FLYSTYLE INTERJÚK MAGAZIN SZÉPSÉG

Mert nagyot álmodni, és meg is lépte: Zilahi Anitával beszélgettem

Eve
Írta Eve

Anita egy átlagos nő. Ja, nem! Inkább egy határozott, tudatos nő, aki nagyot álmodott. Aztán kiteljesedett, most pedig saját sminkbázison készíti a szebbnél szebb make-up-okat. Mindannyiunk nagy örömére!

Mikor kezdődött Nálad a smink-őrület? Kislány korodban is szemhéjpúderekről álmodtál?

Ez egészen pontosan így volt! (nevet) Már akkor is irigykedve nézegettem anyukám kevéske sminkcuccát, és egy-egy óvatlan pillanatban szívesen csentem el a rúzsait, Constance Carroll szemhéjfestékeit, hogy aztán vadul mázolhassam magam. Mindig szívesen sminkeltem, magamat és másokat is. Középiskola után kozmetikus-képzőbe mentem, onnan terveztem a továbblépést a sminkes szakma irányába. Ez a lépés végül sosem jött el iskolai szinten, viszont 7 évig dolgoztam kozmetikusként, amit nagyon szerettem. De többre vágytam… Az álmaimat akartam érni, és belül mindig piszkált a sminkes hivatás iránti vágy.

Tényleg sminkiskola nélkül sajátítottad el a szakma csínját-bínját?

Rengeteget inspirálódtam, a Pinterest lett az egyik legjobb barátom. Sok általam preferált sminkgurut követtem, próbáltam ellesni a különböző technikákat Youtube-on, blogokat olvastam, és rengeteget gyakoroltam! Szépen lassan elkezdtem a professzionális termékek begyűjtését és egyre többet sminkeltem barátokat, közeli ismerősöket. De igazából hiába is vágytam rá magamban, hogy egyszer csak ezzel foglalkozhassak, a jelenlegi helyzethez sosem vezetett tudatos út.  Teltek-múltak az évek, gyerkőceim születtek, a sminkiskola elvégzése háttérbe szorult. Maradt a gyakorlás, leginkább saját szórakoztatásomra.

Aztán egyszer feltöltöttem egy Facebook-csoportba az egyik korábbi sminkemet, itt jött egy fordulópont. Nagyon sokan megkerestek, alkalmi sminket szerettek volna, fotózásokra és esküvőkre hívtak. Én pedig boldogan vetettem bele magam a mélyvízbe!

Főállásban sminkelsz, vagy van mellékvágány is az életedben? Mi vagy, amikor épp nem átalakító művész?

Jelenleg csak a sminkeléssel foglalkozom. El sem hiszed, mennyire jó érzés ezt leírni! (mosolyog) Ha éppen nem sminkelek, akkor pedig főállású édesanya vagyok. Két kislányom van.

Te gyakran sminkeled magadat? Az ember mindig azt feltételezi, ha valaki ilyen csodákat alkot, akkor ő maga sem lép ki az utcára make-up nélkül.

Hááát, nem mondhatnám. Leginkább csak alkalmakra sminkelem magam. A Facebook-on látható sminkek is csak addig vannak rajtam, amíg befotózom a képeket, utána már mosom is le és natúrban, szeplősen nyomom tovább. (mosolyog)

Van saját sminkbunkered? Ha jól tudom, vendégeid is akadnak szép számmal…

Igen, van egy saját kis bázisom a 13. kerületben. Nagyon szeretem, egy marha jó atmoszférájú, igazi kis csajos kuckó! Nagy örömömre sokan vagyunk, és egyre többen! Az én imádott vendégeim a második családom! Bő egy éve foglalkozom csak a sminkeléssel, és eddig minden tökéletesen alakul. A kis bunkerem szinte sosem magányos.

Kik veszik igénybe a leginkább a szolgáltatásaidat? Visszajárnak Hozzád?

Szerencsére azt mondhatom, hogy nagyon sok a visszajáró vendégem! Elég közvetlen személyiség vagyok, ők már megszokták ezt. Sokukkal hétköznapokon is szoktam beszélni, tartjuk a kapcsolatot. Barátságok is szövődtek szép számmal. Rengeteg csodálatos embert ismerhettem meg a sminkelés által, és ezért nagyon hálás vagyok!

Van kedvenc árnyalatod, amivel dolgozol?

Kifejezett kedvencem nincsen. Nagyon szeretem a natúr sminkeket, szerintem csodákat lehet velük kihozni az arcból. Nem is gondolná az ember, hogy akár csak kis fény-árnyék játékkal milyen hatásokat lehet elérni!  Viszont különös vonzódásom van a nagyon színes sminkek iránt is! Minél színesebb, annál inkább jöhet! Gyűjtöm a különleges, egyedi árnyalatokat!

Mit tartasz a sminkelésben a legfontosabbnak?

Az elégedett arcokat a tükörben! (nevet) Imádom, hogy a nálam töltött idő végére a tekintetek megváltoznak és teljesen mást sugároznak, mint amikor belépnek a kuckómba. Szeretek ráérezni mindenkinek a személyiségére és ahhoz mérten végezni a munkát, amit a vendégeim jelleme és stílusa megenged. Egy boldog és elégedett vendégnél pedig jobb érzés nincsen!

Meg lehet ezt unni? Mi van, ha az ember egyszer csak kifogy az ötletekből?

Nem tudom elképzelni, hogy valaha is megunjam. Akárhányszor egy új arcot látok, új ötleteim lesznek, mindig van ami inspirál, és mindenki mást hoz ki belőlem. Persze a saját magamra készített sminkeknél ez nyilván máshogy van. Nekem is vannak napjaim, amikor nem érzem a késztetést, hogy magamra rittyentsek valami brutális színes csodát. Olyankor nem feszülök rá, inkább hagyok pár napot, akár 1-2 hetet és elengedem a dolgot. Tudom, hogy nem telik el sok idő, és újra megszáll az ihlet.

Gondolkodsz esetleg maszkmesteri pályában is, vagy maradsz a profi sminknél?

Abszolút érdekel a maszkmesteri pálya! A halloween időszakot mindig alig várom, hátha valaki kér egy lőtt sebet, vagy vágást! (nevet) Ezekről is rengeteg videót nézek, de persze tudom, hogy ehhez a dologhoz ez kevés. A jövő kiszámíthatatlan, én eddig is sodródtam, és nem bántam meg semmit. Ki tudja?! Talán egyszer elsodor az élet ebbe az irányba is…

Légyszi’ mondj egy jó tippet, hogy a nyári hőségben milyen egyszerű, de mutatós sminket rakjunk magunkra, ami nem olvad le rólunk azonnal! Sokan hálásak leszünk érte…

Mindenképpen vízálló termékeket ajánlok, ezek nagy biztonságot nyújtanak a legforróbb napokon is. Ma már drogériák szintjén is elég nagy a választék. A lebarnult bőrön gyönyörűen mutatnak a bronz-arany árnyalatú highlighterek, személy szerint imádom őket, egy egyszerű no makeup-makeup-ot is gyönyörűen fel lehet dobni velük. Ha pedig buliba megyünk, fesztiválra, vagy akár esküvőre és extra tartást szeretnénk adni a sminkünknek, lehet kapni olyan fixáló spray-t, amitől vízálló lesz a kész mű. Sosem árt, ha van egy ilyen a tarsolyunkban!

Nos, mi pedig azt gondoljuk, sosem árt, ha van egy Zilahi Anita a tarsolyunkban. Vagy a névjegyzékünkben! Ha Te is kipróbálnád Anita sminktudományát élőben, itt keresd:

Facebook

Bejelentkezés: +36 30 533 3560

Cikkünket megtalálod a Flyerz Magazin 2018 június/júliusi számában is!

Hozzászólás írása