Egyéb Kiemelt MAGAZIN PROGRAMAJÁNLÓ SPORT

Ivan Basso szabadidejében áfonyát termeszt, jegygyűrűt visel versenyzés közben, és gyakran Birra con Gassosa-t iszik

Exkluzív ajándékot adott hétfőn délután a kerékpársport szerelmeseinek e a Kométa.  A cég média ügynöksége, a Faster Promotion szervezésébén 5+1 szerencsés nyertes 1 órát beszélgethetett a kétszeres Giro d’Italia győztes Ivan Bassoval. Olasz módra, Aperol Spritz és Aperitivo kíséretében kérdezhettetek a szerencsések,  akik nyertek a sorsoláson.

A játékon korábban bárki részt vehetett a legfontosabb az volt, hogy a Kométa sport oldalán minden kérdésre helyesen válaszoljanak. Ivan Basso a Tour De Hongire kapcsán érkezett Budapestre, hiszen Alberto Contadoral alapított közös csapata a Polartec-Kometa is esélyesként indul Magyarország legnagyobb kerékpárversenyén.

„Nagyon örülünk ennek a kezdeményezésnek a Kométa részéről, hogy  egy olyan sportág mellé állt, mint a kerékpározás, amely a hétköznapi emberek számára is gyakori mozgásforma. Magyarországon elsők között vannak akik ilyen sport mellett állnak ki, és mi, mint rajongók nagyon boldogok vagyunk emiatt. Az pedig, hogy Ivan Bassoval találkozhattunk és személyesen kérdezhettünk egy igazi legendától, amatőr, országúti kerékpárosként örök emlék marad!”– mondta boldogan az egyik nyertes.

A rajongókkal töltött délután során kiderült, hogy Ivan minden győzelme után megcsókolja a jegygyűrűjét, a másik kezén a felesége nevének kezdőbetűjét jelenti a tetoválás, 4 kisgyerek édesapja, szabadidejében a családjával közösen áfonya farmot nevelgetnek és, hogy jó ötletnek tartja, hogy bevezették a versenyekre a rádiókapcsolatot. Csapatától, több, mint egy szakaszgyőzelmet vár a Tour de Hongrie során, hiszen az egyik legerősebb felállásban érkeznek. A legfontosabb motiváció mindig saját magától származik, sosem kelt úgy fel régebben versenyzés előtt, hogy győzni fog, az mindig csak az cél elhagyása után vált biztossá!

Hozzászólás írása