GASZTRO STREETFOOD

Még ilyet, ma már a majmok is barbecue-znak!

Grasshopper

Óriási BBQ láz tombol Budapesten, ez most már teljesen biztos. Csillapíthatatlanul hódít a redneck-ek, vagyis az Amerika déli államaiban élő, pick-up kocsival járó, kockás inges, kalapos, puskával konzervdobozra célbalövő, whisky-ivó farmerek kedvenc hússütési eljárása, melyet ma már művészi szintre emeltek a hazai barbecue-társadalom tagjai. Ennek köszönhetően szinte minden héten találkozhatunk valamilyen barbecue-hoz köthető újdonsággal, legyen az rendezvény, étel vagy étterem.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendre elsőként értesülünk ezekről az újdonságokról, így örömmel számolunk be Nektek arról is, hogy a belvároson túl is van lehetőség már barbecue húsokat fogyasztani, méghozzá a kaszásdűlői HÉV-megállótól pár lépésre kialakított barbecue étkezdében. A Szentendrei út 95. alatt található Smokey Monkies névre keresztelt helyet egyébként elsőre annyira nem is könnyű megtalálni, egyes GPS-ek is kicsit odébb dobnak le, de ha érzékeinkre hagyatkozva követjük az ínycsiklandó füstölt hús illatot, már könnyedén a jó ajtón nyithatunk be.

smokey-monkies

A belső tér dizájnja elsőre egy kicsit össze-visszának tűnt számomra, de minél többet szemlélődtem körbe-körbe, annál jobban emelkedett ki az egység. A fal mintázata és színei leginkább egy esőerdő mélyét idézik, melyre a Monkies névhez köthető majomkarikatúrák vannak felfestve, akik egyébként kísértetiesen hasonlítanak valakikre… Persze rövid gondolkodás után – és a megfelelő személyek ismeretében – könnyen összeállítható a kép, hogy a három gyerekkori jóbarát, Kaszás Attila, Kaszás Zoltán és Pál Róbert, a tulajdonosok lettek szeretnivaló majomarcokban megörökítve a Smokey Monkies falán.

smokey-monkies-barbecue

Emellett mindenhol különböző formájú majmok bukkannak elő a plüsstől kezdve a kis szobrokig, és az “állomány” folyamatosan bővül – szívesen fogadnak be további, különböző “gazdiktól” érkezett makikat is, vigyél nekik egyet bátran!

A fiúk korábban már több vállalkozásban is kipróbálták magukat, de határozott álmaik közé tartozott egy igazi amerikai hangulatú barbecue hely létrehozása. Ehhez olyan üzlethelyiséget kerestek, ahol lehetőség van helyben szmókolni a húst, nem szerették volna a minőségromlást megkockáztatva máshonnan átszállítani a finomra füstölt ételeket. Így sok keresgélés után találták meg a Szentendrei úton a ma már második otthonuknak nevezett Monkiest, aminek kirakatában a saját fejlesztésű szmóker-monstrumukat is meg lehet csodálni.

A Smokey Monkiesban igazi amerikai hangulattal és a szmókernek köszönhetően kellemes füstszaggal – innen nem érdemes randira továbbmenni – találkozhat az éhes vendég. Sportközvetítések, hagyományos barbecue ételek, közösségi tér – ez mind egy helyen. Nem is haboztunk sokáig, kikértük barbecue tálunkat, mely pontosan így nézett ki:

smokey-monkies-kaszásdűlő

A tálon az omlós BBQ marhaszegy mellett mustáros krumpli, friss zöldségek, chili corn, BBQ szósz, sajtszósz és coleslaw kaptak helyet egy szelet friss kenyérrel. A hús parádés, szerintem nagyon el van találva. Hihetetlenül omlós és szaftos, az íze kellemesen füstös, nincs túlfűszerezve, amit viszont a szószok kellemesen ellensúlyoznak. A köretek közül nekem a coleslaw jött be a legjobban, a mustáros krumpli már túl sok volt – értsd: ha azt is megettem volna a hús mellé, biztos kidurranok -, a jalapeno-ért pedig külön köszönet jár, vele együtt lett teljes a füstös-fűszeres-natúr-csípős négyszög.

Bár a srácok még csak az elején járnak, mégis úgy gondolom nagy jövő áll előttük. Egyértelműen magas szinten művelik a barbecue műfaját, tele vannak szenvedéllyel és elhivatottsággal a hagyományos barbecue-zás iránt. A választék már most izgalmas, ám elárulták, ennél még sokkal többet terveznek, persze csak akkor, ha a mostani rendszer és az ételek is tökéletesre vannak fejlesztve.

smokey-monkies-bbq-kaszásdűlő

Mi biztosan visszatérünk még, és bár a belvároshoz képest valóban kicsit többet kell utazni, mindenkit biztosítok róla, abszolút megéri!

Nézd meg az összes képünket, amit a Smokey Monkies-ban készítettünk:

Képek: Csiki Vivien

 

Smokey Monkies

Szentendrei út 95.
06 (30) 844 4388

Nyitvatartás:

H-P 11:30-21:30
Szo-V Zárva