BUDAPEST FLYBUZZ Kiemelt MAGAZIN Motorsport PROGRAMAJÁNLÓ SPORT

Magyar tinik a MotoGP vérkeringésében

Magazinunk az elmúlt hétvégén egy különleges meghívásnak tett eleget. Az olasz RXP Racing Team (RXP Race for Passion) magyar vonatkozásán keresztül megtapasztalhattuk azt, hogyan is működik a világ leghíresebb gyorsasági motoros bajnokságának, a MotoGP-nek az utánpótlás neveldéje.

A híres misanói versenypálya közvetlen közelében tevékenykedő gárda olyan klasszisokat adott már a sportágnak, amelyekkel örökre beírta magát az aranykönyvbe: Valentino Rossi, Marco Simoncelli – csak két név azon sok közül, melyet az egész világon jól ismernek, és amelyekért az egész világon rajonganak.

A vendégségünknek külön pikantériát és ízt adott az a tény, hogy az RXP Teamben három (!!) magyar kis srác is pallérozódik. Kecskés Bence 2018-ban már a második szezonját teljesítette Olaszországban, idén pedig a preMoto3-as kategóriában kell felvennie majd a versenyt az igencsak erős és népes mezőnnyel. Talán mondanunk sem kell, hogy öccse, Kecskés Tamás igyekszik az ő kitaposott nyomában járni, és lemásolni/túlszárnyalni bátyja sikereit.

Kecskés Bence és Kecskés Tamás Paolo Simoncellivel

A magyar kolónia és az RXP Team legfiatalabb tagja, Bereczki Dávid versenyen ugyan még nem, de teszten már motorozott a gárda színeiben, sőt, az idei évtől szerződött csapattagként koptathatja a gumikat azon a minimoto pályán, ahol hajdanán Rossinak is adta a világhírnév felé vezető tanácsokat Luca Pasini mester, az egylet alapító-csapatfőnöke. Ha jól belegondolunk, felfoghatatlanul nagy lehetőség előtt állnak ezek a srácok, és még nem is lőttük – nem lőhetjük – le az igazi poént, hiszen a továbbiakban még erősebb támogatásra számíthatnak a magyar pilóták, akik közül valaki talán a nem is olyan távoli jövőben újabb motoros világbajnoki címet szállíthat majd hazájának.

Berezcki Dávid büszke szüleivel, és a Valentino Rossit a csúcs felé elindító Luca Pasinivel

Mindezt csak tovább erősítette bennünk a szombaton este rendezett díjátadó ceremónia, és az RXP főhadiszállásán tett másnapi látogatás. Az ünnepségen valóságos sztárparádéval találkoztak a magyarok: a néhai legenda, Marco édesapja, Paolo Simoncelli, Franco Morbidelli MotoGP versenyző, számos Moto2 és Moto3 kategóriában szereplő sztár jelenléte, közvetlensége mutatta meg azokat a magasságokat, ahová fiaink is eljuthatnak.

Ragozhatnánk még sokáig ezt a helyzetet, de inkább foglalkozzunk a ténnyel: érdemes lesz Kecskés Bence, Kecskés Tamás és Bereczki Dávid már most is jól csengő nevét megjegyezni, a pályafutásukat nyomon követni, mert ezek a gyerekek bizony nagy dolgokra hivatottak.

Mi itt a Flyerz Magazin motorsport rovatánál biztosan nem tévesztjük őket szem elől!

Hozzászólás írása