BUDAPEST Egyéb FLYBUZZ Kiemelt MAGAZIN PROGRAMAJÁNLÓ

PLACCC 2018 | Test és technológia

Táncosokkal a medencében, a szabadtüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége, köztéri installációk és filmvetítés. És ha PLACCC fesztivál, akkor a programokat keresse az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kivüli helyeken. Egyes élmények megéléséhez pedig elengedhetetlen egy fej, vagy fülhallgató, valamint egy okostelefon. A 13. PLACCC is köztéren és különleges helyszíneken valósít meg művészeti eseményeket. Idén a programok a TEST és TECHNOLÓGIA hívószavak köré épülnek fel, a fesztiválon ezért többségében táncelőadások, valamint az új technológiákból merítő projektek szerepelnek.

A TEST, a mozgás áll a Ziggurat Project helyszín-specifikus produkciója középpontjában. A projekt alapon működő Ziggurat összeművészeti csoport három éve jött létre. A társulat állandó tagjai magyar művészek, akik gyakran működnek együtt külföldi alkotókkal. A Légszükséglet c. produkció cseh fényművésszel és két szlovák táncossal jött létre. A Légszükséglet c. produkció cseh fényművésszel és két szlovák táncossal jött létre. A premier májusban volt a Trafóban, de most, a PLACCC keretében a koreográfus Sarlós Flóra Eszter álmai szerint egy medencében lehetünk részesei az előadásnak. Helyszín a csepeli papírgyár egykori, jelenleg használaton kivüli 20 m x 40 m-es medencéje, amit a helyszínt biztosító Csep-Gól FC erre az alkalomra tisztitott ki a csapatnak, s nekünk, hisz a nézők is a medence alján ülnek, ahol a táncosok is mozognak. A darab központi témája a szabad tüdős merülés. Az összművészeti produkcióban a mozgás, az interaktív technológia, a vizualitás és a hang épít fel egy szinte már folyékonynak tűnő érzékeny világot. De mi az a viselhető elektronika? Meglátjuk!

Ziggurat Project: Légszükséglet (helyspecifikus táncelőadás)
2018. szeptember 14-15. 19 óra
Helyszín: Csep-Gól FC, 1212 Budapest, Dunadűlő köz 2-4.

Az előadás helyszínére ingyenes kisbusz indul a Valyo Kikötőből 2018. szeptember 14-én és 15-én 18.30-kor, majd az előadást követően vissza. Helyek csak korlátozott számban foglalhatók, ezért előzetes regisztrációt kérünk a placccjegy@gmail.com email-címen.

Koreográfia: SARLÓS Flóra Eszter
Előadók, alkotótársak: BOT Ádám, KOVÁCS Emese, Alexandra MIREKOVÁ (SK), Barbara RUSNÁKOVÁ (SK)
Fény és interaktív design, viselhető elektronika: Luboš ZBRANEK (The Manifesto, CZ)
Fény design asszisztens: LUKÁCS Gergő
Zeneszerzés: HORVÁTH Ádám Márton
Zeneszerzés és sound design: Michal MITRO (The Manifesto, CZ)
Szakmai konzultáns: GÁL Eszter
Produkciós asszisztens, marketing, kommunikáció: KOVÁCS Brigitta
Külön köszönet: SZABÓ Kristóf, LAKOS Fanni, CZAKÓ Máté
www.zigguratproject.com

Ugyancsak a PLACCC Fesztivál első hétvégéjén kerül sor a Meetlab audiosétájára. Középpontban a TECHNOLÓGIA. “Van, aki szerint egyszerűen elszöktek, mások azt állítják, mélyen a város alatt húzódó csatornarendszerben élnek. Megint mások úgy vélik, meghaltak. Az is előfordulhat, hogy még mindig itt élnek közöttünk valahol. Talán vannak, akik tudtak valamit azokról, akik biztosan tudták hova tűnhettek – de őket sem találjuk már sehol.” A Meetlab alkotói évek óta kutatják az eltűnés jelenségének különböző aspektusait. A 2018-as PLACCC Fesztivál keretében a valóság és a fikció határán, az eltűnés egy teljesen új rétege tárul fel a nézők előtt. Az új projekt célja a geo-lokációs technológiával és a videojátékokból ismert interaktív narratív struktúrákkal való kísérletezés a városi terekben. A nézők szabadon választott útvonala nagyban befolyásolja a történet elbeszélését – ezért az eltűnést kutató Andrej Ivanov történetének szerteágazó szálai az utcák és terek kusza rengetegében is
leképeződnek. Javasolt a kényelmes cipő és ruhaviselet. Megéléséhez elengedhetetlen egy fej, vagy fülhallgató, valamint egy okostelefon.

Meetlab: How to Disappear Completely (interaktív városi hangjáték)
2018. szeptember 14-16. 16.00-20.00 (találkozóhely: Meetlab, 1111 Budapest, Stoczek utca 11.)

Egy köztéri installáció és egy filmvetítés is lesz a fesztivál első hétvégéjén. Richard Wiesner-t leginkább poszt-konceptualista szobrászként jellemezhetnénk, érdeklődése középpontjában pedig elsősorban a kiüresedő, hanyatló tárgyak és szimbólumok állnak, amelyek felfedik, egyszersmind meghatározzák a jelenkor valódi állapotát. Ugyanakkor Wiesner művészetét egyfajta eredeti szobrászati megközelítés és sajátos humor jellemzi, ami egy erős társadalmi tudatossággal is összekapcsolódik.
Wiesner egyik legfrissebb projektje, amelynek lakonikus címe az Európai Unió tagállamainak számára utal, korábbi munkáinak lényegéből merít, amikor bizonyos szimbólumok üres fellengzősségre és abszurditására világít rá.

Richard Wiesner (CZ): Huszonnyolc | köztéri installáció
2018. szeptember 14-22.
Helyszín: hamarosan

Az In Situ ACT keretében megvalósuló program. Az In Situ ACT projektet az Európai Unió Creative Europe programja támogatja.
Szeptember 15-én, a Ziggurat Project előadását követően kerül sor (ugyancsak a Csep-Gól FC területén) a PICTURE Budapest-Østfold c. film bemutatójára.

A PLACCC és norvég partnere a Scenekunst Østfold több évre visszatekintő együttműködése eredményeként 2017. február és április között közös társadalmi-művészeti projektet valósított meg, amelynek keretében hat magyar és öt norvég alkotó különböző művészeti beavatkozások révén kereste a választ arra a kérdésre, miként lehet újraértelmezni egykori ipari területeket a
művészet erejével. Az együttműködés keretében 2-2 szemináriumra és 2-2 workshopra került sor Csepelen, valamint a norvégiai Moss és Fredrikstad városokban. A projekt magyar résztvevői között voltak a Ziggurat Project alkotói is, valamint Somló Dávid, akinek Vass Imrével közös előadását a fesztivál záróhétvégéjén láthatják az érdeklődők. Az együttműködést egy filmes stáb is végigkövette, s a projekt dokumentációjából született filmjüket a PLACCC 2018 Fesztivál keretében láthatja első alkalommal a közönség.

2018. szeptember 15. 20.00
helyszín: Csep-Gól FC, 1212 Budapest, Dunadűlő köz 2-4.
a filmet készítette: Dér Asia, Haragonics Sári
hang: Bohács Tamás, Mark Zask
kamera: Svitlana Shymko
A PICTURE Budapest-Østfold projekt az EGT Alap támogatásával valósult meg.

www.placcc.hu

Hozzászólás írása