Flyerz Magazin - MINDENHOL OTT VAGYUNK!
KULTÚRAPROGRAMAJÁNLÓ

Kék róka az Újszínház színpadán

kek-roka-original-139898

Az Újszínházban újabb Herczeg Ferenc remekművet mutatnak be októberben. A Kék róka című darab több szempontból is különleges: a banálisnak tűnő alaphelyzetből kibontakozik a szereplők személyes drámája, a köztük lévő meglehetősen kusza kapcsolat végül teljesen átrendeződik. Kiderül, hogy senki sem az, akinek mutatja magát és bár a lepel lehull, a végső titokra nem derül fény. A színjáték Csiszár Imre rendezésében, rendkívüli szereposztásban lesz látható októbertől.

„Járt-e Cecile a Török utcában?” – ez a kérdés azok számára is ismerős, akik eddig nem olvasták vagy látták a Kék róka című színjátékot, mely a francia társalgási vígjátékok mintájára készült, és Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikere. A néző, mintha egy kulcslyukon át leselkedne négy ember szerelmi civakodásának szemtanújaként.

„Hol vannak az idilli idők, mikor a házasság rendes, szabályos háromszög volt a férjjel… a feleséggel… és a házibaráttal?… A modern házasság ötszög… vagy mondjuk általánosan sokszög…” – írta Kosztolányi Dezső a darab 1917-es megjelenésekor.

A kék róka szimbólum, mely meg is jelenik a darabban, a főszereplő nő, Cecile alakjában. Annak a varázslatnak, fantáziának, valóságon túli világnak a szimbóluma, mely az élet hétköznapiságával, leültségével, érdektelenségével szemben arat diadalt.

Herczeg Ferenc ezúttal is tökéletes, összetett karaktereket alkotott meg, rajtuk keresztül mutatja be a múlt század fordulójának polgári világát.

A középpontban ott áll a NŐ, aki finom eleganciájával és kellő titokzatosságával mindenkit lenyűgöz a környezetében. Ő az egyetlen, aki nem hazudik, hallgatásával rejti el valódi énjét.

Cecile szerepét Gregor Bernadett kapta, aki nagy örömmel készül a feladatra.

  • Cecile személyisége egészen magával ragadott: tele van titokzatossággal, eleganciával, úgy tárja elénk az ezer színű női lélek titkát, hogy az mindenkinek gyönyörűséget okoz – mondta az Újszínház színésznője. – Egy igazi nő, olyan , aki képes elkápráztatni a környezetét, azonnal átlátja a konfliktushelyzeteket, ezeknek megfelelően dönt és cselekszik, miközben sohasem fedi fel teljesen azt, mi is játszódik le valójában benne. Épp olyan, mint a kék róka, a különleges bunda, amit meg akar szerezni és vagy éppen ürügyként felhasználni arra, hogy eljárhasson hazulról.

A darab másik női szereplője szöges ellentéte Cecilenek. Lencsi pontosan tudja, mire vágyik az imádott férfi és azt adja, míg el nem éri célját. Csak miután megkapta, amit akart, akkor mutatkozik meg valódi személyisége. Lencsit Nemes Wanda fogja alakítani.

  • Nagyon várom az újabb közös munkát! Csiszár Imrével dolgozni nem csak kihívás, hanem iskola: a próbafolyamatok során rengeteget tanulok önmagamról és a színházról- mondta Nemes Wanda.

A két hölgy körül forgolódó férfi szereplőket Lux Ádám, Mihályi Győző és Szakács Tibor alakítja majd.

Herczeg Ferenc szokatlan módon kezdte írói pályáját: az az ügyvédi pályára készülő fiatalember 1887-ben kardpárbajban halálosan megsebesített egy katonatisztet, emiatt négy hónap fegyházra ítélték. Itt írta első regényét Fenn és lent címmel, amely azonnal első díjat nyert egy regénypályázaton. Ettől fogva írói karrierje meredeken ívelt felfelé. Kezdetben könnyedebb műfajban alkotott, később nagyszerű történelmi regényeket és színdarabokat alkotott. Még a vígjátékok esetében is tűpontos karaktereket hozott létre, és a vidámabb témái és mélyebb gondolatokat fogalmaznak meg.

Ilyen a Kék róka című színmű is, melyet 1917-ben adtak ki először.

A színdarab bemutatója 2018. október 11-én lesz az Újszínház nagyszínpadán.

Leave a Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..