Egyéb FLYBUZZ FLYSTYLE FLYSTYLE HELYEK Kiemelt KULTÚRA MAGAZIN NAGYVILÁG TIPP UTAZÁS VÉLEMÉNY

Kriszti blogja – Egy családanya beszámolója Pakisztánból 10. rész

Pakisztáni közlekedés

Beleszaladtunk egy rendkívül változatos és sokszínű témába, és erről még nagyon-nagyon sokat fogok blogolni.

Megint személyes történettel indítanám. Ha hétköznap ki akarok menni az utcára, az azt jelenti, hogy hívnom kell a sofőrt, hogy vigyen el. Csakhogy a két gyerek és a személyiségem miatt (amely szabad mint a madár és nem bezártságra született :)), nem tudok a fenekemen ülni a hétvégén sem. Így a sofőrt akkor is berángattuk, hogy cipeljen minket. Csakhogy a sofőrnek van három gyereke és egy órára lakik tőlünk. A családja miatt pedig minden áldott este hazamegy. Ha 10-kor végzünk, 10-kor megy haza, ha 4-kor, akkor 4-kor. És ha hétvégén is berángatjuk, akkor hétvégén sem látja a családját.

Rágtam már a férjem fülét számtalanszor, hogy legyen már csere vagy legyen ügyelet vagy bármi, de ez így nem jó. Vagy saját magammal és gyerekeimmel szúrok ki és nem megyek sehova, vagy vele és a gyerekeivel. (Az őrről, aki mindig kísérget minket most ne is beszéljünk. 20km-re lakik és saját bevallása szerint „csak” 5 gyereke van, a legkisebbek 7 évesek.) A férjem válasza hol az volt, hogy „túl humánus” vagyok, hol meg, hogy „ez nem az ő feladata, hogy kitalálja”. Kénytelen voltam valamit magamtól kiötleni, mert már nagyon idegesített a dolog.

Végülis a sofőr adta meg a megoldást. Nagy lelkiismeret-furdalásomban megkérdeztem tőle, hogy viseli a családja azt, hogy minden hétvégén berángatjuk. Gondoltam hátha azt válaszolja, hogy „nem bánják” vagy ilyesmi. (Igen, naiv is vagyok, én is nyilván így reagálnék a felesége helyében 😉 ) Szóval azt a választ kaptam, hogy „hol így, hol úgy”. Majd folytatta, hogy megnyugtasson: „Ne aggódjon Madam (ez még mindig én vagyok), tudják, hogy az első év nehéz!” Hohohó! Mi az, hogy az első év, utána mi van? Végre volt egy kapaszkodóm. „Egy év után általában az expatok maguk kezdenek el vezetni.” Ó igen! Hát ez a megoldás! Én nem fogok egy évig várni és a hétvégén volán mögé ültem.

Tudom, felmerül a kérdés, hogy miért én. Azért én, mert jobban szeretek vezetni, mint a férjem. Erre neki nagyon vicces sztorijai vannak, amiket nyilvánvalóan nem fogok megosztani, mert többet senki nem ül be mellém az autóba és mi van, ha rendőr is olvassa a blogot.

Pakisztán viszont nehezített terep, hármas akadályon kell átküzdenie magát az embernek:

  1. Baloldali közlekedés
  2. Itt a közlekedés teljesen őrült. Duda és az index kb hasonló gyakorisággal kerülnek használatba. Ha leelőzök valakit, akkor dudálni kell, hogy jövök.
  3. Nézzétek meg a lenti képet. Ebből van vagy több ezer a városban és nem átallanak a kocsik mellett közlekedni.

Haladjunk sorban:Balodali közlekedés

Az első akadályt mindenki megugorja, aki angolszász országokban volán mögé ül. És akkor nekem ne sikerülne? Szóval beültem a jobb oldalra, az őr mellém, a családom hátul. És nem mertem ránézni a három testőrre a háznál, de éreztem, hogy azoknak megjelent a mosoly az arcukon és oldalba bökdösték egymást, hogy „ezt figyeld, ezt figyeld”. A kapun méltósággal kijutottam, csak a kapuban indexeltem volna, ha normális oldalon lett volna az index, de sajnos az ablaktörlőt indítottam el. Méltóság Kriszti, méltóság. Itt nem ismerik a szőke vicceket. Semmi gond. Ezt aznap még vagy 6-7-szer játszottam el. Az őr mellettem pedig minden egyes alkalommal türelmesen mondta: „Madam, right side. Right side.” TUDOM! Egyszer lezúztam egy padkát baloldalt egy kanyarnál. Az őr többször figyelmeztetett, hogy nézzem gyakrabban a tükröket és igaza volt, mert a másik oldalra húztam a kocsit, mint otthon, de a tükrök segítettek. Utána a padkák és a kocsi is épen maradt.

Legnagyobb bánatotokra más nagy bakiról egyelőre nem tudok beszámolni. Kivéve persze a parkolást. Na az nem ment, de mentségemre szolgáljon, hogy 3 pakisztáni próbált segíteni és mind a három mást mutatott. Az utolsó parkolás annyira bénán ment, hogy az őr elkérte tőlem a kulcsot, azzal, hogy majd beparkol szépen és szívesen haza is vezet helyettem. Azt kell, hogy mondjam nem annyira tiltakoztam, mikor elvette a kulcsokat.

Őrült közlekedés

Szeretnék egy klasszikust idézni, Európában ezt a sebességhatároknál szokták (én is csak hallottam) mondani: azok kizárólag a gördeszkásokra vonatkoznak. Pakisztánban az egész KRESZt tulajdonképpen gördeszkásoknak hozták létre, csak azok épp nincsenek. Úgyhogy a KRESZt sem nagyon kell alkalmazni.

Dudát nem használtam, örültem, hogy az index krízist megugrottam. Engem többször ledudáltak. És ez nem vicc, itt tényleg mindenki dudál mindenért. Ha lassan megyek, ha gyorsan, ha előzök, ha nem.

Másik érdekesség, hogy a sávok itt néha alakot és formát váltanak és olykor meg is szűnnek. Kb ilyen lehet Roxfortban vezetni tanulni. Azt megfigyeltem már, hogy kanyarodásnál a sávok valahogy megszűnnek és mindenki oda helyezi az autóját, ahova éppen befér, így lehet, hogy 2 sáv helyett keletkezik vagy 5 kanyarodósáv. A teljes visszakanyarodás pedig olyan mint egy tölcsér, 5 sávból lesz a végén 1, ami visszakanyarodik.

Néha a sávok pedig elpárolognak és életbe lép az a főszabály. Tehát ha a sávokat a gördeszkásoknak hozták létre, akik pedig nincsenek is, akkor tulajdonképpen minek is sáv, csak megzavarják a szabad közlekedést. Teljesen liberális ország ez.

Zebrák azok nincsenek és nem ritkán a legnagyobb autópályákon, ahol két oldalt nagy mező van, gondolja úgy valaki, hogy átkel. Én mindig csodálkozom, hogy hova mennek, mert nem akarom elhinni, hogy ez komoly, hogy az autópályán, 2-szer 3-4 sávos utakon kell átmenni, de láthatóan ez itt bevett szokás.

Motorosok

És végül… a motorosok. Főszabály szerint 1 motoron két ember közlekedhet 1 sofőr és egy utas. És csak a sofőrnek kell csak bukósisak! A főszabályokat már ismerjük… kizárólag a gördeszkásokra vonatkoznak. Így előfordul, hogy 1 motoron 4-5, extrém esetben 6 ember is elfér, főleg ha van köztük 1-2 gyerek. Minél több gyerek, annál több utas. Mulatságosnak hangzik, de ez NAGYON veszélyesnek néz ki és az is. A lenti példa még teljesen okés, mert viszonylag nagy az anyuka kezében ülő kisgyerek, de 1-2 hónapos babák is utaznak így!!!

Statisztikák természetesen nincsenek, de van egy tippem a közúti motoros balesetek arányára. A családomban van orvos, aki otthon önkéntes donorjelölteknek hívja a „vad” motorosokat, nem tudom erre milyen kifejezés illene. Erre szerintem nincsenek is szavak.

Hallottam magyaroktól történeteket arról, hogyan vágódnak kocsik alá motorosok, szerencsére én még nem láttam.

Azt viszont nagyon mókásnak tartom, hogy minden reggel ugyanannál a közlekedési pontnál ugyanaz a jelenet fogad. Ott áll a rendőr, aki megint elkapott pár embert (1 motort a 100-ból) azért, mert sokan voltak a motoron. És akkor összegyűlik pár ember a rendőr előtt és magyaráznak. Nemcsak azok, akiket elkaptak, hanem mások is. Mint a focimeccseken a bírónak a szabálytalanságoknál, amikor minden focista a saját csapata szerint magyarázza a szabálytalanságot. Annyira szeretnék egyszer fültanúja lenni egy ilyen beszélgetésnek: „Biztos úr! Nem volt az 5! Csak kettő! A szemébe süthetett a nap, a másik három a motor mögött futott!” A sofőr is mindig mosolyog ugyanott, már megfigyeltem.

Visszatérve, túléltük, a családom is, én is és Pakisztán is. Íme néhány kép az utakról.

img_2020_2.JPG

img_2210_1.JPG

img_1984.JPG

img_1985.JPG

img_2071_blogra.jpg

img_1988.JPG

 

bczf9157.JPG

wihe3030.JPG

Hozzászólás írása