MOTORSPORTSPORT

Gender Racing Team – „Villámrajtot” vettek!

Berta Benjámin

A pályán és átvitt értelemben is. Gender Tamás csapata nagy reményekkel érkezett meg a Grobnik Autodrómra, de ezúttal csak 50 %-ban sikerült megvalósítani a terveket. Ennek ellenére győzelemmel a zsákban tért haza az istálló.

Felemás hétvégén van túl a Gender Racing Team: a Horvátországban rendezett első bajnoki fordulón a csapat mindkét versenyzője nagyon erős tempót diktált, ám a szerencsével hadilábon álltak a srácok. Amíg Berta Benjáminnak sikerült a sebességét győzelemre váltani, addig Michl Olivert az ág is húzta:

„Olyan dolgok történtek, amire még nagyon sokáig emlékezni fogok. A szabadedzéseket viharban kezdtük meg, én épp gyorskörön voltam, amikor villámlásra lettem figyelmes, amelyről úgy véltem, hogy a környező hegyekben van. Csak a belsőkamerás felvételek elemzése közben jöttünk rá, hogy ez mindössze néhány méterre történt tőlem. Mondanom sem kell, elég ijesztő belegondolni, mi lett volna, ha…

A hétvége további része sem alakult szerencsésen a számomra, az első versenyen nagy sebességnél megúszott alattam az autó, és a gumifalban kötöttem ki. Emiatt sajnos a második futamot kénytelen voltam kihagyni, amit nagyon sajnálok, mert végig gyorsak és dobogóra esélyesek voltunk. Ezúttal máshogy alakult, de hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem a csapatnak a sok munkát! Most egy kis pihenő jön, de hamarosan Szlovákiában újra támadunk.” – foglalta össze a hétvége konklúzióit Oliver.

Berta Benjáminnál minden összeállt, az edzések után a két kvalifikáción is a leggyorsabb tudott lenni, az egyik kategória poleját pedig győzelemre váltotta:

„Éreztem, hogy ezen a pályán jók lehetünk. Ez az érzés az autóban ülve csak tovább erősödött bennem, ettől hajtva a szabadedzések után a kvalifikációkon is bíztató teljesítménnyel tudtam előrukkolni. Sikerült mindkét időmérő edzést megnyerni, majd az első versenyen a győzelmet is megkaparintani. Nagyon boldog vagyok, remek hétvégét teljesítettünk, a csapatom mindenben maximálisan odatette magát, nélkülük nem érhettem volna el ezeket a szép eredményeket!

Ezúton szeretném megköszönni nekik a támogatást, igyekszem a jövőben is győzelmekkel meghálálni az erőfeszítéseiket. A munka nem ér véget, nemsokára a Slovakiaringen folytatódik a bajnokság, ahol hasonló szereplésben bízom, remélem, tovább tudjuk vinni az eddig látott formánk!” – mondta el boldogan Berta Benjámin.

Gender Tamás nagyon örül a győzelemnek, ám ez tipikusan az a helyzet, amikor a csapatvezető egyik szeme nevet, a másik viszont sír:

„Ismét tanulságos hétvégén vagyunk túl, trükkös és nehéz időjárási körülmények között kellett helytállni a srácoknak. Az Oliverrel történt villámos esethez hasonlóra még csak nem is emlékszem, példátlan! A másnapi balesete egy „benne van a pakliban” szituáció volt: a srácaim fiatal tehetségek, akik minden pillanatban keresik a határaikat. Néha át is lépik azokat, de ezekből az esetekből tanulnak a legtöbbet, és most is pontosan ez történt. Mindkét versenyzőmnek erős nyers tempója volt, ezúttal Benjáminnak jött ki jobban a lépés, és ezzel egy remek győzelmet és második helyet szerzett az első bajnoki hétvégéjén, ami nagyon boldoggá tesz!

Biztos vagyok abban, hogy tovább folytatjuk az eddig látott szereplésünket, melynek a kulcsa a csapatmunkában rejlik. Ezen a hétvégén ismét mindenki odatette magát, nagyon köszönöm a csapatomnak a kitartó munkát. Szükségem is lesz a lelkesedésükre, hiszen hamarosan Szlovákiában folytatjuk a bajnokságot, és az utána következő három hétvégén is versenyezni fogunk.” – vont mérleget és tekintett előre a csapat vezére.

 

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .