Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
MotorsportSPORT

Hungaroring – Max Verstappené a rajtelsőség

Max

A harmadik szabadedzés és a kvalifikáció volt a mai program a 34. Magyar Nagydíjon, a Hungaroringen. Az időmérő előtti utolsó gyakorláson kellett (volna) a csapatoknak mindent tegnap elmaradt munkát bepótolni, de az etap nem indult zökkenőmentesen.

A Forma-1 szombati első felmenetele előtt F-2-es időmérőt tartottak, ahol az egyik autóból jelentős mennyiségű olaj fojt a rázókövekre. A pályaszemélyzet minden igyekezete ellenére is tíz perc csúszással indult az FP-3, majd az autók a semlegesítő anyagot felkavarva látványos csíkokat húztak, hálás témát szolgáltatva a fotósoknak.

Lewis Hamilton nem csupán látványos volt, eredményes is, de a vártál hűvösebb körülmények is a Mercedest segítették. Ugyanakkor végig nagyon közel maradt hozzá Max Verstappen, akit lassan, de annál biztosabban ki lehet jelenteni a brit legnagyobb ellenfelének. A Ferrari fejlesztései ellenére állandósulni látszik, hogy a Red Bull a vörösök elé lépett, sem Charles Leclerctől, sem Sebastian Vetteltől nem láttunk olyat, ami arra utalna, hogy ezen a hétvégén képesek lehetnek igazán megszorongatni a Mercedest. Nem úgy Max Verstappen, akinek a kezéből csak az utolsó utáni pillanatban csúszott ki az edzéselsőség, miután Hamilton pályacsúcsot autózva, hajszálnyi különbséggel az élre ugrott.

A Mercedes, Red Bull, Ferrari hegemóniát Lando Norris törte meg némileg, aki a három nagyágyú mögé érkezett meg a McLaren-el. Ellenben Valtteri Bottas és a Renault szenvedése intő jelnek tűnt: a finn versenyző egy motorhiba miatt lényegében csak ma kezdhette el az érdemi munkát, Daniel Ricciardo-ék pedig csak keresik önmagukat.

Ezekkel az előjelekkel, és az eső ígéretével érkeztünk el az időmérő edzéshez, ami sporttörténelmet hozott. A Q1-ben Charles Leclerc gyorsan futott egy etalon kört, majd a gumifalba állt – szerencséjére a Ferrari nem sérült meg komolyabban, így a monacói folytatni tudta a kvalifikációt. Eközben Max Verstappen egyéni legjobb körrel indított, őt Hamilton és Bottas követte a rangsorban. A szakasz nem is olyan meglepő eseménye Daniel Ricciardo kiesése volt, de ez a fázis majdnem hozott még egy furcsaságot: George Russel a lesajnált Williams volánja mögött kis híján továbbjutott a második körbe.

A Q2-t a nagyok közül Charles Leclerc kezdte a leghamarabb, de a Mercedesek is igyekeztek bebiztosítani a továbbjutásukat. Ment a gumicsata, a többség közepes keverékeken igyekezett a lehető legjobb kört összerakni, hogy ezzel építsen ki magának taktikai előnyt a holnapi versenyre. Az első körös remek teljesítmény után a McLarenek továbbra is tartották magukat, míg a középmezőny egyik legerősebbjénél felcserélődtek a szerepek: a Haas csapatánál bekezdő Kevin Magnussen helyett Romain Grosjean tett le erősebb produkciót az asztalra, és jutott be az utolsó etapba. Az erőn felül teljesítő Alfa Romeo-nál is hasonlóan alakult a képlet, Kimi Raikkönen javára.

Az utolsó szakaszra csupán két kérdés maradt: Lewis Hamilton, vagy Max Verstappen lesz a befutó, valamint megzavarhatja-e őket nevető harmadikként a Ferrari? Nos, Verstappen nem sok választást hagyott ellenfeleinek, és saját egyéni legjobbját kétszer is megjavítva megszerezte pályafutása első pole pozícióját, amivel ismét bebizonyosodott, hogy a folyamatosan változó körülmények a Red Bull Hondának fekszenek a legjobban. Eközben az abszolút favoritnak számító Lewis Hamiltont még csapattársa, Valtteri Bottas is megverte, alaposan megkeverve ezzel a kártyákat. Kíváncsian várjuk, mit hoz a holnapi nap, ám egyben biztosak vagyunk: a szezon egyik legizgalmasabb futamára van kilátás a 34. Magyar Nagydíjon.

1 33 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:15.817 1:15.573 1:14.572 16
2 77 Valtteri Bottas MERCEDES 1:16.078 1:15.669 1:14.590 19
3 44 Lewis Hamilton MERCEDES 1:16.068 1:15.548 1:14.769 22
4 16 Charles Leclerc FERRARI 1:16.337 1:15.792 1:15.043 17
5 5 Sebastian Vettel FERRARI 1:16.452 1:15.885 1:15.071 18
6 10 Pierre Gasly RED BULL RACING HONDA 1:16.716 1:16.393 1:15.450 19
7 4 Lando Norris MCLAREN RENAULT 1:16.697 1:16.060 1:15.800 18
8 55 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 1:16.493 1:16.308 1:15.852 20
9 8 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:16.978 1:16.319 1:16.013 21
10 7 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:16.506 1:16.518 1:16.041 20
11 27 Nico Hulkenberg RENAULT 1:16.790 1:16.565 12
12 23 Alexander Albon SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:16.912 1:16.687 14
13 26 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:16.750 1:16.692 14
14 99 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:16.894 1:16.804 14
15 20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:16.122 1:17.081 13
16 63 George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:17.031 9
17 11 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 1:17.109 6
18 3 Daniel Ricciardo RENAULT 1:17.257 6
19 18 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 1:17.542 9
20 88 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1:18.324 9

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt / Alapjárat Magazin

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..