Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
KULTÚRANIGHTSHIFTPROGRAMAJÁNLÓ

„Egy vonalban vannak most a szíved meg az agyad…” – A zene hatásai testedre és lelkedre

wallpapercravecom

Sok-sok évvel ezelőtt már Máté Péter is megénekelte ’Zene nélkül mit érek én’ című számát – és maximálisan igaza van. Joggal beszélhetünk mindannyiunk nevében, ha azt mondjuk: zenén nőttünk fel (ki-ki milyen vonalon), és dallamok nélkül csupán félemberek lennénk. Minden mélyponton, minden ünneplés alkalmával és minden élethelyzetben segít, kiegészít minket a zene. Erre pedig számos tudományos magyarázat is van.

A zene alapvető lételemünk: hatást gyakorol az agyunkra, testi és szellemi képességeinkre. Kifejezetten érzelmeinkre hatva képes kimozdítani a lehangoltságból (erre ebben a trutymó időben szükség is van), komoly stresszoldó hatása mellett pedig képes javítani a koncentrációs zavarokat és segít a nyugodt, kiegyensúlyozott alvás elérésében. Természetesen minden zenei műfaj más és más, ennek megfelelően a ránk gyakorolt hatása függ a ritmustól, hangszerektől, hangmagasságtól és természetesen a hallgató személy alkatától, temperamentumától is.

via GIPHY

Biztosan rád is hatással vannak kedvenc dallamaid, legfeljebb még nem figyeltél fel erre tudatosan. Megfigyelted például, hogy a zene fájdalomcsillapító? Bizony: pirulák nélkül képes enyhíteni, vagy akár meg is szüntetni fájdalmainkat (a fejfájást például) és rossz közérzetünket. Az orvosok pont emiatt – és nem trendből, vagy saját szórakoztatásukra – sokszor tesznek be zenét műtétekhez, így a kellemes zene hatására a betegben fokozódik az „örömérzet”. A megfelelő muzsika fizikai állóképességünket is javítja: ha sportolsz vagy futsz, ezt az érzést már tapasztaltad mint ahogyan azt is, hogy a munka is jobban megy ritmusra. Vannak, akik még a mozdulataikat is – tudatosan vagy tudattalanul – ütemhez igazítják. Emellett azonban ténylegesen is hat a szívünkre: egyes kimutatások szerint a megfelelő zene a magas vérnyomást, a szívdobogást is szabályozza. Sőt, a komolyzene egyes idegrendszeri betegségeket is gyógyít – nem véletlenül hívnak egy kezelési módot Mozart-hatásnak.

A zene fizikai hatásai mellett érdemes a mentális, pszichés ráhatásokról is beszélnünk. Sokszor mondják, hogy a kisbabákat érdemes komolyzenei hallgatásnak alávetni mert ettől okosabbak, fogékonyabbak lesznek. Bizony ez nem csak urbán legenda, és van egy jó hírünk: felnőttként sem vagytok ezzel elkésve! A lágyabb, komolyabb dallamok pozitív, serkentő hatást gyakorolnak az agyi-és idegrendszeri működésre. A relaxációs, meditációs zenék bizonyítottan javítják a koncentrációt és kifejezetten a matematikai teljesítményt (diákok, érdemes kipróbálnotok!).

via GIPHY

És, hogy mit tesz velünk a pörgős ritmus, az elektronikus és a hard-rock vagy épp metál zene? Most mondhatnánk, hogy ezeket az orvosok kevésbé ajánlják, de nekünk lételemünk a mozgás és a parti. Az iránymutatások szerint nem javasolt egy bizonyos hangerőt túllépni (mivel ilyenkor a zene veszít pozitív hatásaiból – a ’jóból is megárt a sok’ elvén, ugyebár), viszont itt körbe is értünk és újra idéznénk Máté Pétert: „zene nélkül mit érek én?!” Kell az a hangerő, és kell az a ritmus! A legfontosabbat még nem is említettük; a zene segít a beilleszkedésben és közösségformáló ereje van. Ezt pedig tapasztalhatjátok minden hétvégén, minden jól sikerült buliban (Flyerz Classic? Megvan az érzés, ugye?) – úgyhogy, mi nem beszélünk le titeket a hangerőről a továbbiakban sem!

via GIPHY

Apropó! Ha már itt tartunk, javaslunk a hétvége megfelelő előkészítéséhez egy kiváló középutat: aki teheti, látogasson el február 3-án, pénteken a Budapest Music Centerbe, és hallgassa meg a csodás Susana Sawoff j(A)zz-koncertjét! Garantáljuk az ellazulást!

Időpont: 2017.02.03. Péntek 21.00

Helyszín: Opus Jazz Club (1093 Budapest, Mátyás utca 8.) – jegyvásárlás asztalfoglalással!

https://www.facebook.com/BudapestMusicCenter/

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..