgoztok?

Azt leszögezném, hogy nem mindegy, hogyan és milyen anyaggal történik a fogfehérítés. Sajnos hozzám is jöttek már hasonló rossz tapasztalatokkal, de mindenkit szeretnék megnyugtatni; a szakszerűen elvégzett és kontrollált fogfehérítés nem okoz kárt a fogzománcban. Persze ehhez egy olyan szakember székében kell ülni, aki nem profitorientált, hiszen a fogfehérítésnek is megvannak a kritériumai, sajnos nem lehet mindenkinek elvégezni. Akinek viszont igen, annak nagyon szép és továbbra is egészséges fogai lesznek.

Mi kétféle eljárással dolgozunk, budapesti üzletünkben lézeres, Gödöllőn plazmaíves lámpa segítségével végezzük a fogfehérítést. A kezelést mindkét esetben egy fogkő-eltávolítás és egy teljes körű átvizsgálás előz meg, amely alatt megmondható, hogy az adott páciensnél elvégezhető-e a fogfehérítés, vagy sem.

A Fogpatika egy jól és tudatosan felépített WebShoppal összekötve működik, ahol a legkiválóbb termékeket lehet megrendelni. Van kedvenc fogkrém vagy egyéb dolog, ami gyakran kerül a virtuális kosarakba?

Mivel próbáltunk olyan termékcsaládokat is forgalmazni, amiket a vásárlók nem találnak meg máshol, ezért több olyan is van, amiért érdemes végigpörgetni a webshopunkat. Ilyen például a SPLAT. Itt rengeteg féle terméket megtalálhatunk, az egyszerű fogkefétől kezdve a SPLAT – Gold fogkrémig, amely több természetes hatóanyagának köszönhetően nemcsak antimikrobiális és fogfehérítő hatású, de mellette kellemes Rosé pezsgő íze is van.  Ezek között a termékek között válogatva, a vásárló minden fogászati probléma kezelésére és a saját ízlése szerint megtalálja a neki való terméket.

A Curaprox svájci fogkefék akár limitált kiadásban is megvehetők nálatok. Miért különlegesek ezek a fogkefék? Látszatra nagyon egyszerűnek tűnnek…

Egyszerűek, azonban hihetetlenül professzionálisak: nem véletlen, hogy többször is ezt a fogkefét kapják a pácienseink a fogkő-eltávolításhoz. A Curaprox fogkefe több változatban is kapható, ezek közül a legpuhább az 5460-as, ami több ezer lekerekített végű sörtét tartalmaz, így fogmosás közben nem csak a szennyeződéseket távolítjuk el, hanem a puha szálaknak köszönhetően az ínyünket is 100%-ban kíméljük a sérülésektől, melyet a durva, kemény fogkefékkel irritálunk. Ezekkel a termékekkel minden fogmosás igazi élmény. Mi minden páciensnek és vevőnek ezt ajánljuk!

És ha már Curaprox: most jött ki az új BE YOU fogkrém-kollekció: mesélnél erről kicsit?

A BE YOU fogkrémek azért különlegesek, mert különböző ízekben kaphatók: így mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelőt. Enzim tartalma miatt gyengéden fehéríti a fogakat, miközben meggátolja a fogszuvasodásért felelős baktériumok elterjedését a szájban. A benne lévő színes gyöngyöknek köszönhetően fogmosás után friss, mentolos leheletet biztosít.

Mitől tartozik egy termék luxus szájápolási kategóriába? Nálatok ez a kínálat is elég széles körű. Van erre kereslet Magyarországon?

Akiknek volt már bátorsága kipróbálni ezeket a luxus termékeket, azóta hű vásárlói a márkának. Tényleg tartalmaz annyi pluszt, amennyivel többe kerül egy átlagos termékhez képest. Egyre nagyobb a kereslet, hiszen sokan gondolják úgy, hogy ha több energiát fektetnek a megelőzésbe és inkább vásárolnak drágább fogkefét és fogkrémet, akkor megelőzik vagy csökkentik a fogorvosi kezelések szükségességét.

Tegyük végre tisztába: most akkor kell az a fluorid a fogkrémbe, vagy nem?

A fluorid igen is kell a fogainknak! Csak arra kell odafigyelni, hogy minden korcsoportnak más mennyiségre van szüksége.  Gyermekeknél különösen fontos körültekintőnek lenni, mivel már nem csak a fogkrémekben, szájvizekben, hanem más élelmiszerekben és ásványvizekben is jelen van ez a vegyület – ezért lényeges az összképet nézni.

Azt mondják, a fogszabályozás csak egy bizonyos korig ajánlott. Mi az életkori határ – vagy a technikai fejlődés kitolta a maximumot?

Azt mondják, fogszabályozni addig lehet, amíg saját fogakkal rendelkezünk. Egyre elterjedtebb felnőtt korban feltetetni egy készüléket, hiszen ma már sokkal elfogadottabb egy fogszabályozó, mint egy rendezetlen fogsor.

Mennyire figyeltek a környezettudatosságra? Vannak natúr, természetes összetevőből álló fogkrémeitek is?

Mivel egyre növekvő kereslet van rájuk, ezért mi is nagyobb hangsúlyt fektetünk ezeknek a termékeknek a megismertetésére. Több olyan termékcsalád is van, mely teljesen természetes alapanyagokból készül sőt, egyenesen vegán is, mint a már fent említett Curaprox BE YOU. Szeretnénk még jobban figyelni erre a vásárlókörre, ezért most szeretnénk bevezetni a 100 %-ban lebomló bambusz fogkefét is.

Cím: 1065 Budapest, Révay utca 1.
Tel.: +36 (1) 308 7706, +36 (1) 308 8418
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 09:00-20:00, Szombat: ZÁRVA
Facebook

Cikkünket megtalálod a Flyerz Magazin 2018 december/januári számában is!

Hozzászólás írása