EFOTT 2015 Efott interjú ZENE

Interjú Balanyi Szilárddal, a Quimby billentyűsével

Írta Fly Nagy

Jövőre lesz 25 éves a legendás Quimby együttes. Az EFOTT fesztiválon volt szerencsénk Balanyi Szilárddal, a Quimby billentyűsével beszélgetni.

quimbyMi adta az ihletet az együttes nevéhez?

Volt egy magazin, aminek a főszerkesztőjét Birth Quimby-nek hívták. Erre jött az ötlet, hogy miért ne legyünk Quimby?

Sok külföldi fellépésetek van. Hol szerettek jobban zenélni, külföldön vagy itthon?

Igazából külföldön és itthon is másért jó fellépni. Itthon azt mondhatjuk, hogy elég jól ismert, bejáratott zenekar vagyunk. Külföldre ritkábban megyünk, az ottani rajongóink kevesebbet láthatnak bennünket, így azt mondhatjuk, hogy talán különlegesebb. Ugyanakkor itthon teljesen más varázsa van a koncerteknek. Itthon egyszerűen itthon vagyunk.

Jövőre lesztek 25 évesek, készültök jubileumi albummal az alkalomra?

Igen, mindenképpen tervben van. Ősztől elkezdünk dolgozni a dalokon, és majd meglátjuk, hogy mennyi zene jön össze, de mindenképpen szeretnénk egy albummal előrukkolni. Reméljük, hogy tavasz vége felé már néhány dallam napvilágot is lát ebből.

quimby 2

Az elektronikus zene az utóbbi 5 évben hihetetlenül népszerű lett, jelenleg mondhatjuk aranykorát éli. Hogy látjátok milyen hatással van ez a rock, illetve az élőzene világára?

Elektronikát mi is használunk, nem kell messzire menni, hiszen én billentyűs hangszereket bűvölök, és ott aztán… jelen van az elektronika. Azt gondolom, hogy minden új irányzat jó hatással van a zenére ameddig azt te a megfelelő módon hasznosítani tudod. Minden új, akár szélsőséges irányzat jó, hiszen a nagyon erős szélsőségek előbb utóbb eltűnnek és csak az marad belőlük aminek valóban van létjogosultsága.

A koncert után maradtok bulizni az EFOTT-on vagy pedig vár rátok a következő állomás?

Hát nagyon sokáig biztos, hogy nem maradunk, mivel, ahogy az látszik is rajtam, akár ülve is el tudnék aludni itt. Én tegnap játszottam egy Random Trip nevű formációban Pesten, holnap is lesz egy koncertünk és hát volt már fittebb is a társaság, de természetesen valamennyit maradunk. Minden fesztiválon maradunk, aztán meglátjuk, hogy mi lesz a vége.