GASZTRO Kiemelt MAGAZIN

Zwekedli – tényleg tudják, mennyi só kell bele!

Eve
Írta Eve

Cvekedli. A magyar gasztronómia egy jellemző és ízletes étele, amit a Zwekedli – így, nemesítve – a legnagyszerűbb szintre emelt. Egyrészt, hogy megmutassa a külföldieknek, nem csak az olasz tud jó tésztát főzni. Másrészt, hogy nekünk, magyaroknak is feltálalja számtalan variációban azt a fogást, amit már nagyanyáink is elég jól csináltak.

Amikor a Zwekedlibe belépsz, először biztosan felmerül benned a kérdés: „jó helyen járok?”. Merthogy, már a névből adódóan is valamilyen „nagyon magyar” dologra vagy felkészülve. De itt nincsenek korhű bútorok. Sem egyetlen matyó-díszítés az enteriőrön – de még egy piros kockás terítő sem.

Úgyhogy zavarodottan leülsz, a felszolgáló széles mosollyal a kezedbe nyomja az étlapot és akkor kezded kapizsgálni a lényeget, amikor a menüt olvasgatva néha-néha felnézel és konstatálod, hogy itt bizony nem lesz az arcodba tolva a „nagymagyarság”. Itt máshogyan jutnak el a gyomrodig. Cvekedlivel. Többek között.

A névadó gasztro-hungarikum egyébként mindenhol körülvesz. Ott a rombusz a poharad alatt szalvéta képében, és persze kint a cégéren. Így képviseli a hagyományt, a konyha pedig egy olyan innovációt, ami pontosan beillik a környezetbe; a rohanó, zsúfolt város kellős közepébe.

Természetesen a kínálat nem csak cvekedliből áll. Mindent megtalálsz, amihez épp csak kedved lehet: a sajttáltól kezdve a klasszikus húslevesen át a retro csontos sertéskarajig. Mondjuk azért a húsleves sem teljesen hagyományos – a tészta ugyanis ebben is töltött.

És ha már itt tartunk, elmondom, mi a Zwekedli legnagyobb erőssége: a gyomrodba látnak. Akképpen, ahogyan azt a nagymamád is tette, márpedig az anyó tudott valamit – bánni a sóval! De tényleg. Nem egy, nem két helyen jártam már, ahol húslevest ettem. És mit sem ér az a leves – még ha gazdag is –, ha nem elég sós… vagy épp túlontúl is az… A Zwekedliben viszont az első kanál után kikerekedik az ember szeme, mert IGEN! Ez a leves PONT ELÉG SÓS. Az már „csak” grátisz, hogy aranylóan sárga és a zöldségek benne olyan üdék, mintha csak tavasz lenne.

Egyébként bizton állíthatom, én aztán szőrös szívű vagyok. Már csak azért is, mert falusi lyány lévén a dédi és a mama főztje az alap, így a léc elég magasan van. De a Zwekedli elérte ezt a magasságot, pedig nem egy ételt kóstoltam.

Például a Pelmenedlit, ami egy finoman fűszerezett, darálthússal töltött cvekedli, húsos raguval és csinos darabkákra szelt parmezánnal. Aztán ott van az Itáledli, ami mondhatni magyaros carbonara – azzal a különbséggel, hogy ez után garantáltan nem leszel fél óra múlva éhes! Ugyanis olyan masszív, vastag házi tésztával készül, amitől tényleg tele leszel, mint az a bizonyos déli busz.

Ha már ott voltam, akkor belecsaptam a lecsóba is. Házi „al dente” galuskával, kolbásszal és kolbászchipsszel kaptam, mert egy „kanyar” itt minden kajában van, és ez nagyon csúcs! Komolyan, az a legjobb ebben a helyben, hogy a séf nem gondol túl semmit. Ugyanazt kanyarintja eléd, amit a nagyanyád. Márpedig az tízből tízszer laktató és tökéletes. Úgy, ahogy van. Mennyiségre, fűszerességre, ízre.

Biztos ami biztos, megvolt a karaj is parmezánsajtos bundában, csónakburgonyával. Na, az a bunda megér egy misét. Ott puha ahol kell, és ott roppanós ahol jól esik. És ami nagyon fontos: szintén pont elég sós!

Hogy mivel zártam a tesztet? A káposztás cvekedli ugyan kimaradt – nézzétek el nekem, az már nem fért volna belém –, de láttam valamit, ami nem hagyott nyugodni. Mégpedig a barátfüle – amit töredelmesen bevallom, nem ettem vagy 20 éve. Ez az a desszert, amit könnyű elrontani, és ezt a hibát sehol nem hagyom elkövetni. Most mégis bevállaltam és azt kell, hogy mondjam, nem csalódtam.

Tény, hogy nem a szigorúan autentikus formában készítik, de mégis: a jelenben idézi a múlt ízeit; azokat az emlékeket, amiért beleszerettem. A lekvár és a porcukor nem édesíti a végletekig, mégis: megvan a záró akkord egy jó ebédhez.

A megerősítést a biztos visszatéréshez a végén kaptam meg. Még kisgömböcként is rávetettem magam arra a csalira, ami a Shakedli nevet viseli. Mert jó ebéd után kell a móka, mégpedig valamilyen kávé-kreativitás formájában. A shake nekem általában homlokráncolóan hideg, a Shakedli viszont nem kifejezetten jeges. Inkább kellemesen hűs, és ami a legnagyobb vonzereje: krémes! Selymes, édes, némi amaretto darával. Ez a desszert utáni édesség, ami ráadásul hiába készül kávéból – mert koffeinmentes, szóval gyerekek is bátran fogyaszthatják! Egyébként nagyjából ez az egyetlen dolog, ami a Zwekedliben olasz. De ez talán még belefér.

A végső konklúzió az, hogy ide vissza kell térni. Már csak azért is, mert meg kell tapasztalni, hogy milyen (például) egy görög est egy magyaros étteremben élőzenével, görög-magyaros vacsorával. Vagy egy karaoke a haverokkal. Vagy egy lazulós délután a nyár utolsó sugaraival a teraszon. Végülis mindegy, mi az apropó. Csak cvekedli legyen. És pont elég só.

Cím: Bajcsy Zsilinszky út 74., Budapest, V. kerület
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek 8:00-23:45, Szombat 9:00-23:45, Vasárnap 11:00-22:00
Elérhetőség: +36 1 269 1769
Facebook

Cikkünket megtalálod a Flyerz Magazin 2018 október/novemberi számában is!

Hozzászólás írása