Egyéb FLYBUZZ FLYSTYLE Kiemelt MAGAZIN TIPP VÉLEMÉNY

Nők és férfiak NEM egyenlőek!

Az elmúlt években egyre népszerűbb a közvélekedés, miszerint nők és férfiak között nincs is semmi különbség, amire egy férfi képes, arra egy nő is, minden további nélkül. Sokan, egyre többen vallják, hogy bármilyen feladatot tökéletesen el tud látni egy nő, amit klasszikusan férfiak kapnak.

Emellett persze tombol az emancipáció, a Facebookon időről-időre felbukkannak szemléletesnek szánt ábrák, például egy biciklin ülő hal, mellette a szöveg: pont annyi szüksége van egy nőnek egy férfira, mint halnak a közlekedési eszközre. Arról viszont általában megfeledkeznek a modern feminizmus szószólói, hogy a bérkülönbségeket a legtöbb ország már törvényben tiltja, az iskolák pedig tárt karokkal várják a nőket, lehet belőlük kutató biológus, rendőr, szakács egyaránt. Persze még ma is vannak felháborító esetek, nemrég például a tokioi egyetemről derült ki, hogy évtizedek óta hamisítják a jelentkezők tesztjeit, így érik el, hogy kevesebb nőt kelljen felvenniük. Ez valóban pofátlan, de nem változtat azon a tényen, hogy a mai világban minden lehetőséget megkap egy nő az érvényesülésre, válasszon bármilyen szakmát, kemény munkával elérheti a céljait. De ez nem elég sokaknak, valamiért még többet akarnak, kérlelhetetlenül szajkózzák, hogy a két nem bizony egyenlő, ez ma még nem megoldott, tessék több tiszteletet adni a nőknek. A tisztelettel nincs is semmi baj, a normálisan, higgadtan gondolkodó férfiak fejében kétségtelen, hogy a nők egyenértékűek.

De nem mindenben!

El kellene fogadnunk végre, hogy a természet nem véletlenül ruházott fel minket eltérő tulajdonságokkal. Egészségtelen, természetellenes az a felfogás, ami mindenben tökéletes egyenlőségjelet akar tenni nők és férfiak közé. Nem véletlen, hogy a férfiak nagyobb tömegű izmokkal rendelkeznek, az sem a vakszerencsén múlt, hogy a férfiaknak jobban megy a rendszertervezés, legyen szó akár egy házépítésről, akár egy cég életének megszervezéséről. Természetesen vannak nők, akik sok férfit megszégyenítő képességekkel rendelkeznek például az informatikában. Ennek ellenére komoly veszélyeket hordoz magában az, ha megpróbáljuk felrúgni az evolúció által évezredek alatt kialakított nemi szerepeket. A pszichológiának óriási jelentősége van az emberi életben, ha egy férfi nem érezheti magának férfinak, egy nő pedig kezd elszakadni a klasszikus női szerepektől és viselkedéstől, az nem politikailag korrekt, igazságosabb világhoz vezet, hanem milliónyi frusztrált, pszichésen sérült emberhez.

Egy férfi legyen és maradjon férfi minden körülmények között, legyen határozott, legyen döntéshozó egy kapcsolatban, legyen talpraesett, a szó klasszikus értelmében férfi. Egy nő legyen gondoskodó, szeretetteljes, minden körülmények között. Ez nem jelenti azt, hogy vége a világnak, ha egy haladó gondolkodású pár férfi tagja mosogat, takarít, netán kimossa a függönyöket. Az sem jelent tragédiát, ha egy kapcsolatban a nő keres több pénzt! Nem technikai, hétköznapi dolgokról szól a természet alkotta rendszer férfi és nő között! A kapcsolat dinamikájáról, a nemi szerepekről van szó. Igenis domináns szerepet osztott a férfiakra az evolúció, igenis gondoskodó szerepet osztott a nőkre a természet! Ez erősen hat egy kapcsolat működésére, ha egy férfi elveszti, legalábbis kezdi elveszíteni a domináns, határozott, döntéshozó szerepét, azzal a nők legbelső, őszinte elvárásaival is szembemegy. Minden nő olyan férfira vágyik a lelke mélyen, akire felnézhet, akit tisztelhet a lelki ereje, határozottsága, problémamegoldó képessége miatt. Jó példa arra, hogy valójában a tradicionális férfiakra vágynak a nők, hogy egyre sikeresebbek azok a szolgáltatások, amik “klasszikus” férfiakkal nyújtanak lehetőséget az ismerkedésre. Talán az egyik utolsó bástyát a rendvédelmi dolgozók jelentik, ezért is indult külön társkereső oldal azoknak a nőknek, akik rendőrökkel, katonákkal, tűzoltókkal szeretnének megismerkedni. Facebook csoportot is üzemeltetnek az érdeklődőknek. Úgy tűnik, hogy a politikai korrektség túl messzire ment a mai világban. Az értelmes, higgadt, normális férfiak sosem kérdőjelezik meg, hogy a nők egyenlőek. De ez nem jelenti azt, hogy minden szerepben azonosak lehetnénk! Ismételten hozzá kell tennünk, ez nem technikai szempontokon múlik, nem arról van szó, hogy egy nő ne választhatna magának bármilyen karriert, amilyet csak szeretne! A kapcsolatainkról, az érzelmi intimitásról van szó. Ha ezen a téren megborítjuk a klasszikus nemi szerepeket, akkor óriási hibát követünk el. Hibát, ami hat a mi életünkre, a lelkületünkre, a nyugalmunkra, a gyerekeink életére egyaránt.

Tartsuk meg a klasszikus szerepeket, ez semmiben sem mond ellent a nők érvényesülési lehetőségeinek. Fogadjuk el a természet bölcsességét, nem véletlenül alakította a két nem képviselőit olyanná, amilyenné. Tiszteljük egymást a különbségeinkkel együtt, értsük már meg, hogy nők és férfiak nem egyenlőek, nagyonis különbözőek, nem ellenfelei hanem tökéletes kiegészítései egymásnak!

Hozzászólás írása