GASZTRO MAGAZIN

Így hozd magad formába tavaszra

Bár minden évszaknak megvan a maga szépsége, így az elmúlt három hónap is bővelkedett meghitt, gyönyörű pillanatokban – főleg az adventi időszak –, mégis talán sokan egyetértenek velünk, amikor azt írjuk: „huhh, ezt a telet is átvészeltük, jöjjön végre a tavasz!”

És ha már kikelet és újjászületés, mikor lenne aktuálisabb kicsit megújulni, rendbe tenni magunkat és a környezetünket, ha nem most?! A téli sötétségre, a fagyos időre fogott lustaság már nevetséges kifogás, tessék felállni a kanapéról, és mozgósítani az energiáidat. Ha fogalmad sincs, hogyan vágj bele, most adunk néhány támpontot, hogy melyek azok a fő területek, amikre érdemes odafigyelni és szükség esetén változtatni rajtuk.

A test méregtelenítése

Mi nem hiszünk a léböjtkúrákban, sem a koplalásban, ám kétségtelen, hogy sokaknak beválik. A méregtelenítés alatt leginkább a szervezetünk „kitisztítását”, tehermentesítését értjük. Ehhez rengeteg eszköz áll a modernkori ember rendelkezésére – és a lista egyre csak bővül –, elsősorban az étrendünk megreformálása játszik kulcsszerepet ezen a téren (olyannyira hangsúlyos, hogy a táplálkozásnak egy külön bekezdést szentelünk). Emellett fontos, hogy megszabadulj a szervezetedben felhalmozódott káros anyagoktól és az esetleges káros szenvedélyeidtől is.

Tehát ismét itt a remek alkalom, hogy letedd a cigit, csökkentsd a napi koffeinbeviteled és növeld a folyadékfogyasztást. A világhálón számos (bél)tisztító csodaszerrel, kapszulával, teával találkozhatsz, ám, ha a tested egészségesen működik, nemcsak kúraszerűen, hanem állandóan végzi az öntisztítást. Ezért a citromos vízen, zöldteán, lédús gyümölcsökön, zöldségeken, rostokon túl nincs szükséged különösebb eszközökre, csak egy valamire: a szaunázás minden fajtája és formája ajánlott!

Változatos, vitamindús táplálkozás

A tél természetes velejárója, hogy a test több szénhidrátot és zsírt kíván a kellő hő megtermeléséhez. Bizonyára te is észrevetted, hogy sokkal hajlamosabb vagy pár kilót felszedni ebben az évszakban, mint mondjuk nyáron, amikor a tikkasztó hőségben néha szinte enni is elfelejtesz.

Tavasszal szükségtelenné válnak a zsírpárnák és a fokozott cukorbevitel is, úgyhogy itt az ideje változtatni az étkezéseden: a péksütiket és a nehezebb húsokat könnyű salátákra, levesekre, smoothie-kra cserélni. A szabály egyszerű: minden jöhet, ami zöld – minden mennyiségben! Persze nem csak „leveleken” élünk, a reggeli croissant-t felválthatja például egy ízletes zab- vagy hajdinakása, a tízórait vagy az uzsonnát pedig egy fél marék natúr mag (mandula, kesudió, dió) és egy zöldalma. Fő étkezéseid alkalmával egy maréknyi rizs vagy alternatív köret (quinoa, hajdina, köles, bulgur, kuszkusz) és egy szelet natúr csirkemell is kerülhet a zöldségek mellé. A kritikus pont pedig az este: sose edd magad kipukkadásig, egy könnyed tonhalsaláta például kitűnő választás.

Táplálék-kiegészítők

Hogy tényleg szükségünk van-e a megfelelően összeállított étrend mellett egyéb kiegészítőkre, arról rengeteg tudományosan alátámasztott tanulmányt lehet olvasni manapság. Az asztalunkra kerülő élelmiszerek ugyanis már nem ugyanazzal a tápanyagtartalommal bírnak, mint akár 50 vagy 100 évvel ezelőtt, míg a ránk nehezedő stressz és teljesítménykényszer sokkal nagyobb, azaz az immunrendszerünknek sokkal nagyobb támogatásra van szüksége.

 

 

Ezért, ha nem is folyamatosan, de kúraszerűn mindenképp érdemes egy nagyobb vitamindózissal megtámogatni a szervezetünket. Míg télen a C- és D-vitaminok szedése a legjobb a nátha elkerülésére és a napfény hiánya miatt, addig tavasszal e kettő mellé, a gyakran előforduló „tavaszi fáradtságra”, a B-csoport, az E- és a K-vitamin is javallott. A multivitaminok helyett inkább a multipackokat, vitamincsomagokat ajánljuk, mert nem mindegy, mikor és milyen mennyiségben visszük be a különböző mikrotápanyagokat a nap során.

A rendszeres, napi 4-5-szöri táplálkozás jelentőségét talán már nem kell kiemelnünk, így, ha a rohanós napjaidon nincs időd ennyiszer enni, mindig legyen nálad instant megoldásként egy fehérje por vagy egy pár perces előkészületet igénylő, egyadagos zabkása.

Sportos életmód

Nemcsak kifejezetten a testmozgásra fordított idő számít a tested „felrázásakor”, hanem az olyan apróságok is, mint a lépcsőzés, a gyalog vagy biciklivel való közlekedés és minden, fizikai aktivitást igénylő tevékenység. A lakosság több mint fele tart például háziállatot. A didergős időben lerövidült kutyasétáltatások most már elnyúlhatnak, szervezz kirándulást hétvégenként a családdal, de a babakocsis kocogás is kitűnő program. Napi 30 perc séta vagy heti háromszor 1-1,5 óra intenzív testedzés csodákat tesz a kardiovaszkuláris rendszerrel, növeli a tüdőkapacitásod, az állóképességed, és nem utolsó sorban, könyörtelenül leszámol a fölös kilókkal is.

Válassz edzőtársat vagy trénert, nézz ki csoportos órákat egy közeli teremben, váltogasd a kinti és a beltéri sportlehetőségeket, használj ki minden napsütéses tavaszi pillanatot! Azokon a napokon pedig, amikor nem jutsz el a terembe, otthon is elvégezheted a tornát különböző netes videók segítségével. Ne feledd, csak elkezdeni nehéz, aztán a függőjévé válsz. Ki tudja, még az is lehet, hogy a csoki termelte endorfint a sport okozta boldogsághormonokra cseréled…

Még valami, amiről semmiképp sem szabad megfeledkezned: a megfelelő minőségű és mennyiségű pihenés, regenerálódás. Ha mindennap közel azonos időben sikerül álomra hajtani a fejed, és 7-8 órát pihenni, a bevitt tápanyagok, vitaminok is jobban hasznosulnak, és nemcsak a munkahelyeden, de a teremben is jobban teljesítesz majd.

 

Szöveg: Plézer Panna

Hozzászólás írása