Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
Flyerz SelectionNIGHTSHIFT

A jövőre nézve a célom: Letenni a névjegyem országszerte! – interjú Dj Groovelyne-nal

2

Vajas Gergő, azaz Dj Groovelyne egy igazán fiatalos és szórakoztató fiatalember, aki ráadásul szuper zenékkel szórakoztatja a közönségét hétről-hétre, akár Budapesten vagy vidéken. 1999. óta a zenének él, s nem is tudna mást elképzelni, mivel foglalkozhatna. Igen sok terve van a jövőre nézve, melyeket szívesen megosztott velünk. 🙂

Hogyan és mikor kerültél közel a zenéléshez? Miért választottad a DJ szakmát?

1999-ben keltette fel a figyelmemet a DJ-k világa, úgy éreztem ez az a szakma/hobbi, amiben tudnék érvényesülni. A szüleim természetesen nem hittek nagyon ebben a zenei karrierben, és más utat jelöltek ki számomra, így végül nem jártam zene iskolába… sokáig csak amolyan „álmodozós” hobbi volt ez nekem. Voltak természetesen „példaképek” az akkor futó kereskedelmi rádiókban, s persze a kazetták borítóin, akik motiváltak mindvégig, hogy ne adjam fel ezeket az álmokat, valaha én is igazi DJ leszek. 2003. környékén jött el a nagy pillanat, amikor egy akkori haverom megmutatta a Pioneer 100 s-es CD lejátszóit így volt szerencsém kipróbálni őket. Ezeken a modelleken még nem volt könnyű játszani, az első alkalmakkor borzasztóan szét is csúsztak a mixeim, nem is tűnt olyan könnyűnek az ütemre keverés. 🙂 Természetesen nem adtam fel; suli-bulik szervezésében vettem részt, részt vettem az iskolarádióban, mp3-as zenék beszerzése, folyamatos zenei tudakozódás és fejlesztés, dj versenyek nyomon követése, lemezek gyűjtése, kis és nagy klubok felkutatása – fogalmazzunk úgy, hogy végigjártam a ranglétrát.

Hogy miért választottam a DJ szakmát?– Engem mindig is a példaképek motiváltak, na és persze főleg a zene. Ez egyfajta belülről jövő késztetés, amikor úgy érzed, hogy meg akarod mutatni az embereknek, melyek szerinted a „jó zenék”, nevezzük slágereknek. Mindemellett szeretni is kell „belenyúlkálni”, vagy speciális verziókat keresni és ez már nem az átlag zenefogyasztás, ez már túlmutat azon. Nem utolsó sorban nem kevés exhibicionizmus is szükséges hozzá, ami bennem mindig is megvolt. 🙂

Dj Groovelyne

Az eltelt évek tekintetében milyen szinten változott a zenei stílusod az elejéhez képest?

Amikor elkezdtem érdeklődni a DJ-zés iránt, az úgynevezett „funkhouse” volt az egyik menő hullám a zenei fősodorban, ha lehet így fogalmazni. Legalábbis engem az fogott meg igazán. Dögös groove-ok vitték ezeket a zenéket, teli voltak dallammal, hangszerekkel, nem mellesleg a példaképeim is ezeket nyomták a rádiókban. Azóta eltelt 17 év, az elektronikus zene pedig, folyamatosan megújult, változott, s az elmúlt két évben picit visszakanyarodott a kezdetekhez. Visszajött a poros „garage” hangzás, a fősodorban van deep house is és hódít az ún. „future house” és „tropical house”  is. Jelen van még az elektro, de a keményebb hullám mellett ugyanúgy dominánsak az előbb felsorolt műfajok. Mi sem nagyobb bizonyíték erre ez a pár név a mai rádió-dance előadók közül, mint például; Kygo, Jonas Blue, Sigala, Oliver Heldens, Sam Feldt, Don Diablo …, és folytatnám a sort szívesen, de szerintem így már mindenki be tudja azonosítani a hangzásvilágot. 🙂 Ez az én zenei világom, a saját produkciók is ezt próbálják tükrözni, hogy a „dallamos” house zene igazi elkötelezettje vagyok még a mai napig.

Az első évek és napjaink között milyen mértékben érzel változást akár zeneileg, akár közönség szinten?

A zenei felhozatalról azt mondanám, hogy az ún. „underground” szerintem közelebb került a mainstreamhez, tehát a nagyközönség számára is jobban elérhetővé vált. Ez nem csak az internetnek köszönhető, hanem annak a zenei piacváltozásnak is, hogy a mai fősodor sokkal többet emel át a korábban „elvontnak” tartott, „undergroundabb” stílusokból például: gyakori dubstep elemek az EDM-ben, Drum & Bass rádióslágerek (Rudimental), gyakori Amen breakek a zenékben (Don Diablo)… újra jön elő a Psy trance is (Carnage, Timmy Trumpet, Vini Vici) és nem utolsó sorban a Minimal (Droplex) is teljesen feljött a mainstream-be. Konyhanyelven úgy fogalmaznék, hogy a korábban hajnal 4 utáni afterekben előforduló, minimal/progressive stílusba besorolható zenék gyakorlatilag „ebédidőben” is felszólalnak már a rádióban. Ez egy elég nagy változás szerintem. Közösségi szinten megszűntek a „tinidiszkók”, de helyette egyre több a 16 korosztályos rendezvény, a fesztiválokra is egyre fiatalabbak kezdenek el járni, de érdekes az is, hogy sok mai klub ugyanúgy nyit a 30 év feletti közönség felé is, mivel úgy vélem divat lett az úgynevezett „Retro”. Szintén elképesztő, hogy az Y generáció zenei éhségével néha nagyon nehéz a tempót tartani, még egy zeneileg felkészült DJ-nek is. Szó mi szó, rengeteg a változás, a zene és a világ is folyamatosan változik, a kérdés csak az, hogy ki az aki „ki meri kinyitni az ajtót” és üdvözli az „újat”, és kik azok akik szembeszállnak a széllel, s megrögzötten ragaszkodnak a régen bevált gyakorlathoz.

Groovelyne munkában

Vannak e saját mixeid?

Havi rendszerességgel készítek „MIXTAPE”-eket ( ún. podcastek), melyekben az aktuális kedvenceimet „passzírozom” bele nagyjából ugyanolyan stíluson belül. Természetesen nem mindig ezekből játszom élőben, hiszen nekem is alkalmazkodni kell a közönséghez, ezért ugyanúgy vannak élő, azaz „LIVE” referencia-mixeim is. Mindkettőből lehet találni bőséggel a Mixcloud oldalamon.

Milyen elképzeléseid és céljaid vannak, mit tervezel erre az évre és a jövővel kapcsolatban?

Mivel közeledem a harmadik X-hez, idén még megpróbálom meghúzni a karrierem, már ami a fellépéseket illeti. Az elmúlt fél évben felgyorsultak az események körülöttem: bekerültem a Ballentines Music Awards „év felfedezettjei közé”, pénteki rezidens lettem az ország legnagyobb klubjának tartott népligeti szórakozóhelyen, illetve Budapesten kívül többször elhívtak Tatára, Tatabányára, Pásztóra és Kecskemétre is. Ez azért nagy szó, mert az elmúlt 10 évben nem sikerült Budapestről „kitörnöm”, örülök annak, hogy kaptam és kapok is lehetőséget a vidéki szórakozóhelyektől is, mert jó látni, hogy hol mik a viszonyok a klubéletben, lemérni azt, hogy mennyire veszi be a közönség az újdonságokat. Én büszke vagyok arra, hogy ezeket önerőből sikerült elérnem, mivel nagyrészt magam manageltem és szerveztem le ezeket a fellépéseket, vagy azért hívtak vissza, mert tényleg tetszett a programszervezőknek ahogyan, s ahogy csinálom. Év elején megígértem magamnak, hogy idén rákapcsolok, talán még most meg tudom ragadni a lehetőségeket – habár még nem tartom magam „öregnek”, de ebben az életstílusban soha sem lehet tudni mit hoz a jövő. Zenék, remixek és saját produkciók folyamatosan készülnek, a közeljövőben szeretnék eljutni fesztiválokra is játszani, mert úgy érzem készen állok rá. Tehát a jövőre nézve a célom: Letenni a névjegyem országszerte! 🙂

Groovelyne-nal május 5-én találkozhattok az Antropos.hu 14. születésnapi partiján Thomx és a Loving Arms társaságában a megújult Liget Clubban!

Facebook
SoundCloud

 

 

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..