Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
Egyéb

Adattároló – mindegy melyiket választom?! Hát nem! – 3. rész

IronWolf-3.5-Pro-Carousel-Images-02

Az előzőekben bemutatott külső winchesterek után jöjjenek a belsők. Ez az egyik legrizikósabb téma, mivel számtalan dolgot kell ahhoz mérlegelnünk, hogy igényeinknek megfelelő lemez kerüljön a gépbe. Talán többen már temetik a forgótányéros eszközök világát, azonban azt azért ne felejtsük, hogy míg egy jobb 256GB-os SSD 60-70 ezer Forintba kerül, ennyiért már 4-6 TB-os winchestert is vásárolhatunk. Illetve a winchesterek jóval nagyobb adatírást viselnek el, mint egy szilikát chip.

Az SSD-k teljesítmény természetesen növekszik (mind gyorsaságban, mind pedig kapacitásban), ez igaz a winchesterekére is. Egyre gyorsabbak, egyre nagyobb kapacitásúak (már lehet venni nem horrorisztikus áron akár 10TB-os lemezt) és kevesebbet fogyasztanak, mindemellett érdekes szolgáltatásokat raknak hozzá egyes gyártók, például a Seagate, ha tönkremegy a lemezünk, helyreállítja róla az adatokat.

De ne rohanjunk előre! A következőkben a Seagate termékpalettáját szeretném bemutatni nektek, főként azért, mert ez a gyártó a BackBlaze (felhőmentéssel foglalkozó cég) strapabírósági listáján évek óta első helyen szerepel. Mivel nagy valószínűséggel olvasóink többsége nem az adatközpontokba szánt lemezeket fogja vásárolni, így azokat csak érintőlegesen fogom bemutatni.

Vágjunk is bele! Többségünk, amikor adattárolót választ, általában a kapacitás és az ár függvényében döntünk. Nézzük azonban a beépítés helyét is. Tehát, hogy asztali gépbe, esetleg otthoni kicsi szerverbe, úgynevezett NAS-ba építjük bele, netán az otthoni kamerarendszer rögzítőegységébe szánjuk azt. Bár mindegyik esetében „csak” adatok kerülnek rá, azonban nagyon nem mindegy, hogy hogyan.

 

BarraCuda és BarraCuda Pro – az asztali gépekhez és laptopokhoz
Ez a legáltalánosabb felhasználásra szánt winchester, mely széles kapacitással (500GB-től a 10TB-ig) kerül a boltok polcaira. Egy általános winchesterhez képes azonban gyorsabb rendszerindítást és játékot tesz lehetővé, úgynevezett Multi-Tier gyorsítótárazási technológiája miatt. EZ a technológia azt jelenti, hogy az éppen futó, vagy az éppen általunk kiválasztott programot a saját memóriájába beírja, így azt onnan fogja nekünk futtatni, nem pedig a mozgó lemezről. Ugyanakkor ne feledjük, hogy ez nem egy nagy, több GB-nyi méretű ideiglenes memória, hanem tényleg csak arra szolgál, hogy növelje a betöltés és futás sebességét. Fontos megemlíteni, hogy ezeket a lemezeket, főként 1-2 lemezes rendszerekig javasolják. A BarraCuda Pro sorozathoz a Seagate 5 év garanciát és ebből 2 év adathelyreállítási garanciát is ad, így, ha például villámkár miatt tönkremegy a gépünk, azt a Seagate ingyenesen állítja helyre.

 

FireCuda – ha egy igazán gyors lemezre van szükségünk
Majdnem az, mint a BarraCuda mondhatnánk egyszerűen. A nagy különbség a gyorsítótár méretében és emiatt a sebességben is van. Ezek a lemezek is kaphatók laptophoz és asztali géphez egyaránt, a gyorsaságról pedig egy 8GB-os, nevezzük SSD-nek gondoskodik. Mire elég ez, amikor egy pendrive is elavultnak számít ekkora méretben? Nos, pontosan arra, hogy mindössze 20%-kal lassabb az operációs rendszer (Windows/Linux/MacOS) indítása, mint egy SSD esetében. És persze ugyanilyen gyors a programok futtatása is, mindemelett tisztes kapacitást is kapunk (500GB-tól 2TB-ig), persze már közel sem akkorát, mint a BarraCuda esetében. Valamit valamiért… Itt a Seagate 5 év garanciát ad a termékekre.

 

IronWolf és IronWolf Pro – a hálózati adattárolókhoz (NAS)
Ezeket a lemezeket NAS-okban (tehát kisebb szerverekben) történő felhasználásra javasolják. De mi a különbség egy asztali gép és egy NAS között? Az egyik legfontosabb a kapacitás. Ugyanis egy NAS-t azért veszünk, hogy fájljainkat hosszú távon tároljuk, elérjük azokat bárhonnan és ha kell sok-sok adatírást viseljen el. Tehát, hogy sokszor töltsünk le rá egy filmet, azt letöröljük és megint valami mást teszünk rá. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy az adott lemez, mennyi ilyen írási ciklust visel el. Összehasonlítva a BarraCudával, majdnem 2-szer annyit. A következő nagy különbség, hogy egy NAS-ban a lemezek a biztonság miatt úgy működnek, hogy ha az egyik lemez tönkremegy, akkor azt kidobjuk, belerakjuk az újat és minden rendben megy tovább mindenfajta adatvesztés nélkül. Pontosan ezért, egyedi firmwaret (ez igazából a winchester belső szoftvere) készítenek hozzá. Harmadsorban pedig a rezgés. Míg egy lemez esetében a rezgés csak önmagából származhat, addig ez egy 4-6-8 lemezes rendszernél hatványozottan veszélyes, főleg, ha a rezgések csúcspontjai találkoznak (gondoljunk csak a hullámzásra a tengeren – ha találkozik két nagy hullám, akkor abból egy óriási lesz). Ezek a winchesterek elviselik ezt a rezgést is, ugyanakkor adatátviteli képességük, csak akkor haladja meg a BarraCudáét, ha úgymond RAID tömbbe, egy NAS-ba helyezzük. Az IronWolf Pro esetében a Seagate 5 év garanciát és 2 év adathelyreállítási garanciát is biztosít és 1TB és 10TB közötti kapacitásokkal vásárolható meg.

 

SkyHawk – megfigyelőrendszerekhez
“Tévedhetetlen vagy Tangó! Olyan a szemed, mint a sasé.” Hogy ezzel a könnyed kis idézettel éljek, a SkyHawk a megfigyelésben jeleskedik. Jobban mondva abban, hogy több kameráról érkező jelet egyszerre tudjon rögzíteni. Ez óriási különbség egy asztali lemezhez képest, próbáljuk csak ki, hogy elindítunk egyszerre több másolást. A végén az egész olyan lassú lesz, hogy megunjuk az életünket. Ráadásul ez a termékcsalád azért is strapabíró kell, hogy legyen, mert általában csak írunk és írunk rá, mindezt pedig folyamatosan, megállás nélkül a nap 24 órájában (írási teljesítménye akár 3-szor nagyobb, mint a BarraCudáé), tehát az adatok folyamatosan törlődnek és szinte mindig 80% telítettség felett van. Kapacitásuk 1TB és 10TB között van és a 3 év garanciát biztosít rá a gyártó. Érdekes a belső szoftvere is, melyet ImagePerfect-nek neveznek, képes arra, hogy a hibásan érkező képeket kijavítsa, természetesen itt azért vannak korlátok, ne várjuk azt, hogy a teljesen fekete képből egy Picassot fog kirajzolni.

 

Enterprise Capacity – hipermodern technika
És igen, lehet fokozni. Például, töltsük meg a winchestert héliummal. Mi lesz ebből? 30%-kal magasabb adatátviteli a kisebb súrlódásnak köszönhetően, emiatt pedig majdnem 25%.kal kevesebb fogyasztás. Az előzőekben már említettem az adatmegtartási kapacitást (MTBF), mely ennél a kategóriánál majdnem 4-szer akkor, mint a BarraCudánál. És persze itt már semmilyen kompromisszum sincs. Óriási, akár 12TB kapacitás egy egységben, folyamatos működés, iszonyatos írási teljesítmény mellett, a véletlenszerű elérés is kimagasló (ez akkor fontos, ha egy fájlt például meg kell keresni), valamint sok egyéb rövidítés, melyet nem szeretnék felsorolni.

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..