Egyéb

MÁZS: A buta macsóknak szeretőjük van, nekem családom!

Mészáros Árpád Zsoltról azt tartják, hogy nála „élőbb” musical-, és operett színész kevés van Magyarországon. Ha azt vesszük, ez nem meglepő, hiszen sosem rejtette véka alá: a zene gyógyította meg, és ennek a műfajnak köszönheti az életét. A sármos színész beleáll a harcba, ha úgy hozza a sors, ám képes megkönnyezni egy romantikus filmet is. Akárcsak a Retropolyban játszott karaktere, Szamuráj.

Ez egy nagyon gazdag fiú, aki állandóan seftelt a retro korszakban, bőrkabátokat, illetve mindenféle dolgokat csempészett a határon, és nagyon szeretne hasonlítani a gengszterfőnökre. Viszont mivel neki több pénze van, ő a főnök és az agy is, de annak érdekében, hogy mindenki rettegjen tőle, meg kell fizetnie egy újságírónőt, hogy minél elrettentőbb híreket hozzon le róla. Senki nem tudja, hogy ki ő, csak azt tudják, hogy egy veszélyes bűnöző, de közben egy érző szívű, romantikus lélek, aki ugyan párkapcsolatban él, ám folyamatosan az ő Angelinájáról álmodozik, akit szívből szeretett egykor.

Elég bonyolult jellem. Van valami közös bennetek?

Persze, hiszen például fiatalabb koromban meghatározó tény volt az életünkben, hogy ezzel-azzal sefteltünk Nyíregyházán a KGST-piacon. És én is romantikus alkat vagyok.  Néha nőket megszégyenítve tudok elérzékenyülni a romantikus filmeken vagy a gyerekeim egy-egy pillanatán, de ha balhé van, vagy ki kell állni magamért, akkor bármibe beleállok. Amúgy nem érzem azt, hogy egy férfinak csak macsónak kell lennie. Azt szoktam mondani, a buta macsóknak szeretőjük van, nekem családom.

Apropó, család…Elég szépen alakul a família feeling itt is.

Igen, frankó kis csapatunk van, hiszem, hogy egy nagysikerű buli előtt állunk. Ráadásul sokakban kellemesen csalódtam. Itt van például Ganxsta Zolee, aki egy ikonja a hazai gengszter-rapnek, látszólag vagány, bohó, a szíve mélyén viszont egy érző lélek, aki elhozza a próbára a kislányát, az egyik szeme mindig rajta van, viszont amikor felmegy a színpadra, teljesen profin viselkedik, felkészült, a szöveget tudja, kooperatív. És ugyanez a helyzet Mr. Bustával is, nagyon korrekt fazon mindkettő. Zoltán Erikáról meg eddig nem is tudtam, hogy prózában ennyire jó, olyan természetesen szólal meg, hogy majdnem zavarba jöttem, pedig én ebből élek.

Ganxstáról és Mr. Bustáról jut eszembe: nem nagyon sikerült rávenni őket a táncra, de nálad ez nem jelent gondot…

Az a szerencse, hogy az alkotó csapat és a rendező elég sok mindenben szabadkezet ad, így mindenki elmondhatja, ha valamelyik jelenetben, koreográfiában kényelmetlenül érzi magát. Nem tartom magam táncművésznek, viszont hálás vagyok, hogy a zenés-táncos műfajban dolgozhatok, mert az életemet köszönhetem ennek. Szerintem, Isten azért adott nekünk kezet-lábat, hogy rázzuk, a fület meg azért, hogy halljuk, azt, amire mozoghatunk, a hangunkat meg azért, hogy hallassuk, amikor csak lehet.

Az életedet köszönheted a műfajnak…Ezt kifejtenéd?

A zene gyógyított meg. Amikor egy daganat miatt kivették a vesémet és otthon lábadoztam, a tévében meghallottam a „Mama” című számot Miller Zoli előadásában, és szívből megkönnyeztem. Akkor döntöttem el, hogy elkezdek énekelni. A zenének amúgy is gyógyító ereje van. A pszichoszomatikus betegségek a szervezetünkre is hatással vannak, akár meg is betegíthetnek. De amint a lelkünkben helyreáll a rend, a testünket is rávehetjük arra, hogy meggyógyuljon. A kemoterápia helyett az éneklés mellett döntöttem. Meggyógyultam…

Akkor a Retropoly dalaival sem gyűlt meg a bajod.

Azért azt nem mondanám. Nyilván benne van a fülemben egy-két dal, viszont akkoriban én rocker voltam, bőrkabátban meg varjúlábban az oldalamon bandáztam, úgy hogy volt gondom a rapbetétekkel, de mivel imádok énekelni, ez nem jelenthet akadályt.

Úgy tűnik, nem csak a retro, hanem a musical és az operett is felszálló ágban van.

Ez egy átütő műfaj, amit szeretnek az emberek és sokkal közelebb hozza a színházat a fiatalokhoz is. Az Operettszínházban az utóbbi időben több százezres nézőszámot produkálunk, Ázsiától Európáig mindenhol turnézunk. A zenés műfaj divatját mi sem igazolja jobban, hogy tavaly a Broadwayon 13,5 millió jegyet értékesítettek. Az emberek nem hülyék, és nem arra szórják a pénzüket, amit nem szeretnek. Magyarországon az elmúlt tíz évben, gyerekcipőben járt ez a műfaj, de ma már minden tekintetben felvesszük a versenyt bárkivel. Örülök, hogy a részese lehetek.

És van is munkád bőven!

Hála Istennek. Decemberben a Retropoly turné mellett, kezdjük a Dorian Gray próbáit, de jönnek a felújítások is, a Rebecca és a Nők az idegösszeomlás szélén, ami a szívem csücske, mert Almodóvarhoz köthető. Ez is egy igény a vezetőség és a színészek részéről, hogy ne csak habos-babos operettet játszunk, hanem művészi darabot is.

A Retropoly melyik kategória?

A szenzációs (nevet). Egy kicsit a saját gyermekem is, mert már egy-két évvel korábban elkezdtünk erről ötletelni Varga Zsoltékkal, de akkor nem volt rá időnk. Örülök, hogy kitartottak a darab mellett, mert ebben sok van. Pillanatok alatt visszarepít abba a korszakba, amire mindenki mosolyogva emlékszik vissza, még akkor is, ha akkor keseregve élte meg. És ki ne szeretne énekelve, táncolva, mosolyogva időutazni?

 

Fotók: Száraz Tamás

 

Hozzászólás írása