Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
Flyerz Selection

6 dolog, amit senki nem árul el előre a terhességről

6-dolog-terhesseg

Áldott állapotom ötödik hónapjában járva sokszor tűnődtem azon, hogy vajon az amerikai filmekben miért mindig az émelygés és rókakoma beköszönése jelenti a terhesség első biztos jelét. Lehet, hogy csak az én ismertségi köröm ekkora mázlista (beleértve jómagamat is), de még csak egy halvány émelygésről sem tudok beszámolni, ám az első hónapokat félkómás kóválygással töltöttem, az olyan apróságokat pedig meg sem említem, mint az ultra érzékenység – nem a lelkire gondolok most – orrdugulás és a feledékenység.

Amikor megemlítettem a felsorolt tünetek bármelyikét már gyerekes ismerőseimnek, mindegyikük lelkesen bólogatott, hogy ‘persze, ez velem is így volt!’. Az első dolgom ilyenkor, hogy utánanézzek, vajon csak kétemberes tünetről volna-e szó, de legtöbbször rá kell jönnöm: nem, a nők nagy része beszámolt hasonlóról. Akkor miért nem hallottam róla? Csak véletlenről volna szó? Én inkább támogatok egy általam kreált összeesküvés elméletet, melynek lényege, hogy a nők kollektív tudatában a szüléssel egyidejűleg elhomályosítják a várandóssággal járó kellemetlenségek emlékét, hogy utána bátran menjenek bele egy újabb gyerekvállalásba. Én ezidáig a következő elsumákolt dolgokra derítettem fényt – saját tapasztalás által – és erőteljes rettegéssel gondolok bele, mennyi mindent hallgattak még el előlem ezeken kívül.

1. Fáradtság 6 hónapon át.

Mint ahogy említettem, rosszullét még a környéken sem volt, viszont az első 3-3,5 hónapban legszívesebben folyamatosan aludtam volna. Amikor erről panaszkodtam gyerekes ismerőseimnek, azzal nyugtattak, hogy ‘hát igen, ez ezzel jár, és az utolsó három hónap is ilyen lesz!’ A minden napos hányásra felkészültem lelkileg, de ezt valahogy senki sem propagálta előre…

2. Teljes érzelmi káosz.

Az a jó, hogy a terhes nőktől senki nem vár racionális érzelemnyilvánítást, de az már túlzás, hogy még egy cseppet sem romantikus dalon, vagy egy reklámon is képes vagyok elbőgni magam. A legeslegrosszabb pedig az, hogy az ismerősök és a kollégák ezt előszeretettel használják fel a várandós kismama ellen, bármit is mond, legyintenek rá, mondván, a hormonok miatt úgyis hülyeségeket beszél. Nem fair!

3. Don’t touch my cici!

Hallottam mindenféle mellfeszülésről, de arról nem volt szó, hogy két hónapon keresztül olyan fájdalmakkal kell küzdenem, hogy a ruha érintése is sikítással ér fel. Nyilvánvalóan azért produkál ilyen dolgokat a testünk, hogy a fájdalomküszöböt rendesen toljuk ki a szülésig…

4. Felejtés.

Előzetesen úgy értesültem, hogy a hatodik hónaptól üt be a ménkű, de nálam sajnos a feledékenység már a harmadik hónap környékén beköszöntött. Gondolom most még csak a kettes szinten tartok: ezt nyitva felejtem, arra nem emlékszem, hogy bezártam, elzártam, kizártam-e, egyik szobából a másikba járkálok, de ki tudja miért indultam, apróbb dolgok pedig úgy eltűnnek az emlékezetemből, mintha meg sem történtek volna. És még a felénél sem tartok!

5. Random orrdugulás.

Napközben még elviselhető a korlátozott levegővételi lehetőség, de amint párnát ér a fejem, nem tudok az orromon keresztül lélegezni, emiatt nem tudok aludni, ha mégis, akkor felébredek arra, hogy nem kapok rendesen levegőt. És mindezzel mit lehet tenni, amikor egyébként is annyira fáradt az alany, hogy legszívesebben sírna? Semmit. Tengervizes orrspray-t lehet nyomatni, ami lósz*rt sem ér, aztán megtanulni orrlégzés nélkül élni. Ehhez pedig társul majd a horkolás is, de attól legalább nem én leszek az, aki nem tud aludni.

6. Hirtelen mindenki jobban tudja.

A barátnő, az orvos, az édesanya, a védőnő, a sógor, és a többi. A szakemberek egymásnak ellent mondanak, úgy mint az ismerős anyukák és a gyermekes rokonok is. A legjobbak pedig a gyermektelen barátnők anekdotái, akik már láttak valaha olyan embert, vagy olvastak olyanról, aki gyermeket várt, így egyből a téma szakértőivé váltak. Ezeknél már csak egyetlen nagyobb ellenség létezik, ez pedig az internet, amin az idiotizmus minden korlát nélkül, szabadon burjánzik. Te pedig ülsz középen, a méhedben békésen ringatózó magzattal, és próbálsz nem megőrülni a rengeteg (fals) információtól.

+1. Helló paranoia, nem vártalak!

Hirtelen minden veszélyesnek, kockázatosnak tűnik, még egy szimpla lépcsőzés is. Az egész világ káros az egészségre, ezt nem lehet megenni, azt nem lehet meginni, ide inkább ne menj, azt inkább ne csináld. Mozogj, de ne erőltesd meg magad, szedj vitamint, de ezt ne, meg azt ne, ne stresszelj feleslegesen, satöbbi satöbbi. A tájékoztató füzetet olvasva azt a konzekvenciát vontam le, hogy a legjobb az lenne, ha otthon maradnék, egész nap jógáznék és meditálnék, a bevitt ételt pedig grammonként számolnám ki, tápértékének és összetételének ellenőrzésével. Ennek az életszerűsége konvergál a nullához, így a rettegés a mindennapok részévé válik, amit persze el kell engedni, nehogy ártson a babának!

Amint az ember lánya túltette magát azon, hogy itt bizony mindenki sumákolt, rájön, hogy talán mégsem a világ esküdött fel ellene, és ádáz módon titkolta el a várandósság kellemetlen velejáróit, hanem ezek egyszerűen eltörpülnek a csodához képest, amire készülünk. Bár egy cseppet aggaszt, mi mindent kell még a saját bőrömön megtapasztalnom, majd meghallgatnom hogy, ‘ez teljesen természetes, velem is megtörtént!’, mégis úgy érzem, meg fogja ez érni!

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..