GASZTRO

Magyar lányon a barista világ szeme!

Írta Fly Nagy

 

Matusik Edina, a kiskőrösi Kávéház a Három Bölcs Útkaparóhoz és a Fröccs baristája, bekerült a barista-challenge.com által szervezett kreatív-ital verseny 5 legjobbja közé, így június közepén Göteborgban a World of Coffee rendezvényen mérkőzhet meg a többi döntőssel. A három napos rendezvény a barista világ egyik legnagyobb eseménye, mely öt hivatalos világbajnoki döntőnek is helyt ad.

unnamed

A Barista Challenge tulajdonképpen egy kreatív-ital verseny, amely külön kategóriának számít, és kiírása szerint a jövő kávés italaihoz akar inspirációkat      gyűjteni. A versenyszám egyetlen kikötése az volt, hogy a nevezett kávés ital hagyományos tejterméket nem, csak alternatív tejet tartalmazhat. A Matusik  Edina által nevezett Velvet Rock ’n’ Roll névre keresztelt ital zabtejjel készült, és az apró, kreatív fogásoknak köszönhetően egy koffeinben nagyon gazdag,  mégis selymes és bársonyos italkülönlegesség lett belőle.  A nevezett italokat egy szakmai zsűri értékelte látvány, leírás, sőt kóstolás alapján is, hiszen a recepteket grammra, elkészítésüket pedig másodpercre pontosan kellett meghatározni. A zsűri által legjobbnak ítélt 23 italt online közönségszavazásra bocsájtották, melyen a három legtöbb szavazattal rendelkező ital és baristája, valamint plusz két, zsűri által kiválasztott ital került a döntőbe. A szakmai zsűrinek és a közönségszavazásnak köszönhetően Matusik Edina egyedüli magyarként lehet ott június 16 és 18-a között a döntőben, Göteborgban, ahol az 5 finalistának élőben is el kell készítenie kávékülönlegességét, és a háromtagú zsűri számára be kell mutatnia italát, hogy kiderülhessen ki lesz a 2015-ös Barista Challenge nyertese.

unnamed (1)

 

A Barista-Challenge oldala a döntős italokkal: www.barista-challenge.com

A World of Coffee oldala: http://www.worldofcoffee-nordic.com/

A World of Coffee reklámvideója: https://www.youtube.com/watch?v=YReiKA8Kh-c

A döntős magyar kávézó facebook oldala: https://www.facebook.com/3bolcs