MOTORSPORTSPORT

34. Magyar Nagydíj – Így telt a csütörtök a Hungaroringen

2B0A6813

Ma még csend honolt a Hungaroringen, csak elvétve lehetett itt-ott motorzajt hallani, ellenben mind a szervezők, mind a csapatok gőzerővel dolgoztak azon, hogy a délutáni nyilvános boxutca látogatásra már minden a legnagyobb pompában fogadja a közönséget.

Szerkesztőségünk az elsők között érkezett meg a mogyoródi pályára, ahol a hétvége előzetes időjárási jóslatai máris megbukni látszanak, hiszen a beígért záporok és zivatarok helyett eddig a kazán effektus győzedelmeskedett.

Mindez nem zavarta meg a Scuderia Ferrari-t, akik a mezőnyből legfrissebbként már tíz óra magasságában mindkét pilótájukkal megérkeztek a tetthelyre. A délelőtt folyamán hasonlóan cselekedett Lando Norris, Daniel Ricciardo és Antonio Giovanazzi is.

A hazai média és versenyző elit is követte a Forma-1-es szupersztárok példáját, már a korai órákban összefutottunk Szujó Zoltánnal, valamint Michelisz Norbival is beszélgettünk egy jót. Utóbbi úriemberek a déltől kezdődő  sajtótájékoztatón is tiszteletüket tették, ahol Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatójának társaságában jelentette be Magyarország #saveliveshungary kampányt.

A kezdeményezés lényege, hogy Európai összefogással hazánkban is minél lejjebb nyomják a halálos közúti balesetek számát. A sajtótájékoztató keretei között bemutatták azokat a gyönyörű herendi porcelán trófeákat is, amely a Magyar Nagydíj első három helyezett versenyzője, és a konstruktőri győztese vihet majd haza. Mint közismert, a Forma-1-es pilóták különleges módon vonzódnak a gyönyörű herendi alkotásokhoz, és a levegőbe dobálni is imádják őket. Mint azt megtudtuk, a herendi porcelánüzem „baj” esetére is felkészült, de a cég vezetőjének elmondása alapján inkább kihagynák ezt az eshetőséget.

 

A nap második sajtóeseménye szintén vidáman zajlott, erre a meghívott Lance Stroll, Romain Grosjean és Kevin Magnussen, valamint Daniil Kvyat és Robert Kubica személye volt a garancia. Utóbbi versenyző lényegében a hazai futamára érkezett, az őt éltető honfitársaival már a mai nap is tele volt a főtribün. Eközben a Haas istálló pilótapárosa nem győzte eléggé hangsúlyozni, milyen remek is a kettejük kapcsolata, és micsoda csapatot alkotnak. A dolognak csupán egyetlen szépséghibája van: Grosjeanék az elmúlt hétvégéken többször is koccantak egymással, és az akkor elhangzott rádióüzenetek nem éppen szimbiózisról árulkodnak….

Cikkünk megjelenése idején már a publikus boxutca látogatás és autogramosztás zajlik, az özönlő tömeget látva most bátran ki merjük jelenteni: új nézőcsúcs születhet a hétvégén. Ahogy azt az általunk követett Forma-1-es futamokon megszokhattátok, az esti órákban még egy Facebook Live-al is jelentkezünk majd, a 34. Magyar Nagydíj esélyeit ott latolgatjuk. Tartsatok velünk!

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt / Alapjárat Magazin

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .