Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
SPORT

INTERJÚ: Lando Norris: “Célom a Forma-1!”

Formula 3 European Championship

Ezen a hétvégén rajtol a világ egyik legerősebb autóverseny sorozata, az F3-as Európa bajnokság. A sorozat favoritjának kikiáltott Lando Norrissal még márciusban, a Hungaroringen beszélgettünk. A McLaren által az év fiataljának választott versenyző a jövő egyik nagy ígérete – érdemes hát eszünkbe vésni a Carlin pilótájának nevét, hiszen az rövidesen a Forma-1-es közvetítésekből is visszaköszönhet…

Mely pillanatokat tartod a legtöbbre, visszatekintve az eddigi karrieredre?

Amikor tavaly megnyertem a Formula Renault 2.0 NEC bajnokságot, az meghatározó élmény volt. De mindenképp ide sorolnám a hazámban zajló MSA Formula sorozatban aratott végső győzelmem is, valamint előző évi Toyota Racing Seriesben elért sikerem. Mindhárom titulus a legszebb emlékeim közé tartozik!

Nemrégiben a McLaren Forma-1-es csapata beválasztott a tehetséggondozó programjába – ez csak nagyon keveseknek adatik meg. Úgy érzed, ez lehet az útleved az F1-be?

Képek: Formula 3 European Championship

Igen, úgy hiszem ez a legjobb módja, hogy bekerülhessek a száguldó cirkuszba. Azt gondolom, egy nagyon komoly esély kaptam arra, hogy megpróbálhassam kipréselni a bennem rejlő potenciált – és remélem ezáltal meglesz a lehetőségem arra is, hogy eljussak az F1-be. Persze nyilvánvaló, hogy a McLaren junior programjában résztvevő összes többi pilótának is ugyanez jár a fejében. Velük szemben kell bizonyítani a rátermettségem, és ennek a legjobb módja az, ha megnyerem az idei F3-as Európa bajnokságot. Úgy vélem, az egy lényeges lépés lenne az álmom felé vezető úton!

Több napot is teszteltetek az F3 mezőnyével a Hungaroringen. Sikerült megnézni a magyar fővárost, kicsit ellazulni Budapesten?

Szinte semmit sem láttam a fővárosotokból, mert eléggé szűk és behatárolt az időbeosztásunk. Gyakorlatilag a pálya és a hotel között ingáztunk, a tesztnap után már csak a vacsora várt, majd gyorsan irány az ágy. Másnap újból ugyanez. Sajnos nem volt időm jobban szemügyre venni Budapestet, és mivel az itteni munka végeztével már utazunk is tovább Ausztriába, ezért ez máskorra marad. Már nagyon közel a szezonnyitó futam, így a Red Bull Ringen gőzerővel folytatjuk tovább a szezon előtti felkészülést!

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..