BUDAPEST KIÁLLÍTÁS PROGRAMAJÁNLÓ

Képregénykiállítás: a kilencedik művészet ikonjai Magyarországon

A képregény olyan önálló műfaj, amely sajátos formanyelve révén még azt a jogot is kivívta magának, hogy a kilencedik művészetként emlegessék. Bár többféle elmélet létezik arról, hogy mikortól beszélhetünk képregényről, és arról is, hogy mit nevezhetünk egyáltalán képregénynek, az irodalommal való kapcsolata tagadhatatlan.

Különösen így van ez a műfaj magyar vonatkozásait illetően. Ennek apropóján az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Képregény Szövetség együttműködésében megvalósuló kiállítás célja, hogy prezentálja milyen a jó képregény, bemutassa a mestereket, betekintést nyújtson, mennyi munkával is készül egy képregény, egyben rálátást adjon, hogy hol és hogyan használják fel ezt a műfajt. Ezen túl a kiállítás ízelítőt ad a Füles újság indulásával kezdődő, klasszikus irodalmi adaptációra épülő, magyar „szocialista” képregény jellegzetes alkotásaiból is.

Mindezek mellett pedig a különböző adaptációk alapjául szolgáló, eredeti magyar irodalmi művekre is ráirányítja a figyelmet. A tárlaton a kortárs alkotók munkái mellett olyan legendás rajzolók eredeti alkotásai is láthatók, mint Korcsmáros Pál vagy Zórád Ernő. Ezzel párhuzamosan a magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak különleges, illusztrált kiadásai is megtekinthetők.

A kiállítás több érdekességre is felhívja a figyelmet, mi köze például Pulitzer Józsefnek a legnagyobb showman, P. T Barnumhoz, ki javította ki Jókai kiadott művét az író kérésére, mit keres egy Karinthyról készült fénykép a képregénykiállításon, melyik az a híres magyar író, aki Krúdy müncheni kiadású Ál-Petőfijét ajánlotta az olvasóknak 1978-ban.

A Képregény-kiállítás részeként látható Fritz Zoltán Fritz’s Strips a Filmvilág folyóiratban megjelent, párkockás alkotások kompendiuma.

Időpont: 2018. május 14.-2018. július 26.

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, Budavári palota, „F” épület, 6. emelet, Díszterem, Corvina terem I., II., 7. emelet Katalógus tér (Megközelíthető a Dózsa György térről gyorslifttel vagy a 16-os, illetve a 16/A busszal a Dísz tér és az Oroszlános Udvar felől.)

Hozzászólás írása