Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
SPORT

MAMS BIOEXTRA Kupa díjátadó – Aratott a Laller Racing

IMG_3043

Szerdán este a díjátadó ünnepséggel hivatalosan is lezárult a MAMS BIOEXTRA I.O.B.C. Tereprali kupa idei felvonása, ahol a hazai érintettek mellett szépszámú külföldi is tiszteletét tette. A ceremónián a szezon helyezettjei mellett különdíjakat is osztottak, a Laller Racing Dakar Team mindkét fronton érintett volt.

Kárpáti Péter eddigi pályafutása alatt már több futamot is nyert, ám idei kiegyensúlyozott teljesítménye végül a várva-várt bajnoki címet is elhozta neki:

„Számomra ez egy egészen új érzés, amit remélem lesz lehetőségem megtapasztalni a továbbiakban is. A 2018 egy remek, de ugyanakkor nehéz esztendő is volt számomra, hiszen nagymotorról kisebb gépre váltottam, és idő volt összeszokni az új technikával. Most jön egy kis pihenés, de aztán hamar nekifeszülünk a felkészülésnek, hiszen a cél továbbra is a Dakar. Ennek egyik első állomása az áprilisi Morocco Desert Challange lesz, ahol igyekszünk minél relevánsabb sivatagi tapasztalatot gyűjteni.” – avatott be minket Péter érzéseibe, és terveibe.

Horváth Lajos „Laller” csapatfőnök sem távozott elismerés nélkül, a tapasztalt Dakarost a pályán mutatott szívet-lelket melengető kitartásáért és a tereprali sportért végzett munkájáért díjazták:

„Megörültem a díjnak, köszönöm szépen a szervezőknek, hogy megemlékeztek a szakági tevékenységemről.  Igyekeztem összefogni a motoros mezőnyt, segíteni a szakágváltókat és az új indulókat a gyors és eredményes beilleszkedésben. Fura érzés, hogy idén kimarad a Dakar Rally, ugyanakkor elégedett is vagyok, mert Garamvölgyi Zoltánékkal karöltve valami újat, frisset és színeset csinálunk, amely ha kiforrja magát, akkor a sportág igazi alternatívája lehet.” – foglalta össze röviden a tapasztalatait a váciak hőse.

Most egy kis pihenőre vonul a csapat, ám a munka nem áll meg, sőt, hamarosan újdonságokról is beszámolhatunk Lallerék háza tájáról.

 

Fotó: Háfra Zsolt

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..