Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
GASZTRO

Ha ezt megkóstolod, megváltozik a rizottóról alkotott véleményed

made-in-pasta_rizotto

Tésztaország tésztaföldjeiről érkezett a tésztaemberek szüretelte álomtészta Made in Pastában – valahogy így kezdődhetne a mese, ami erről a csöppnyi, ám annál mesteribb tésztázóról íródik. A Made in Pasta helyben készített tésztacsodáiból minden napra választhatunk egyet, ízeiket így is lehetetlenség megunni, ám december elején újdonságokkal is jelentkeznek! Úgy döntöttek, hogy a tészta-pizza erős szövetségét triumvirátussá alakítják, így mindenki nagy örömére decembertől a rizottó is a választható opciók között szerepel majd az étlapon.

Nem is akármilyen rizottóról van itt szó – amit ez alkalommal megkóstoltunk, azt egy életen át fogjuk emlegetni, az biztos! Hirtelen mindent elfelejtettem, amit eddig a rizottó műfajáról tudtam – vagy tudni véltem – mert ez valami egészen lehengerlő volt! A füstölt lazacos, kéksajtos változat felejthetetlen kulináris élményekkel szolgált, az ízek töményen, izgalmasan keveredtek rizottó selymes kényeztetésével. A tejszínes-zöldfűszeres alapba kevert rizs nagyobb szelet kéksajtokkal játszik, az egészet pedig füstölt lazac darabok fejelik meg. Igazi hedonista étel ez, szigorúan azoknak ajánljuk, akik odavannak az ÍZekért! Az pedig semmiképpen ne tévesszen meg, hogy a tányér első ránézésre nem tűnik olyan nagynak, egy pillanatra nem figyelsz és nagyjából a harmadik-negyedik falat között már kezdhetsz eltelítődni – ha pedig együltő helyedben lenyomod az egészet, akkor legközelebb mi álljuk a következőt! 😉 A Made in Pasta nagyon magasra tette a lécet a képzeletbeli versenyben – én mindenkinek kívánom, hogy minél hamarabb ismerkedjen meg az általuk készített mesterművel, mely új etalonként díszeleg a rizottók között.

made-in-pasta-rizotto

Rizottóból egy héten egyféle variációt kínálnak majd, az új receptek pedig – ahogy azt már megszokhattuk – hetente cserélődnek. A teljes választék viszont alapjaiban frissül, a nagy kedvencek, mint a carbonara és a bolognai tészta mellett most már állandóan kapható lesz egy tejszínes, vagy paradicsomos alapú garnélás opció, de természetesen a lasagne és zöldségekkel készített változata is megtalálható lesz továbbra is menüben.

mat_2694

Kedvenc olasz tészta-, pizza-, és most már rizottó-manufaktúránkban minden helyben készül – délelőttönként akár azt is meglesheted, hogyan készül az itthon is slágernek számító fajtákon kívül a linguine (szalagtészta), a conchiglie (kagyló), a casarecce (S-alakú) és a tagliatelle (szélesmetélt), majd azt is figyelemmel kísérheted, hogyan lesz mindebből kész étel. A tésztát éppen al dentére főzik, úgy, ahogy kell, majd megkapja a fűszereket, feltéteket, néhány csavarintást és már megy is a dobozba/tányérba. Bevallásuk szerint pont a tökéletes tésztaállag miatt nem szeretik annyira, ha valaki még forrón bezárja és elviszi a dobozkát, mert így kicsit tovább fő a tészta, puhul, már nem lesz tökéletesen “harapható”. Érdemes ezt megfontolni, ha legközelebb kedvencünkkel együtt már nyargalnánk is tovább, inkább üljünk le és áldozzunk rohanó életünkből negyed órát a tészta tiszteletének.

mat_2669

A Made in Pastában az ételek kiválósága mellett az egyik nagyszerű tény, hogy minden alkalommal pontosan ugyanazzal a minőséggel fogunk náluk találkozni. Mindent helyben készítenek, a tésztához Olaszországból hozatják a durumlisztet, melyhez csak vizet kevernek, a pizzaliszt pedig egyedi ízprofilú mixből áll, melyet saját receptúra alapján kevernek csak nekik egy olasz malomban. Minőségi alapból pedig fantasztikus ételek készülnek, amit akár napról-napra élvezhetünk az Oktogon nyolcszögének egyik csúcsában.

Made In Pasta

VI. ker., Oktogon 4.
06 (30) 726 5713

Tésztaimádók, felkészülni! A Made in Pasta újfent részt vesz a Street Food Éjszakáján, így december 8-án minden ételt 50% kedvezménnyel kérhettek 18:00-24:00 között! Advent alkalmából pedig vargányagombás narancsos füstölt kacsamelles tésztával és fokhagymás-kapros, tejszínes-lazacos pizzával készülnek!

streetfoodcoverlatogass

Street Food Éjszakája Budapesten és Szegeden is! – 2016. december 8.

December 8-án jelentkezik újra a hazai street food szerelmeseinek egyik legjobban várt eseménye, a Street Food Éjszakája, amely a Flyerz Magazin jóvoltából már harmadik alkalommal kerül megrendezésre.

Ez alkalommal különleges, advent ihlette menüvel, étel- és italkülönlegességekkel, és 20-50%-ig terjedő árkedvezményekkel várnak minden érdeklődőt a street food-osok saját üzlethelyiségükben.

Rendezvényünk célja továbbra is az, hogy megmutassuk, mire is képes a magyar street food, merre tart az irányzat és mit adhatnak a street food-osok Budapest és Szeged ínyenceinek egy decemberi éjszakán.

A III. Street Food Éjszakája egy kicsit más lesz mint eddig, hiszen átlépjük Budapest határait és Szegeden is csatlakoznak az eseményhez a street food-ot kínáló vendéglátóhelyek.

Az esemény alatt követjük a tematikus “Éjszakája” rendezvények (pl. Múzeumok Éjszakája, Állatkertek Éjszakája, stb.) fonalát, tehát minden részvevő saját üzletében kedvezményekkel és különleges adventi menüvel várják az érdeklődőket.

Részletek: www.flyerz.hu/streetfood

 

 

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..