Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
Flyerz SelectionKULTÚRA

Csernobil már le sem tagadhatja, végleg turista látványossággá vált

shutterstock_1019335255

Eddig is egyre több hír szólt arról, hogy a csernobili atombaleset övezete egyre kedveltebb célpont a dark tourism turistái között. De 2019 novemberére már rekordszámú, mintegy 107 ezer utazó látogatott el a kihalt és még mindig félelmetes szellemterületre.

A tiltott zónát kezelő állami ügynökség sajtószolgálatának adatai szerint 2018 januárja és októbere között a mostaninak alig több mint a fele, vagyis körülbelül 62 ezer turista látogatta meg a csernobili övezetet. A közlemény szerint különösen idén tavasszal ugrottak meg a számok. Ami elsősorban annak köszönhető, hogy az HBO csatorna Csernobilról forgatott tévésorozata annyira hűen, de mégis nagyon megrendítően mutatta be a katasztrófa utáni időszakot.

Forrás: Stanislavskyi / Shutterstock.com

A sorozat sikere utáni rohamot követte a terület infrastrukturális fejlesztése, ami szintén vonzani kezdte az utazókat, hiszen egyebek mellett bevezették az elektronikus belépőjegyeket is, ami megkönnyítette az egyébként hosszú ideig tartó, bejutáshoz szükséges adminisztrációt – olvasható a Turizmus.com oldalán.

A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be. A Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában “megszületett” robbanás megsemmisítette a reaktor aktív övezetét és nagy mennyiségű radioaktív anyagot bocsájtott a levegőbe. A katasztrófa következtében Európa nagy részét sugárfelhő borította be.

Forrás: LMspencer / Shutterstock.com

A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot evakuálták. Bár a terület nagy része továbbra is zárt, bizonyos helyszíneket már felkereshetnek a turisták. A sorozat lefutása után az Instagram influenszereké volt a terep, de miután egyeseket leoltottak a követőik illetlen képeik miatt, valamelyest visszaállt a rend.

Forrás: Shutterstock.com

A látogatók 80 százaléka viszont még mindig külföldről érkezik: a legtöbben, 15 738-an Nagy-Britanniából jöttek Ukrajnáig. A turisták második legnépesebb csoportja pedig Lengyelországból (9378) érkezett, őket végül Németország (7826) követte a sorban, aztán az Egyesült Államok (5580) és Csehország (4063).

Forrás: https://vjm.hu/

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..