AUTÓ & MOTOR BALATON PROGRAMAJÁNLÓ

Tandemtúra a Balaton körül, látássérültekkel – A látássérültekért!

Tandemtúra a Balaton körül, látássérültekkel. Néhány hazai sztár. És egy motorversenyző. Hogy kapcsolódik ez a három dolog egymáshoz? Nos rögtön kiderül!

Az idei évben már hetedjére szervezi meg a Mozdulj! Közhasznú Egyesület a tandemtúráját, hogy ilyen módon irányítsa rá a közfigyelmet a fogyatékkal élők helyzetére. Noha a rendezvény csak augusztusban rajtol el, a hozzá kapcsolódó beharangozó sajtótájékoztatót már most szerdán megtartották. Ezen apropóból gyűlt össze a bevezetőben említett népes társaság, hogy ki-ki a maga módján álljon ki a jó ügyért.

Dopeman Laci az elsők között segített, és adta a nevét – Kép: Juhász Melinda

Így került a rangos felhozatalba Pityinger László „Dopeman”, Dóka Attila, Tóth Tamás, Gájer Bálint, és nem utolsósorban Horváth Lajos Dakar Motoros – aki egyben az esemény fővédnöke is. Laller boldogan tett eleget a felkérésnek, egy pillanatig nem volt kérdéses számára, hogy teljes mellszélességgel támogassa azt.

Laller is igyekezett kiállni az ügyért – Kép: Juhász Melinda

„Nagyon köszönöm a felkérést, és nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek köztetek. Igazából, viccesen elmondva önös érdekek is vezéreltek, hiszen látássérült barátaim közelsége komoly energiákat szabadít fel bennem, feltölt engem. Az ő küzdelmük és kitartásuk követendő, a teljesítményük hihetetlen, erőt merítek a hozzáállásukból. Nagyon remélem, hogy én is építem őket az elszántságommal, és képes vagyok nekik segíteni a figyelem felkeltésével!” – mondta el Laller a Docler irodaházban megtartott sajtóeseményen, mely után nyeregbe is pattant egy látássérült sporttársával.

Tóth Tamás és Dóka Attila. Attila remek fellépése színesítette a sajtótájékoztatót – Kép: Juhász Melinda

A Balaton kerülő tandemtúra 220 kilométerének augusztus 15-20 között vág neki a Mozdulj! Közhasznú Egyesület és csapata, hogy egymástól tanulva fedezzék fel a Balaton környékének földrajzi és kulturális szépségeit!

Hozzászólás írása