Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
MotorsportSPORT

Kecskés Bence fájós kézzel is helytállt Vallelungában

Kecskés Bence Vallelunga 1

Az elmúlt hétvégén Vallelungában rendezték a CIV PreMoto3-as bajnokság utolsó fordulóját, amelyen természetesen Kecskés Bence is rajthoz állt. A fiatal fiú egy sérülés után érkezett meg Olaszországba, ahol a CIV orvosi stábja csak egy alapos vizsgálat adta meg neki a rajtengedélyt.

A vizsgálat miatt Bence kénytelen volt teljes egészében kihagyni a csütörtöki edzésnapot, így csupán egyetlen felmenetele maradt a kvalifikáció előtt ismerkedni a pályával. Az időmérő edzésre fájdalmak között gurult ki a pilóta, aki ráadásul még a fékbeállításokkal is küszködött, de tette a dolgát becsülettel, és a 20. helyen intette le a kockás zászló. Másnap délelőtt újabb időmérő következett, ahol 17. helyen hozta be a motort, így a két eredmény alapján a 19. pozícióból vághatott neki a hétvége első versenyének.

Bence a szombati futam rajtját remekül kapta el, sokáig a 14. helyen motorozott, és végül egy relatív eseménytelen versenyt teljesítve 16.-ként ért célba. Vasárnap egy-egy warm up és futam várt Bencére, amelyen – az egyik versenyzőtársa bemelegítés közben történt sajnálatos bukása miatt – egy hellyel előbbről kezdhette meg a versengést. A második verseny jól indult, a harmadik körben már a 12. pozícióban haladt a magyar fiú, ekkor azonban egy szerencsétlen tapadásvesztésnek betudhatóan elesett.

Bence azonnal összeszedte a magát, majd a saját legjobb idejét másodpercekkel verve jócskán faragott az esés után kialakult hátrányából, ám egy eseteges rásérülés veszélye és a közelgő Red Bull Rookies Cup miatt végül jobbnak látta kiállni a versenyből. A szakvezetés bölcs döntésként üdvözölte a versenyző tettét, és mindenben támogatja az eddigi karriere legnagyobb lehetősége előtt álló tinit!

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk / Háfra Zsolt – RXP – Sic58 Magyarország

Fotó: RXP – Race for Passion

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..