Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
Flyerz SelectionGASZTRO

Interjú: Demeter Endre – Egy délceg Tokajból

endre6

Endre különleges szőlész-borász. Nem csak azért, mert testének nagy százalékát tetoválások borítják, és mielőtt borászkodni kezdett jogász volt, hanem mert autóversenyzett, elég komoly bicikliket épít – ha nem éppen repülőt- és mindezek mellett tagadhatatlanul ért a borokhoz. Ő a példa, hogy élni tudni kell. 

Mitől különleges Tokaj-Hegyalja és azon belül is Mád?

Három egészen egyedi tényező adott egyben: a vulkáni talaj, a klimatikus adottságok és a a saját fajták – főleg a furmint, valamint az ehhez kapcsolódó szőlőtermesztési és bortermelési kultúra, amire világörökségi címet is kaptunk. Ezen belül Mád az a település, amelynek határában nem csak a borvidék területeinek ötöde, és a világ első és máig használt eredetvédelme alapján az első osztályú területek nagy része található, de a mádi talaj ad egy olyan egyértelműen, a laikus számára is kikóstolható ízjegyet – természetesen megfelelő igényesség mellett – ami a világon megismételhetetlen karaktert ad a borainknak.

endre5

Milyennek tartod jelenleg a nemzetközi megítélést?

Szakmailag mindenki tisztában van Magyarország és azon belül Tokaj értékével, miszerint Tokaj dobogós borvidék, csak ennek a köztudatban rögzítésén kell még dolgoznunk.

Mi kell ahhoz, hogy Hegyalja ismét letegye nemzetközi léptekben is a névjegyét?

Elsősorban a véleményformálókat dolgozzuk meg folyamatosan, marketing budget nélkül ez az egyetlen lehetőségünk. Ez egy hosszú folyamat, én is több mint 15 éve dolgozom benne aktívan.

Mi az a Mádi Kör és mik a céljaitok?

A Mádi Kör egy szellemi műhely, eredetvédelmi egyesület és egyben egy baráti kör. Jelenleg az egyesület szigorú önkorlátozó rendszerének nemzetközi törvényi szintű elfogadtatása van folyamatban. Célja a csúcsminőség elérése és biztosítása, ezen keresztül a mádi értékek megőrzése és erősítése.

Mi a véleményed a magyar bortörvényről? Én például nem értek egyet azzal, hogy megengedett a visszaédesítés.

Nevet – Én még a must sűrítményezésével sem értek egyet. Tanultam és dolgoztam sokfelé a világban, ismerem a szakmámat, de én a nagyon szigorú korrektség mellett raktam le egy életre a voksom, semmiféle kompromisszumot nem tartok megengedhetőnek. Tokaj, azon belül Mád persze olyan fantasztikus adottságú terület, ahol érthető az elitista, maximalista gondolkodás, véleményem szerint itt csak így lehet hozzáállni, de például Maurer Oszkár barátom, a Szerémség megmentője az Alföldön is megmutatta boraival, hogy megfelelő szemlélettel ott is hatalmas potenciál van, ahol sokan mást hirdettek.

index

Hogyan értékeled a jelenlegi hazai borkultúrát? Van minőségi előrelépés?

Igen, folyamatos és óriási az előrelépés. Nagyon boldog vagyok, hogy akkor kezdtem a szakmát, amikor, így módom volt végignézni ezt a csodás folyamatot, sőt talán hozzá is tehettem egy keveset a magam módján.

Minden borásznak van egy sztorija, hogy hogyan lett a munkából szenvedély. Mi Demeter Endre sztorija?

Én az autósportos múltam miatt a borászok sofőrjeként lettem ismert – Nevet. Kérdezd meg például Vida Pétert hogy ért ki a reptérre egy kóstolóról lehetetlenül kevés idő alatt. Egyébként a családnak volt szőlője és bár nem kényszerítettek, sőt nem szerették volna, hogy kertész legyek, de szerettem, és szépen lassan a legmélyebb tisztelettel , gyakorlatilag napszámosként és pincemunkásként tanultam bele. Amit a szakmámról tudok Orosz Gábor, Szepsy István és Áts Károly mellett tanultam meg elsősorban. Árvay János és Bacsó András szeretete, sőt rajongása a terület, a borvidék iránt rám is átragadt, és az Úrágyán – ahol a legnagyobb spirituális élményeim értek valaha – megértettem, hogy a hatalmas lehetőség amivel dolgozhatok, óriási felelősség is.  A szőlő az egyik legcsodásabb növény, és nagyon sokban hasonlít az emberhez, lelke van. Érez, és ha szeretjük és megértjük  egymást, akkor segít is nekem. Én valóban úgy gondolom, hogy fenntartok egy világörökséget.

13339614_1203056266379585_101426524489119699_n

Mi a Demetervin hitvallása? Milyen borokat készít és mi a hosszútávú cél?

Mádon egyetlen cél lehet. A lehető legmagasabb minőség elérése, és helyi karakter legpontosabb bemutatása. Maximalizmusom eszközei a hagyománytisztelet, a modern technológia pontos ismerete, annak integrálása a borvidék rendszerébe, a bioművelés és az extrém terméskorlátozás. A kicsiszolt zászlósborok, amelyek az Úrágya és a Király dűlők bemutatását célozzák olyan tételek, amelyekkel meg tudjuk értetni, hogy a bakművelésű meredek hegyoldalakat igenis meg kell tartani, mert olyan értékek vannak ott, amelyek ha eltűnnének, sokkal szegényebb lenne a világ. A legmagasabb mádi hegy, a Király visszatelepítése elég meredek gondolat volt annak idején 2004-ben, de belevágtunk, és ma már csodájára járnak. Nagyon kevés olyan borászat van a világon, ahol az ültetvények közel fele bakművelésű, azaz csak kézzel művelhető extrém terület. Én élvezem ezt a kihívást, és nagyon remélem, hogy sokan megértik, miért hiszek abban amit csinálok. Az első dűlőszelektált aszúnk a Királyból hamarosan megjelenik, ez az egy fajta, egy dűlő a csúcstermék végletekig való srófolása.

Miért jó a hozamkorlátozás?

Minél kevesebb gyümölcsben koncentrálódik a felvett tápanyag annál egyértelműben tudjuk megmutatni az egyedi adottságokat, és nem zsákmányolom ki a növényt, aki így nehéz évjáratban is jó minőségre képes, azaz növelem a biztonságot is. Ez az adok, kapok, kutya, macska esete.

Mit gondolsz a most beérni látszó biodinamikus gazdálkodásról?

Ma már nem szaladnak lázmérőért, amikor engem hallgatnak a kollégák, igazából megnyugtató és örömmel tölt el, hogy kikerültem abból a kategóriából, hogy elmebetegként kezelnek a haladó gondolkodás miatt, egyre szélesebb körben válik egyértelművé, hogy a jövő mezőgazdasága az a bio, amikor nem erőszakolom meg a növényt, hanem egyensúlyos és boldog ültetvények hosszútávú fenntartásán dolgozom. Nekem tökéletes állapotú 80 évesnél öregebb szőlőim is vannak és köszönik szépen kiváló egészségnek örvendenek, és csodás borokat köszönhetek nekik évről évre, vigyázok is rájuk nagyon, holott én még azt tanultam az egyetemen, hogy gazdasági okokból 30 éves korban ki kell szántani egy tőkét.

Hogy álltok jelenleg az idei munkákkal? Mi zajlik épp nálatok a szőlőben?

A múlt hétvégi esők miatt a hét elején mindent permeteztünk. A bioban sokkal kevesebb időnk van a reagálásra mint az intenzív növénytermesztésben, hiszen csak nagyapáink szereit, rezet és ként használunk, amit narancsolajjal és csalánkivonattal tunningolunk. Ehhez persze nem árt, ha a szőlőkkel is „megbeszéljük” ezt, és jó kondíciójú, jó adottságú területekkel dolgozunk.

13239309_1191538320864713_6745932753657727219_n

És a pincészetben?

2011-től az egyedi tokaji palackforma, 0,75 űrméretben is rendelkezésünkre áll, ami nagy lépés a borvidék életében. Ezzel a világ számára még jobban meg tudjuk mutatni, hogy Tokaj nem csak a természetes édesborok világában fontos a térképen, a nagy formátumú száraz fehérek között sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ennek a bevezetése annyira jól sikerült, hogy jelenleg éppen nincsen üveg és a 2015-ös csúcsboraink emiatt készen várnak, de valószínűleg a héten le lesznek töltve. Egyébként 2015 óta a boros poharak Rolls-Royce-ának számító Riedel cég megalkotta a tokaji poharat, ami legnagyobb űrtartalmú fehérboros pohár a kínálatukban. Persze nagyon drága, de büszkék vagyunk rá, okkal.

Időközben a panzió is elkészült. Milyen élményekben lehet része a hozzátok ellátogatóknak?

A pincészet 2000 óta tartó organikus fejlődésének legutóbbi állomása a szállóvendéglátás intézményesítése. Ami eddig csak a barátainknak volt lehetséges azt most nagyközönség számára is nyitva áll, hiszen a 250 éves lakosztályok az interneten is elérhetőek. Igyekszünk átadni a hozzánk ellátogatóknak Mád élményét: megmutatjuk a dűlőket, a pincét, a borászatot, kóstolunk, beszélgetünk, hiszen nincsenek titkok, sőt, azt szeretnénk ha megértenék és elvinnék a világba a csodát, amit a szívükbe zártak. Szerencsére olyan dologról beszélek, ami minden hozzánk ellátogatót megfog, és amikor látom az arcukon az örömet, emlékszem és átélem, gyerekként hogy lettem szerelmes a mádi szőlőkbe.

endre2

A Délcegnek most lesz az évjáratbemutatója. Mesélnél erről?

A fiatal minőség orientált borászokat tömörítő Junibor egyesület mádi kóstolóján egy bróker azt kérdezte tőlünk, hogy ha Endre borai másfél évtizede tartósan ilyen komoly minőséget képviselnek miért nincsen nagyobb, szélesebb körű ismertségük. Perjés Ferenccel, a RetroBiker megálmodójával, aki gyerekkori barátom -és akivel már tervezgettünk régebb óta egy közös akciót – jutott eszünkbe, hogy a szokásos évjáratbemutatót június 29-én, a DiVino Gozsduban kössük össze egy érdekesebb megjelenéssel, a Tetovált Lányok Szépségversennyel, amivel nem csak a tetoválásaim miatt tudok azonosulni, hiszen eléggé lázadónak tartanak és tartom magam. A szőlőnek egyébként sokat köszönhetek, rengeteg nyugalmat és alázatot tanultam a Természettől, és bölcsességet annak nagyságát és állandó körforgását figyelve nap mint nap.

Mit kell még tudni a Délcegről? Milyen eljárással készült? Milyen palackszámmal? Kiknek ajánlod elsősorban?

A Délceg a 2002-ben hobbiból elkezdett pezsgő-alapbor kísérletek végeredménye. 1 kg alatti terheléssel dolgozunk mindenhol, nincsen „lesajnált” terület, mind megkapják a lehetőséget, hogy bizonyítsanak. Így nem szokás pezsgőalapanyagot készíteni, ez önmagában is extrém, ahogy minden technológia nélkül dom perignon-i módszerekkel nekiállni a pezsgőkészítésnek ugyanúgy. Az alapborok lassacskán olyan jóivásúak lettek, hogy 2010-ben úgy döntöttünk másoknak is megmutatjuk , milyen klassz, üde, mégis minerális bort tudunk készíteni természetes, spontán erjesztéssel, acéltartályban. Egyébként egy furmint-hárslevelű házasításról beszélünk. A Délceg név a savgerincre utal, ami a bort tartja, ugyanúgy mint a daliát a büszke tartása. Ezzel kijönni elég huszáros vágás volt, amit a csavarzárral még tovább tetéztem, mert akkor ezek új gondolatok voltak, főleg Tokajban. De mivel az első gyöngyözőbort is én készítettem Hegyalján, így már annyira nem volt meglepetés, hogy modern felfogással ápoljuk a legszebb hagyományainkat. A Délceg egyébként – bár nálunk a legnagyobb, mégis kis exkluzív tételnek számít, még sosem készült 6000 palack belőle, és ez így is marad. Célja a sokak által nehézkesnek gondolt száraz tokajik megszerettetése, annak egyértelművé tétele, hogy a minőség orientált gondolkodás is tud elérhető, mindennapok borát adni,  amiből akár fröccsöt is készíthetünk, hiszen jó fröccs is csak jó borból lehet, és lazán is lehet valami értékes.

Van még egy borod, ami a fiatalokat célozza meg és nem mellesleg az én személyes kedvencem, az Élvezet. Mit érdemes tudni a borról és mikor várható a bemutatója?

Az Élvezet a Délceg ”lánytestvére”, egy szintén csúcsminőségű, de Tokaj bájos, üde, szerethető arcát bemutató bor, amit jó, kellemes inni. A Junibor számára készítettem ezt a koncepcióbort, azért, hogy a fiatal generációkat, a modern fogyasztókat is bevonjuk Tokaj szeretetébe, kialakítsuk a rajongást és behozzuk a köztudatba a borvidékünket. Sokat segítettek a mádi kollégák, elsősorban Áts Karcsi abban, hogy kicsit újragondolva a késői szüretet – azaz a nagy kockázattal tőkén töppesztés világát ami a borvidékünket világhírűvé tette – üde, jól fogyasztható természetes édesbort tudjunk mutatni. Ezt úgy érjük el, hogy kihasználjuk Tokaj adottságát a precíz egyensúlyra, amely még a nagy beltartalmat is élvezhetővé teszi – innen jött a név. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan sokat hallunk még a tokaji természetes édesborok – elsősorban a Szamorodni – reneszánszáról, a szellemi műhely boszorkánykonyhájában most éppen ezen törjük leginkább a fejünket.

 

250 éves épület, ahol mesélnek a falak? Borkóstolóval egybekötött pincelátogatás? Vezetett dűlőtúra Mád legszebb helyeire? Foglalj szállást a Demetervinnél pároddal, baráti társaságoddal vagy kollégáiddal és tölts egy hétvégét Hegyalja legszebb helyén! A panzió elérhető a www.booking.com – on!

Ha pedig csak nagyszerű organikus tételeket fogyasztanál Mádról, a Demetervin borok beszerezhetők a DiVinoban vagy házhozszállítással a Radovin borkereskedésben és a Hungaricum webshopban!

endre

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..