Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
PROGRAMAJÁNLÓ

Bazsalikomos kert és Molyolda – elindult a Gyerek Sziget

Gyerek sziget

Június: tanévzárás, ballagás, kirándulások, bizonyítványosztás, visszaszámolás a Vakációig… és hétvégente Generali Gyerek Sziget. Június 3-án újra kinyitott Magyarország legsokszínűbb és legnagyobb ingyenes gyerekrendezvénye a Hajógyári-szigeten. A Nagyszínpad Halász Judittal indul, visszatér a Színes Falu, lehet majd számháborúzni, papírsárkányt készíteni, bohóckodni, sportolni és megannyi mással múlatni az időt – ahogy azt már megszoktuk, és ami miatt várjuk a júniust.

Az idén visszatér a népszerű Színes Falu, ahol interaktív kiállításon a török, kínai, nigériai és mongol kultúra mutatkozik be, a bábelőadásokon pedig egzotikus népmeséket láthatnak majd a gyerekek. A Kabóca Bábszínház utcaszínházi produkciójában Zöld Marci élettörténete elevenedik majd meg, a kalandvágyók a Betyár7próbán is megmérettethetik magukat. Új helyszínen, a Kerek Perec Gasztronómiai Játszótéren megtudhatják az érdeklődőbbek milyen a jó étlap, hogyan kell szépen megteríteni egy asztalt, segíthetnek a séfnek, vagy csak egyszerűen játszhatnak a babakonyhában. A Gyerek Paradicsom Bazsalikomos kertjének fűszer-és növénysulijában pedig mindent megismerhetnek a fűszernövényekről, azok felhasználásáról. A Gyerek Szigeten nyit majd ki az ország egyik legkisebb ALDI üzlete is, ahol ki lehet majd próbálni, milyen lehet a pénztárban ülni, berendezni a zöldségpultot vagy feltölteni a hűtőt.

Új helyszínünkön a Modellezők Terén, az első hétvégén a repülőgép modellezés mellett lesz kiállítás, síklómodell építés és reptetés is. A hagyományosabb vonal kedvelői Bartha Kata Molyoldájában papírsárkány-készítést tanulhatnak és a sárkányt rögtön ki is próbálhatják majd a Hajógyári-sziget nagyrétjén. Számháborúzhatnak is kedvükre, simogathatnak állatokat az Állatsimogatóban vagy közlekedni tanulhatnak a Generali Kresz Parkban a gyerekek.

Száz szónak is egy a vége ITT érdemes hétről-hétre böngészni a programokat.

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..