Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
MotorsportSPORT

I.O.B.C. – Kellemes meglepetéseket rejteget az ELŐZETES naptárterv

IOBC

Megszületett az I.O.B.C. tereprali kupasorozat 2020-as előzetes naptárterve, amelyben az eddigi megszokott helyszínek mellett egy-két érdekes meglepetés is található.

A következő szezon eleje még a megszokott mederben haladna, hiszen a motoros-quados mezőny a hagyományokhoz hűen március végén, a Bugac Kupával nyitná meg a versenyévet. Közel két hónap szünet után Magyargencsen következne a szintén már jól bevált Riverside Baja, utána pedig egy igazi csemege érkezhet: a hazai versenyek mellett jövőre az országhatáron kívülre is ellátogathat a széria, egy lengyel helyszínen ötletel a szervező. Ez június első hetében lenne, a tervek szerint ugyanis ekkor rendeznék a Baja Szczeczinek-et!

De kanyarodjunk vissza a hazai futamokhoz: kis szünet elteltével augusztusban a népszerű és méltán Európa hírű HunGarian Baja világkupa ismét vendégül látná az I.O.B.C. szereplőit, ezután következhet egy újabb csavar. Ez még a szakavatott terepralisok is számára is komoly újdonság lenne: az elképzelések szerint szeptemberben Nyír1 Baja néven Nyíregyházára is ellátogatna a kupasorozat.

A sort és a sorozatot november közepén a mindenki által közkedvelt nyirádi Raid of the Champions zárná le.

Végigfutva az előzetes naptárat, igencsak izgalmas és érdekes terepralis versenyév előtt állunk, nemde?

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk / MAMS Tereprali sajtófőnök

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..