Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
KULTÚRAPROGRAMAJÁNLÓ

“Én elmentem a VÁSÁRka fél pénzzel…” – Újabb sikeresnek ígérkező piac indul Budapesten!

baby-1399332_1280

Az utóbbi időben úgy nőnek ki a földből a különféle piacok Budapesten, mint a fű (csak azért nem mondok gombát, mert fűszálból több van 🙂). Nincs is ezzel semmi baj: igény és érdeklődő közönség van ezekre a vásárokra főként, hogy jól tematizáltak: némelyik őstermelői termékeket árul, mások kézműves kozmetikai termékeket vagy egyéb használati cikkeket. Mindenesetre a fővárosi piac-paletta igen színes, és szerintünk ez jó: változatosságot ad a szürke hétköznapoknak.

A kifejezetten aprónépnek és szüleiknek szóló piac azonban még nem a legelterjedtebb Budapesten – vagy egyszerűen még nem kelt híre a népszerűbbeknek. Az időszakosan megrendezett bababörzék ugyan nagy tömegeket vonzanak, de már régóta várunk egy olyan piacra, mely tényleg kiszolgálja a kismamák, anyukák és gyermekeik igényeit.

A Flyerz magazin legutóbbi, március-áprilisi számában már olvashattatok tőlünk egy izgalmas összeállítást Budapest legújabb eldugott piacairól – ezeken is csupa hasznos dolgot találhattok, és itt említettük a Pici piacot is, mely havonta/két havonta vonultatja fel a magyar tervezők termékeit a babák, anyák és a család számára.

Most azonban ígéretesnek tűnik a kezdeményezés, mely a VÁSÁRka nevet viseli és reméljük, gyakran megrendezésre kerül majd. A VÁSÁRka egy piac a kisebbeknek és legkisebbeknek, ahol az érdeklődők praktikus, egyedi és minőségi holmik között válogathatnak.

Lesznek itt használati tárgyak, ruhák, játékok és még sok-sok termék, ami szebbé teszi a mindennapokat. A VÁSÁRka különlegessége abban rejlik, hogy az eladók és alkotók maguk is anyukák – ezért pontosan tudják, minek van a legnagyobb haszna a mindennapokban. Termékeiket saját maguk készítik (méghozzá nagy szeretettel és szuper hozzáértéssel) és használják, tesztelik is, így csak olyan egyedi és minőségi termékek kaphatók a VÁSÁRkán, melyek valóban megállják a helyüket. 🙂

Az esemény célja, hogy az alkotók és a vásárlók találkozzanak, beszélgessenek egymással. Az érdeklődőknek lehetőségük van a piacon mindent megnézni, megtapogatni és kipróbálni. Az ígéretek szerint itt olyan kincsek is lesznek, melyeket máshol egyáltalán nem, vagy csak alig lehet megtalálni. Így lesz mosható pelus, újraszalvéta, játékok, kényelmes és pihe-puha kisruhák és még sok felfedeznivaló.

Mivel a szervezők tudják, hogy milyen nehéz kisgyerekek mellett beindítani egy vállalkozást, az első alkalommal a VÁSÁRkán nem csak a belépés ingyenes, hanem az árusítás is díjmentes, amíg van hely. Menjetek el Anyával, Apával, Tesóval, Nagyival, vagy a Papával, és vásároljátok meg a legszebb és legjobb megismételhetetlen és egyetlen kedvenc játékot, ruhát, macit, színezőt, és még sok mást, ami egy Lurkónak fontos és hasznos lehet.

A VÁSÁRka időpontja: 2017. április 2., vasárnap 10.00 – 18.00

Helyszín: Akvárium Klub, Arany Hall (főbejárattal szemben, a főlépcsőtől balra), V. kerület Erzsébet tér 12.

A belépés díjtalan!

Borítókép forrása: itt.

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..