GASZTRO

A sör olyan, mint a színek, vagy a zenék – mindenkinek más a kedvence, és ez így tökéletes

maltman

A hazai kézműves sörök és a sörfőzdék erősödésével, a kapcsolódó rendezvények sikerét figyelembe véve, a hazai nedűk egyre nagyobb térnyerését követve elérkezettnek éreztük az időt arra, hogy egy kiadványban vonultassuk fel a hazánkban forgalmazott kézműves sörök és sörfőzdék legjavát, egyesével, részletesen mutatva be azt a 20 vállalkozást, akik ma a legfinomabb habzó nedűket kínálják ebben a műfajban. A március végén megjelenő Kézműves sör TOP 20 – Magyarország legjobb kézműves sörei és sörfőzdéi című újságot kézbe véve ti is megtudhatjátok, kire érdemes odafigyelni ezen a téren kis hazánkban, addig pedig következzenek a kiadványban szereplő sörfőzdék részletes bemutatásai.

Sorozatunk e részében a Maltman történetét meséljük el nektek.

A kezdetek

Az Ital Magyarország Kft. 2013-tól van kapcsolatban a sörpiaccal. Eleinte a mainstream, nemzetközi márkák Magyarországra történő importját segítették. Akkorról származik az ötlet, hogy segítsék a hazai kézműves sörök kereskedelmi fejlődését, illetve egy saját kézműves márka létrehozásának gondolata is akkor fogalmazódott meg.

A cég mára a legnagyobb sörmárkák disztribúcióját végzi a nemzetközi áruházláncokba, saját sörmárkájukkal pedig Maltman néven találkozhatnak a sörkedvelők.

Sörsor

A Maltman sörök a világ klasszikus, nagy sörtípusait kínálják értő gondossággal készítve. Hamarosan új helyen, új receptekkel, és nem utolsó sorban egy nagyon tehetséges új sörfőző szakértelmével fejlesztik magunkat, jobban koncentrálva a söreik beltartalmára, azok egyediségére.

Jelenleg öt sör képezi a szortimentet: a Maltman Bohemian Pilsener, a Maltman Porter, a Maltman Hefe Weissbier, a Maltman India Pale Ale és a Maltman California Summer Ale.

Amit semmiképp ne hagyj ki

A sör olyan, mint a színek, vagy a zenék, azaz szubjektív, mindenkinek más a kedvence, és ez így tökéletes – vallják a Maltmannél, de hogyha mégis ki kellene emelni egyet, talán az IPA lenne az…

Hol kapható?

A profi disztribúciónak köszönhetően a Maltman sörök valamennyi nemzetközi láncban elérhetőek már, így ott vannak többek között az Auchanban, a Metroban, a Tescoban, az Interspar/Spar polcain, valamint számos kézműves sörözőben is.

Mire a legbüszkébbek?

A Maltman márka gazdája az Ital Magyarország Kft. az elmúlt időszakban sikeresen fogta össze a hazai kisüzemi sörök kereskedelmének egy jelentős részét, miközben létrehozta saját márkáját is.

Tudtad?

Bár nem a klasszikusan vett kisüzemi sörfőzdéről és márkáról van szó, a Maltmannél rengeteget dolgoznak annak érdekében, hogy hozzátegyenek a magyar kisüzemi, kézműves sörök minőségi fejlődéséhez.

Sörrajongók figyelem, most szavazhattok Magyarország legjobbjára! Ha Téged is érdekel, hogy ki kerül ki végül győztesként a 20 hely közül, kövesd figyelemmel a Flyerz Facebook oldalát, és ha Te is szeretnél beleszólni az eredmény alakulásába, voksolj Te is az online szavazásunkon! Az eredményhirdetés március 30-án lesz az Első Kézműves Sörfőzde és Kézműves Sör Díjátadó Gálán. Kattints és támogasd meg egy szavazattal azt, aki szerinted a legjobb!

TOP 20 Kézműves Sörfőzde

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .