Flyerz.hu
GASZTRONIGHTSHIFT

Így ittunk régen, így iszunk ma

Screen Shot 2019-02-22 at 17.35.37

Hol van már az a régi szép idő, amikor az alkoholfogyasztásunk netovábbja a VBK, azaz a vörösboros kóla volt?

Emlékszem, megkóstoltuk a gyógynövényes likőröket is, azonban az első kóstolásnál nem jutottunk tovább. Akkor még nem erre az ízre vágytunk, ellenben a mézes pálinka már jobban csúszott, fene az ízlésünket.

Majd jött a vermut, de még mindig csak az édes, azok voltunk mi is, meg akkor még úgy láttuk az életet is.

Már a főiskola végéhez közeledve, bekövetkezett az igazi pálfordulat: ekkor már mindenki tequilát ivott, aki meg nem szerette, annak ott volt a vodka, természetesen csak naranccsal. Kicsivel később már energiaitallal, amire még Zacher professzor is azt mondta, hogy a vodka meg az energiaital az olyan, hogy 1+1=3.

A fesztiválok ideje alatt újra csak előkerültek azok a bizonyos gyógynövényes likőrök, a jobb hatás kedvéért sörrel kísértük le őket, éppen úgy, ahogy a Punnany is megénekli azt az Élvezd-ben.

Majd egy pillanatig nem néztünk oda, és felnőttünk. Szomorúan konstatáltuk a tényt, hogy se az éjszakázást, se a piát nem bírjuk úgy, mint 10 évvel ezelőtt. Most már nem a mennyiség az elsődleges, hanem inkább a minőségre törekszünk. Hál’ istennek, kinőttük az ízlésficamot is, és inkább a letisztult ízekre vágyunk.

Ha bor, akkor csak száraz vagy félszáraz ( és nem azért, mert olyan „sznobok” lettünk), és végre megértettük a gyógynövénylikőrök ízvilágát is. Inkább ezt választjuk, ha töményebb élvezetre vágyunk, a szomszéd Józsi bácsi kerítésszaggatója helyett.

A Magas-Tátra gyógynövényeiből és természetes összetevőkből készült Tatratea jól illik az italkínálatba akkor is, ha baráti összejövetelt, ha családi rendezvényt szervezünk,  de nálunk még a céges karácsonyi partin is a 62%-os változat járt körbe. Hogy jó fogyasztani? Gyakorlatilag bárhogy. És most nem az elfogultság beszél belőlem. A Tatratea iható tisztán,  de készíthetünk belőle koktélt is, hiszen nagyon jól kiegészíti az ízét akár a tonik, akár a citrom. Hideg téli estéken pedig forralt bor helyett bolondítsuk meg a teánkat vele. Én személy szerint már óvatos duhaj vagyok, így a kókuszos (22%) és a citrusos (32%) változatot kedvelem.

És te? Fedezd fel magad, hogy hozzád melyik illik!

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..