Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
MotorsportSPORT

Kecskés Bence Imolában – kihívás elfogadva

B1

A hétvégén Imolában folytatódik az olasz CIV PreMoto3-as bajnokság, amely Európa legerősebb utánpótlás sorozata. Az indulók között ismét találkozhatunk Kecskés Bence nevével – a fiatal tehetség tovább folytatná eddigi remek szereplését.

Kecskés Bence életkor és testalkat tekintetében is a mezőny „legapróbb” versenyzőjének számít, ám a pályán a legnagyobbak között játszik. Noha mentorai a 2019-es szezont szigorúan tanulóévként határozták meg, Bence rendszeresen a középmezőnyben szerepel, és már most pontokat rabol a jóval rutinosabb társaitól.

Remélhetőleg nem lesz ez másképp Imolában sem. A pályáról még alig van tapasztalata a magyar versenyzőnek, mindössze egy korábbi teszt apropóján volt lehetősége gyakorolni a versenyíveket. A legendás aszfaltcsík komoly feladatot jelent a gyors és szűk kanyarjaival, ráadásul a pilóta dolgát tovább fogja nehezíteni az időjárás: Olaszország térségébe hétvégén „hő betörést” prognosztizálnak a jósok, 40 fok feletti maximumokkal.

Ennek ellenére Bence nem tart az újabb olasz melótól, a kellő munkát fizikálisan és mentális értelemben is elvégezte, és a várható rendkívüli hőségre is alaposan felkészült. A pénteken induló versenyhétvégén az extra kihívás ellenére is a fejlődés, a folyamatos gyorsulás a célja. A versenyző nem titkoltan szeretne minél előkelőbb pozícióban végezni, és az eddigi hétvégék sormintája alapján ponttal-pontokkal gazdagodni.

Kecskés Bence édesanyjának elmondása alapján erre jó esélyek mutatkoznak, mert Bence minden értelemben „egyben” van. Legfontosabb a folyamatos gyorsulás, de ha a fiatal srácnak megfelelően sikerül akklimatizálódnia a pokoli forrósághoz, újabb szép eredményt érhet el.

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk / Háfra Zsolt – RXP – Sic58 Magyarország

Fotók: RXP Race for Passion

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..