GASZTRO

Egy meggyser, mely fejemet tekerte el

Olaszházi Meggysör

Többször is visszahúzott a jóízlés a Zamárdi Gasztro és Utcza Fesztiválon egy bizonyos meggyes sör felé, melynek íze kellemesen csalfa volt – így szoktam becézni azokat az italokat, amik annyira finoman itatják magukat, hogy a 3. elején tudatosul az észrevétlenül alattomos becsípés. Szóval, amikor a drága Olaszházi Meggyel kapcsolatunk új szintre emelkedett, mondhatni végképp a fejembe szállt, elérkezettnek éreztem az időt, hogy jobban utánanézzek annak, mivel kötelezem el magam a nap hátralévő részére (mármint azzal tisztában voltam, hogy sörrel, ami nagyon finom, de azért ennél egy kicsit mélyebbre kívántam ásni).

legenda_levente
Levente akcióban

Amint azt igen gyorsan megtudtam a készséges csapat fejétől, Magyar Leventétől, hogy a Legenda Sörfőzde 2013-ban indult, ám volt egy kis előzménye is: a jelenlegi tulajdonos, Kovács József, becenevén “az Olasz”, már korábban is kifejezetten érdeklődött a sörfőzés iránt, így otthon a garázsban megfőzte az Olaszházi Bitument (a szemfülesek felfedezhették a szójátékot a névben), ami egy 12%-os, delejes fekete imperial stout: “Karakteres étcsokis, pörköltkávés, capuccinos ízek keveréke, az erejét a sör selymessége csillapítja, és gyümölcsös karakterek is lazítják a tömény íz- és illat világot” – olvashatjuk róla a Legenda honlapján. Szóval itt kezdődött minden, innen indult útjára a Legenda.

Az Olaszházi Bitumen egy amerikai sörfőző bajnokságon, 2014-ben debütált, ahol több mint 2000 sör közül kategóriájában egyből az első helyet szerezte meg. Úgy tűnik a Legenda Sörfőzde a különleges sörök főzése mellett a névadásban is igencsak jeleskedik, mutatja ezt jól sorban a második sörük, a Brutál Bitter, de folytathatnánk a whyskis hordóban érlelt, felsőerjesztésű Game Overrel, vagy a könnyű nyári Pale Ale-lel, ami a Hableány nevet kapta, vagy ott van a Sixfingers Weisse, ami isteni búzasört takar, vagy akár az új üdítőitaluk is, ami LSD névre lett keresztelve (na nem kell rosszra gondolni, mindössze a Legenda Soft Drink lett rövidítve).

Legenda_uditok
Legenda Soft Drink aka LSD

A kisüzemi sörökről több érdekességet is jó tudni:

  • a sörök idény-jellegű hozzávalókból készülnek,
  • az érési idő mindegyiknél változik, akár 3, de több fajtánál 6 hónap is lehet,
  • a szűretlen, pasztőrizálatlan, felsőerjesztésű sörfajták esetében a szavatossági idő maximum fél év, ha 18-20 fok között van tárolva.

Éppen ezek miatt a teljes választék – ami Legenda esetében összesen 42 fajta sört jelent – nagyon ritka esetben kapható egyszerre.

A rengeteg különféle sört a legendás csapat 10-12 tagja inspirálta, személyes élményeiket, ízlésüket és ötleteiket hozták be a sörfőzésbe, emiatt is lehet a Legenda választéka ennyire változatos. Nem is beszélve arról, hogy ezek a lelkes sörmesterek folyamatosan gyűjtik be az újabbnál újabb tapasztalatokat, így a kínálat is folyamatosan bővül, aminek persze mi, lelkes sörfogyasztók csak örülünk. Annál is inkább, mert szívesen meg is osztják ezt a nagyközönséggel, szóval ha netán te is házi sörfőzésre adnád a fejed, csak keresd fel webáruházukat, ahol az alapanyagokon túl egy komplett sörfőző háziszettet is meg tudsz vásárolni! (Ne feledjük, lassan jön a karácsony, így apukáknak kiváló ajándék lehet ez! 😉 )

Legenda

Én végül maradtam a kellemesen savanykás meggysörnél, tekintve, hogy igencsak meleg volt még, de Levente ajánlására a későbbi órákban már bátran fogyasszon mindenki kedvére a testesebb fajtákból is, az egész napot pedig illően koronázzuk meg a Game Overrel, és reménykedjünk benne, hogy valaki hazateleportálja sörmámorban úszó testünket.

A Legenda Sörfőzdét a itt találjátok meg: 1163 Budapest, Kövirózsa u. 8/c

de van egy pubjuk is a belvárosban: 1068 Budapest, Király utca 78.

Sőt, ezeken kívül még egy csomó helyen fogyaszthattok söreikből.

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .