Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
GASZTRO

A Legenda Sörfőzde valódi úttörő, hiszen számos izgalmas maláta és komlófajta használatát kezdték meg elsőként a hazai sörfőzők között

legenda sörfőzde

A hazai kézműves sörök és a sörfőzdék erősödésével, a kapcsolódó rendezvények sikerét figyelembe véve, a hazai nedűk egyre nagyobb térnyerését követve elérkezettnek éreztük az időt arra, hogy egy kiadványban vonultassuk fel a hazánkban forgalmazott kézműves sörök és sörfőzdék legjavát, egyesével, részletesen mutatva be azt a 20 vállalkozást, akik ma a legfinomabb habzó nedűket kínálják ebben a műfajban. A március végén megjelenő Kézműves sör TOP 20 – Magyarország legjobb kézműves sörei és sörfőzdéi című újságot kézbe véve ti is megtudhatjátok, kire érdemes odafigyelni ezen a téren kis hazánkban, addig pedig következzenek a kiadványban szereplő sörfőzdék részletes bemutatásai.

Sorozatunk e részében a Legenda Sörfőzde történetét meséljük el nektek.

A kezdetek

A Legenda Sörfőzde április elején lesz 4 éves. Az első olyan hazai főzdét, amelyben csak felsőerjesztésű sörök készülnek Kovács József, vagy, ahogy a szakmában mindenki ismeri „Olasz” hozta létre Utassy Rolanddal és Tibold Ákossal.

Olasz 5 évvel ezelőtt kezdett otthon sört főzni, ami hamarosan a hobbijává vált és amikor társaival megalapította a Legendát, még nem tudták, hogyan reagál majd a piac az akkoriban itthon szokatlannak számító sörökre. Most már tudjuk, hogy nagyszerűen ráéreztek a közönség igényére, hiszen a nyitás után egy héttel valósággal széttépték őket a fogyasztók.

Hamar szükség volt tehát bővítésekre, majd kiderült, hogy az épület sem elég nagy, ezért költözött el a főzde a XVI. kerületi Kövirózsa utcába, ahol ma a Legenda Sörfőzde Center működik.

Sörsor

A Legenda Sörfőzde hatalmas sörválasztékkal dolgozik. Állandó főzeteik száma is meghaladja a legtöbb hazai kisüzem szortimentjét, és akkor még nem beszéltünk a szezonális, vagy csak időnként elkészített sörökről.

A főzde legújabb söre a március közepén megjelent Poison, amely egy hidegkomlózott chilis sör, és tényleg csak azoknak való, akik bírják az erőset.

Legsikeresebb terméknek jelenleg egyértelműen a Hableány számít. A borzasztó mennyiségű (9 gramm/liter) Citra komlóval készülő american pale ale végtelenül citrusos, kevésbé keserű. Komlómennyiségben bármelyik IPA-val felveszi a versenyt.

A népszerű gyümölcsös sörök mellett fontos termék az elsőként megalkotott Brutal Bitter, amely egy roppant markáns ízvilágú IPA, Magnum, Chinook és Amarillo komlókkal, de kihagyhatatlan a Jokerface is, amely szintén egy IPA, ami félbarna és a Warrior, a Centennial és a Citra komlók adják a karakterét. Hasonlóan emblematikus termék a Pokerface Pale Ale, amelynek a Cascade és a Simcoe komlók kölcsönöznek déligyümölcsös ízvilágot.

Amit semmiképp ne hagyj ki

A Legenda Sörfőzde is igyekszik a testesebb, magasabb alkoholtartalmú sörök mellett nagy hangsúlyt fektetni a könnyedebb, jobban iható főzetekre. A Hableány kiváló példa erre, hiszen a már említett 4,5%-os alkoholtartalmú pale ale egy igazi, könnyű nyári ital, amelynek a gazdag komlózás ad felejthetetlen íz- és illatvilágot.

Hol kapható?

Legenda sörökkel nem lehet találkozni a multinacionális láncok boltjaiban, hiszen a tulajdonos fontosnak tartja, hogy csak olyan helyeken legyenek elérhetőek, ahol az értékesítés során is legalább annyi odafigyelést kapnak, mint készítéskor.

scheissegalehh @andrewsettler

Laszlo Tozser (@tozser_laci) által megosztott bejegyzés,

A Budapesten működő Legenda sörözők mellett rendszerint megtalálhatóak a Kandallóban, a Fekete Arany Klubban, a Café Zsivágóban, de hamarosan a Szifon Bárban is működni kezdenek a Legenda sörcsapok. Palackozva pedig a Különleges Sörök Boltjában, a Tompa Angyalban és az Édes Érzésben egészen biztosan ott vannak.

Mire a legbüszkébbek?

A Legenda Sörfőzde valódi úttörő, hiszen számos izgalmas maláta és komlófajta használatát kezdték meg elsőként a hazai sörfőzők között. 2015-ben az Alltech Commonwealth Cup sörversenyen az Olaszházi Bitumen, amely a maga 12%-os alkoholtartalmával az ország legerősebb imperial stoutja aranyérmet szerzett, de kapott már díjat a Hableány, és a Pony nevű amber ale is.

Tudtad?

Néhány évvel ezelőtt a hazai sörfőzők számára a különleges alapanyagok, újhullámos komlók beszerzése volt a legnehezebb. A Legenda sörfőzde tulajdonosa volt az, aki elkezdett ezeknek az importálásával foglalkozni, idén pedig újra nagy fába vágja a fejszéjét: Veresegyház mellett, Erdőkertesen az ország legnagyobb komlóültetvényét tervezik létrehozni, és ha ez nem lenne elég, dolgoznak már a Hungarica fantázianevű magyar komló nemesítésén is.

Sörrajongók figyelem, most szavazhattok Magyarország legjobbjára! Ha Téged is érdekel, hogy ki kerül ki végül győztesként a 20 hely közül, kövesd figyelemmel a Flyerz Facebook oldalát, és ha Te is szeretnél beleszólni az eredmény alakulásába, voksolj Te is az online szavazásunkon! Az eredményhirdetés március 30-án lesz az Első Kézműves Sörfőzde és Kézműves Sör Díjátadó Gálán. Kattints és támogasd meg egy szavazattal azt, aki szerinted a legjobb!

TOP 20 Kézműves Sörfőzde

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..