BUDAPEST Egyéb FLYBUZZ Kiemelt KULTÚRA MAGAZIN NAGYVILÁG PROGRAMAJÁNLÓ Programajánló

Magyarországon is bemutatják a Recirquel sikerprodukcióját

A My Land világklasszis artistákkal kutatja az emberiség gyökereit

Budapesten is bemutatja legújabb, My Land című produkcióját a Recirquel Újcirkusz Társulat. A Vági Bence által rendezett, hét világklasszis ukrán artistát felvonultató előadás a világ legnagyobb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en debütált augusztusban, ahol a kritikusok véleménye alapján több ezer produkció közül a legjobbnak bizonyult. A kortárs táncot a színházzal és a cirkuszművészettel ötvöző előadás, amely az ember és az anyaföld kapcsolatát állítja fókuszba, október 16-tól látható Magyarországon a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

A Recirquel új produkciója, a kortárs táncot, színházat és cirkuszművészetet ötvöző My Land az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. Az előadás – amely a 2015-ben bemutatott Non Solus című darab folytatásának tekinthető – egyszerre idézi a kortárs tánctársulatokra, így például a Pina Bausch Wuppertal Táncszínházára jellemző kimagasló technikai tudást és látványt, a kelet-európai artistaművészet lenyűgöző energiáit. De nemcsak műfaji szempontból tekinthető unikálisnak a produkció, ugyanis ez a Recirquel első darabja, amelyben kizárólag külföldi vendégművészek szerepelnek. Vági Bence rendező hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót, melyet ezúttal a magyar közönségnek is bemutatnak a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

A fizikai színház új irányának megteremtésével kísérletező Vági Bence rendező a produkció születése kapcsán elmondta: „Ukrajnában – ami a produkcióban részt vevő művészek szülőföldje – folyik a világon az egyik legnívósabb artistaképzés, de engem a művészek technikai tudása mellett személyes történetük, anyaföldhöz való viszonyuk is inspirált.” Hozzátette: az előadás során a művészek egy földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel. A produkció zenei világa is az artisták gyökereit idézi: a felhangzó tradicionális tatár, moldáv és ukrán népzenei motívumokat Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő kutatta fel. Ezen dallamok, valamint világzenei és liturgikus szólamok szolgáltak inspirációul Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zeneszerzők számára, akik a végső zenei keretet hozták létre.

A My Land világpremierje idén augusztusban volt a világ legnagyobb előadó-művészeti fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en, ahol a darabot kezdettől fogva hatalmas érdeklődés övezte. A folyamatos telt házzal futó előadást nemcsak a közönség, hanem a szakma is méltatta: a kritikusok összesített értékelései alapján a My Land a több ezer produkciót felvonultató fesztivál legjobb előadása lett. A szakma a műfaji újszerűsége mellett az előadás rendkívüli technikai megoldásait, vizuális világát, valamint zenei motívumait emelte ki. Alessandro Serena cirkusztörténész, a milánói egyetem professzora szerint a My Land igazi mestermunka, amely mérföldkövet jelent az újcirkusz történetében.

A Müpa produkciójaként létrejött előadás magyarországi premierje a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon lesz október 16-án. A My Land a fesztivált követően, jövő év januárjától több alkalommal látható lesz a Müpában, valamint az alkotók tervei szerint az előadást több vidéki helyszínen is bemutatják majd.

A Recirquel Újcirkusz Társulatról

A Recirquel Újcirkusz Társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. A társulat négy egész estés nagyszínpadi produkciója – Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus – a bemutatók óta telt házzal fut a budapesti Müpában. A Recirquel nemzetközi karrierje 2014-ben vette kezdetét, a társulat mára az európai és tengerentúli színházak, fesztiválok rendszeres fellépője, Franciaországtól Hollandián, Kolumbián, Kanadán át Chiléig.

A társulat küldetésének tekinti, hogy az évszázados hazai cirkuszművészeti tradíciókra és szaktudásra épülő, közép-kelet-európai – magyar újcirkusz irányzatot itthon és a világban egyaránt népszerűvé tegye. A Recirquel fennállása óta mintegy 300 előadást tartott, amelyet több mint 150 ezren láttak világszerte.

A magyar előadóművészeti életben az újcirkusz mint művészeti ág a Recirquel születésével jelent meg: a társulat olyan egész estés nagyszínpadi produkciókat hoz létre, melyekben a műhöz szerzett zene és a megálmodott látványvilág a cirkuszművészetet egy modern, absztrakt tartalmakat is kifejezni képes mozgásművészetté alakítja át.

My Land trailer videó: https://vimeo.com/281809360

További információ:

www.recirquel.com

http://recirquel.com/fringe/

www.facebook.com/Recirquel/

www.instagram.com/recirquelcompanybudapest/

 

Hozzászólás írása