Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
SPORT

Laller – “Don Quijote a szélmalommal küzdött, én a kukoricatáblával!”

L1

Szombaton bonyolították a bolgár rally középső etapját, amely Horváth Lajos számára viszonylagos nyugalomban zajlott. A váci versenyző saját magának tett ígéretéhez híven teszi a dolgát, és ez az attitűd bizonyosan kifizetődik majd azon körülmények között, ahová a pilóta készül.

A csendes nap ellenére a Quebeck Laller Racing Team versenyzője szinte mindennel találkozott, ami a terep-rallyban szem szájnak ingere lehet:

„Reggel 126 kilométerrel indítottunk, majd később ugyanezt az utat tettük meg visszafelé. A fordulás után gyorsabb lett a pálya, az ellenkező irány nekem sokkal jobban tetszett. Sajnos az első tíz km-en ismét jelentkezett a fék problémám, de utána visszatért a fékhatás és a későbbiekben már rendben ment minden. Meg kellett küzdenem a napraforgó és kukoricatáblákkal is, ugyanis ha 120/140 km/h-s sebességnél egy belógó szár oldalba kapja az embert, az nem éppen kellemes.

A pálya most is földes és nyomvályúkkal tarkított volt, igyekeztem a nyomban tartva haladni a motorral. Összességében kellemes napot tudhatunk magunk mögött, élveztem a gyors szakaszokat, volt ahol 160-ig sikerült kigyorsítani.

Ha itinert írni nem is, azért egy mosolyra mindig van idő

Nagy a forróság, de a nyeregben ebből szinte semmit sem lehetett érezni. A térdem fájdogál, nem tudok annyit állni a motoron, amennyit szeretnék, egyszer elestem és egy ág is megszúrt menet közben, de kutya bajom. A nap második fele különösen izgalmasan telt, mivel nem kaptuk meg időben az itinert, és nem volt idő kiszínezni, így visszafelé „emlékezetből mentem”…

Bár vannak szervezési hiányosságok és gubancok, összességében nagyon-nagyon hasznos a részvételem. Nyugodtan mondhatom, motorkezelés és tájékozódás szempontjából is komoly kihívás a bolgár rally! Albániában már hozzászoktam a hard enduro terephez, itt pont az ellenkezője van, ez a kettősség is remek edzés, fizikálisan és agyban is!” – mondta el a Dakarra készülő Laller. Folytatás ma délelőttől, a zárószakasszal.

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..