Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
NIGHTSHIFT

A világsztár DJ-k a fűzfői kocsmában zenéltek

iLoveRetroFuzfoAug5-0226

Hogyan lehet az, hogy két világsztár DJ-nek egy kocsmapultban kell zenélnie? A Balaton-parton nyilván bármi megtörténhet, de ilyenre még nem volt példa!

A 90-es évek zenéjének szerelmesei már régóta várták, hogy az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő I LOVE RETRO (korábbi nevén Balatoni Nagy Retro) Fesztivál hétvégéje végre eljöjjön. Az idén először egész hétvégésre duzzasztott rendezvény első napján, pénteken, elektronikus vonalon erősítettek a fellépők – a lemezjátszók mögött a 90-es évek legnépszerűbb hazai és külföldi house lemezlovasai léptek volna fel.

Egyáltalán nem véletlen a “volna” szócska, ugyanis a szervezőknek meg kellett küzdeniük a természet erőivel és minden akaratukat bevetni annak érdekében, hogy ne fulladjon teljes katasztrófába az este. De ne is szaladjunk ennyire előre. Az este zökkenőmentesen indult, 10-kor kezdődött a warm-up PéGé-vel, és bár a szél elég erősen fújt, sok ideig úgy tűnt, mintha teljesen megúszná a fesztivál a már jó előre bejósolt vihart. A hangulat egyre jobb lett, sokan érkeztek a környező városokból is, hogy az elmúlt évezred legemlékezetesebb diszkóslágereire bulizzanak együtt.

iLoveRetroFuzfoAug5-0114

Éjfél előtt nem sokkal már Sterbinszky ugráltatta a tömeget olyan örökzöldekkel, mint a Faithless-től az Insomnia, vagy a Size9-tól az I’m ready, a hangulat már éppen a tetőfokára hágott volna, amikor is a régóta gyülekező felhőkből egyszerűen leszakadt az ég. Semmi nagy villámlás és mennydörgés, semmi egyéb körítés, csak az eső, mintha dézsából öntenék. A legkitartóbb rajongók is 2 perc alatt bőrig áztak, katasztrófavédelmi okokra hivatkozva pedig a zenét is le kellett kapcsolni – innen kezdődött az éjszaka izgalmasabbik fele, hiszen a két világsztár DJ még el sem kezdte a szettjét.

Itt két pillanatra kitérnék a rendezvényszervezői, azon belül is a szabadtéri rendezvényszervezői szakma gyönyörűségeire, amikor a hónapokon keresztül szervezett eseményt egy vihar 2 perc alatt egyszerűen elmos, és ilyenkor jön az, amit úgy hívunk: a rendezői kreativitás.

iLoveRetroFuzfoAug5-0209
Világsztárok a DJ-pult helyett a kocsmapultban

Adottak a hirtelen jött körülmények: egy eső áztatta szabadtéri koncerttér, két kisebb sátor, melyben a vendéglátó egységek vannak elhelyezve, többszáz ember, akik még nem menekültek haza és nagyon várják az esetleges folytatást, és persze a két külföldi DJ, akik csak e fellépés miatt repültek Magyarországra és utaztak le a Balaton-partra. És ebből kell a lehető leggyorsabban kihozni a legjobbat – még mindig szakadó esőben!

A szervezők és a teljes csapat lelkesedését és elhivatottságát mi sem mutatja jobban, hogy nem adták fel: gyors egyeztetések után kitelepítették a hangfalakat és DJ pultokat a két vendéglátó sátorba – igen, a csaposok mellé – és a lemezlovasokat, esetünkben DJ Quicksilver-t és a legendás Greece2000 klubhimnusz szerzőjét, Three Drives-t megkérték, hogy bár szokatlanok a körülmények, csapjanak egy óriási bulit! Nem valószínű, hogy a többezres tömegekhez szokott lemezlovasok találkoztak hasonló kéréssel és helyzettel életükben, de örömmel álltak a kihívás elé, aminek az első taktusok felcsendülése után már meglett az eredménye: a hangulat mindent elsöprő volt! Ráadásul két helyszín között lehetett választani, ahol az egyik kicsit trance-es, a másik pedig a keményebb house-os vonalat követte, de megőrizte a classic vonalat.

DJ Quicksilver ezúttal az italpultot erősítette
DJ Quicksilver ezúttal az italpultot erősítette

Akit nem ijesztett meg az elején az eső, az már maradt hajnalig. A két világsztár rendesen kitett magáért, az emberek tomboltak a két sátorban! Lehet, hogy nem a legnagyobb résztvevőszámú buli sikeredett ez alkalommal Balatonfűzfőn, de az biztos, hogy az egyik legemlékezetesebb! Az I LOVE RETRO csapata a maximumon teljesített, kitartásból, lelkesedésből és kreativitásból is csillagos ötösre vizsgázott, a világsztárok előtt pedig le a kalappal, hogy szó nélkül, mosolyogva álltak be egy kocsmapultba, és így zenélték végig az estét!

A fesztivál területén mostanra persze semmi nyoma nincs már az esőnek, a kissé erősebb szél egy-kettőre felszárított mindent, így javában zajlanak már a programok, melyek este egy óriási retro show-ban teljesednek majd ki.

Jegyek a helyszínen kaphatóak még!

Programok

20:00 – Disco BrassCo (fúvós-ütős zenekar ’90-esre hangszerelve)
20:30 – DJ PéGé ’90s warm up
21:30 – INTRO – I LOVE RETRO Tánckar
21:35 – Kozmix L!VE
22:15 – Dj Dominique + Fergeteg Party
22:30 – Desperado
22:50 – Mr.Rick
23:10 – Animal Cannibals
23:30 – UFO Együttes
23:50 – Krisz rudi
00:10 – Erős-Spigiboy
00:30 – Haddaway
01:00 – GROOVEHOUSE
01:20 – DJ Dominique
02:05 – SPYTHEGHOST Official LIKE Club
02:45 – DJ PéGé
04:30 – Programzárás

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..