Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
KULTÚRA

Cukorbárók, fehér gyöngyök és vörös föld – Fellendülhet Kuba turizmusa

havana-2151324_1920-1170x869

Nagy változások mentek végbe Kubában, aminek az lehet a fejleménye, hogy új szintre emelkedhet Kuba turizmusa. Ugyanis az ország új miniszterelnökének az eddigi turisztikai minisztert nevezték ki.

A változás csak hosszú évtizedek alatt jött létre. Egészen 2019 decemberéig kellett várni arra, hogy Kubának újra legyen miniszterelnöke. A posztra egy viszonylag fiatal politikust jelöltek ki; a 2019. december 21-én kinevezett Manuel Marrero korábban a turisztikai miniszter volt, így most a kinevezése különösen jelentős az ország turizmusának szempontjából – írta az eTurboNews.

Havanna – David Mark / Pixabay

Kubában tavaly 4,7 millió turistaérkezést regisztráltak. A legtöbben, mintegy 1,1 millióan Kanadából érkeztek, és az USA szankciói ellenére az amerikai állampolgárok is főszerepet játszanak a szigetország turizmusában. 2017-es adatok szerint, nemzetközi szinten a Karib-térségbe utazók 32 %-ban választották úti céljuknak a Dominikai Köztársaságot, a következő célállomás 24 %-kal Kuba volt, majd Puerto Rico következett 13 %-kal, Jamaica 12-vel, a Bahamák 8 százalékkal, Aruba 6, Barbados 3, Curacao pedig 2 százalékkal.


Négy látnivaló Kubában, amit ne hagyjunk ki:

Varadero homokfövenyes tengerpartja – Ha szeretjük a tengerparton töltött időt, akkor Kuba híres tengerparti üdülőhelyét, Varadero városkáját mindenképpen tervezzük be az úti programba. A homokfövenyes tengerpart Havannától 140 kilométerre fekszik és 2019 augusztusi hírek szerint a talajerózió miatt pusztulásnak indult partot és környékét hatalmas mennyiségű homokkal pótolták és sok más fejlesztést is elindítottak a környéken. De azt tudni kell, hogy ez a régió kimondottan csak a turistáknak szól, az igazi Kuba Varaderon kívül található.

Varadero – Shutterstock.com

A vörös föld völgye – A Vinales-völgy 170 kilométerre húzódik a fővárostól, vagyis elég sokat kell közlekedni, mire idejutunk, de a visszatérők szerint minden percét megéri az utazás, mivel a cél és az oda vezető út is gyönyörű. A vörös homokjáról híres völgy Kuba nyugati részén húzódik és az UNESCO természeti világörökségének része.  A táj nagyon izgalmas és változatos hiszen dohányültetvények, misztikus barlangok,  sziklaképződmények, valamint pálmák és fenyőerdők váltják egymást.

Vinales-völgy – madfab / Pixabay.com

Ahol a cukorbárók uralkodtak – Trinidad városa Havannától 350 km-re található, de ha egy egyedi – az utazásszervezős programokból általában kimaradó kalandot és emléket szeretnék, akkor ezt a városkát keressük fel. A sajátos hangulatú település egy élő múzeum, ahol megállt az idő. És ezt nem csak úgy a levegőbe mondjuk; az 1514-ig visszanyúló múlt, amit főként a cukornád ültetvények, a rabszolgák és a cukorbárók uralkodása jellemzett szinte konzerválódott. Nem véletlen, hogy Trinidad macskaköves utcái és többségében múzeumként működő, felújított cukorbáró-kúriái 1988-ban felkerültek az UNESCO Világörökség Listájára.

Cienfuegos – SteenJepsen / Pixabay.com

A dél gyöngyszeme – Ezen a néven is ismerik a Havannától 250 kilométerre található Cienfuegos városát, ami azért kuriózum, mert a spanyolok helyett a franciák alapították. A város egy gyönyörű öbölben helyezkedik el és egykori gyarmati eleganciája még ma is sugárzik belőle. Már csak azért is, mert a neoklasszicizmus jegyében kialakított városszerkezetében fehér gyöngyökként üldögélnek bájos palotái, kastélyai és épületei. Itt nem rohan senki, mindenki élvezi a kellemes hangulatú sétálóutcákat és persze az üzletekkel teli főutca hívogatását.

Forrás: https://vjm.hu/

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..