Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
MotorsportSPORT

Ismét tereprali iskolát rendeznek

TR suli

Off road körökben komoly népszerűségnek örvend a MAMS Tereprali szakága által megálmodott és üzemeltetett tereprali iskola/teszt. Ezeken az alkalmakon egyre több új versenyző tűnik fel, és az élmények hatására sokan próbálják ki a versenyszerű terepralit.

Bevett sorminta szerint (minden verseny előtt szervezett gyakorlási lehetőség) November 2-án szombaton ismét iskolát és tesztet tartanak Királyszentistván környékén. A Garamvölgyi Zoltán szakágvezető, versenyszervező által életre hívott esemény létfontosságú szerepet tölt be a hazai tereprali utánpótlásában:

„Ezeken az alkalmakon aktív és új versenyzőkkel is találkozhattok, valamint autózni, motorozni és quadozni is lehet. Ugyanitt a már jól bevált tereprali iskolát is folytatjuk, ahol igyekszünk minden terepraliban ismert fontos dolgot érinteni, és felkészíteni benneteket arra az esetre, ha rajthoz állnátok. Fontosnak tartjuk, hogy az első versenyeteken már ne legyen újdonság a navigáció, az itiner, a menetlevél, a sportbírói jelzések. Segítünk megismerni azokat a szituációkat is, amelyekkel a hétköznapi életben nem találkozhattok, viszont a versenypályákon nagyon is jellemzőek. Emellett egy finom ebéddel is kedveskedünk minden résztvevőnek.” – mondta el a sportvezető.

A kezdeményezés legfőbb célja, hogy közösséget, és egy összetartó csapatot építsen. A szervezők szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy minél több tereprali iránt érdeklődő belekóstolhasson a sportágba, és mindezt legitim, biztosított környezetben tehesse meg – profik segítségével.

Amennyiben komolyan érdeklődtök a tereprali iskola iránt, akkor a MAMS Tereprali Facebook oldalán további információkat kaphattok.

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk / MAMS Tereprali sajtófőnök

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..